Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1879

emelkedetten ékesen — és aztán szabatosan is — Írásban úgy mint beszédben kifejezni bírja — szabatosság alatt azt értvén hogy előadá­sában semmi félreértés ne lehessen — semper id dicat, quod vult. E cél elérésére nem elég, ha van a tanulónak tehetsége és szorgalma, hanem okvetlenül megkívántatik a folytonos gyakorlat. Hiszen ezért hívják a középtanodát görögös névvel gymnasiumnak. Míg a közön séges tornászat — a gymnaslika, a test minden tehetségeinek elfog­lalását az ügyességet és kitartást tűzi ki célul: addig a közép­tanoda föladata a lélek gymnastisálása, azaz istentől veit szellemi tehetségeink elfoglalása, hogy legyen a potestasból actus. Erre na­gyon, igen nagyon sok gyakorlat kívántatik, a sok gyakorlathoz pedig sok idő. Hasztalan ! az időt nem nélkülözhetjük — felfújni, ha­mar sokat végezni nem lehet — még a zongora vagy hegedű dob­jának is időre és igen sokszor ismételt rezgésre van szüksége, hogy a csomók kellő gyorsasággal és arányossággal képződjenek — hát arra, hogy szellemi munkálkodásainkat hiba nélkül és készséggel vé­gezhessük ! — E végből kívántatik az a gymnasiumi tanároktól, hogy tanítsanak, oktassanak, és ne előadásokat tartsanak — azaz minden lépten nyomon kérdezgetniük kell a tanítás folyamában — ha elmond­ták a periódus előtagját: mondassák el, találtassák ki az utó-tagot a tanulóval. így a folytonos gyakorlat oda viszi még a középszerű ta­nulókat is, hogy ha ezek egy ideig a tanár kérdezősködésére ügyet­len és rosz feleleteket adtak is, utóbb annyira erősödik a tehetség, hogy a feltett kérdéseket találóan fejthetik meg. Oly szárny-próbálgatások ezek, melyekből biztos és könnyű repülés fejlik ki — a járni tanulás minden gyermeknél sok eséssel kezdődik — qui nunquam male, nun­quam bene. Ha a középtanodai tanárok előadásokat tartanak: a tanuló hallgat, de igen sokszor nem figyel s akkor a lélek gymnastizálá­sáról szó sem lehet. Épen ezért őrködni kell a tanárnak a fölött is, hogy a tanuló semmit be ne magoljon, hanem a megértetleket mondja el saját szavaival — mert, megengedem, hogy a magoló tanultatás élesíti az emlékező tehetséget, de ám az itélő tehetség rovására, e nélkül pedig szellemi gymnastika nincs. Végre, hogy a gymnasium növendéke ne pórázon vezettessék mindig, hanem merjen lépni saját erejéből is, szükséges, hogy a növendéknek (a fölső gyninasiuinban)

Next

/
Oldalképek
Tartalom