Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1890

I. Fichte és az ethicizmus az ujabb vallásbölcsészetben. Antal Gézától.

15 totés, bogy az istenfogalom az általános emberi gyengeség folytán előállott objektiválása egy puszta fogalomnak, melyet psycliologice könnyen kimagyarázhatunk, de melynek reális tárgy nem felel meg.*) Ami végül az utolsó kérdést illeti, hogy t. i. nem lehetne-e az erkölcsi törvénynek az érzéki világ fölött való uralmát másként, mint egy személyes Isten lételének segitségül vételével kimagyarázni ? — erre Fichte következő korszakában igenlőleg adja meg a választ, szakítva a dogmatikus isten fogalommal, mely „Kritik aller Offenbarung"-jában még uralkodik s átalakitva azt, úgy, hogy az bölcsészeti rendszerével összhangzásban maradhasson. Az erkölcsi törvény, az érzék fölötti az egyedül reális s mint ilyen általunk közvetlen tapasztalható: ez volt Fichte kiindulási pontja első müvében, s e pontról posztulálta egy személyes Isten létezését. Két szempontból lehetne szükségünk az istenfogalomra, t. i. vagy úgy mint az erkölcsi törvény adójára vagy úgy mint annak végrehajtójára. — Mi azonban Istennel csak az erkölcsi törvény utján érintkezhetünk, vagyis csak azon esetben, ha Isten lényegileg nem más, mint az erkölcsi törvény, melynek parancsát tekintjük mi Isten parancsának. Ha tehát Isten nem egyéb, mint erkölcsi parancsok osztogatója: úgy tényleg nem tettünk egyebet, mint az általunk tapasztalható erkölcsi törvényt perszonifikáltuk. Ugy de mi nem is pusztán ebből a szempontból következtettünk Isten lételére, hanem abból, hogy csak Isten létezé*) Sajátszerű, hogy ugyanezen szkeptikus eredményhez vezet Fichtének Christologiája, melyet arra alapit, hogy az erkölcsi és természeti törvénynek az emberben egymás ellen küzdése közben előállhat ugyan azon eset> hogy az erkölcsi törvény teljesen a természeti törvény uralma alá kerül — s a kijelentésnek épen ez esetben áll be szükségessége —: de viszont előfordulhat az ellenkező is, hogy t. i. az erkölcsi törvény arat teljesen diadalt a természeti fölött s igy a priori egyáltalán nem lehetetlen, hogy vannak emberek, akikben az erkölcsi törvény a maga teljességében megvalósult s ebből kifolyólag lehető, hogy Jézus ily megtestesült erkölcsi törvény [Aóyoc;) volt, s mint ilyen, az emberek előtt méltán Istenként tűnik föl. Mi elhihetjük ezt, s ha érzékiségtinkböl kifolyólag szükségünk van ily hitre, el is fogjuk hinni, de azt nem kívánhatjuk, hogy mindenki elhigyje, s igy Jézus lehet ugyan az Isten erkölcsi tulajdonságainak megtestesítője, de hogy öt ennek tartsuk, az nem szükségesség, hanem pusztán subjective hasznos képzet. (Zimmer id. m. 45)