Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886

20 2: 1; a nemesek absolut majoritásban voltak a másik két renddel szemben. Ekép volt összeállítva a nevezetes wegrowi zsinat. Szám­szerűt- a reformátusok voltak benne többségben, valósággal azonban az ágostai hitvallásuaké volt a hangadó szerep, amint azt Goltz és Unruh magas állása és nagy befolyása mutatja. Ezért is történt aztán, hogy a következő zsinaton (1782. szept. 6) a reformátusok meg sem jelentek, s igy mihamar felbom­lott az igen gyenge lábakon állott Különben maga a törvénykönyv is csak enynyit mondott ki idevonatkozóing : 1. úgy az ágostai hitvallású mint a református gyüleke­zetek saját alaptanaiba/, a symbolical« könyvek és a sendomiri consensus alapján továbbra is megtartják ugyan, de 2. „ahol csali lehetséges“ a külső istenitisztelet módjára és alakjára nézve, különösen pedig az egyházalkotmányt illető­leg, egyesüljenek. Szükségesnek tartom végül megemlíteni, hogy a dissidens egyházban palronvsoknak azok tekintettek, kik vagy maguk, vagy valamelyik elődük, valamely egyházi intézményt felállí­tottak vagy megújítottak. A pátronusi jogok azonban minde­nütt az illető földesvr tulajdonává lettek, épen ezért pátrónus alatt az illető birtokos nemesség értendő. így történt aztán, hogy törvénykönyvünk legtöbbször vem pálrvuusobról, hanem egysze­rűen csak nemesekről szól; igy történt, hogy a nemesség össze- sége részesült az egyházkormányzat jogaiban, tekintet nélkül arra, hogy teljesit-é egyik vagy másik nemes valamelyik egy­ház irányában valóságos pátronusi kötelességeket? Magukhoz ragadták és gyakorolták tehát a jogokat a nemesek a kö­telességek teljesítése nélkül, — de legalább mindig és minde­nütt nem neveztek maijukat pátronusoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom