Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1876

tökélyesbülését, mig mások a közbátorságot, a jogaralom biztosítását, van­nak végre, kik az emberiség céljainak összeségét jelölik. De ha meggondol­juk, miszerint nem a nép van az államért, hanem az állam van polgáraiért, az állam céljai közül bármelyikét ismerjük is el valónak, az egyesek szabadságának biztosítását benn foglalva találjuk, annyival inkább, mi­vel szabadság nélkül sem a közjólét, sem a polgárok boldogsága, sem a szellemi és erkölcsi tökélyesbülés, sem a joguralom biztosítása, sem az emberiség céljai összeségének elérését nem képzelhetjük. — Ámde e szabadság alatt nem a korlátlan önkényt, hanem csak azon jogokat érthetjük, melyek az államban mindenkinek bizonyos határig engednek független és szabad cselekvést. E szabadság biztosítékot az alkotmány­ban lel, mely megóvja a polgárok egyéni és politikai szabadságát az állam hatalmi túlterjeszkedése ellen. Ámde az alkotmány holt betű és írott malaszt marad, ha a végrehajtó hatalom, mely a közigazgatásban részint rendelkezőleg, részint végrehajtá­siig részint pedig felügyelőleg működik, annak érvényt nem szerez. Azért korunkban és helyzetünkben a közigazgatási tudománynak, mint az állam céljai elérhetésére egyik legnevezetesebb tényezőnek, fontossága és tüzetesb fejlesztésének szüksége minden kétségen felül áll, s ma már azoktól, kik a közügyekben részvételre jogosultságot igényelnek méltán megvárhatjuk, hogy a közigazgatás miként szervezésének kérdése ké­pezze feladatuk és elmélkedésük tárgyát. „Minél tovább halad az em­beriség — mondja Stein államigazgatási munkájában — annál határo­zottabban lép előtérbe azon tétel jelentősége, hogy a müveit népek az alkotmány képződés epocháját már túlhaladták, és hogy a tovább fej­lődés súlypontja az igazgatásban fekszik. Nem mintha ez által az alkotmány jelentőségét vesztené, hanem mert épen az alkotmány által jutunk és utaltatunk az igazgatásra." A jó közigazgatás elengedhetlen követelménye, hogy a rendet s úgy az egyéni, mint a politikai szabadságot biztosítsa és előmozdítsa; mert ezek nélkül a közigazgatás nem lehet tényezője az állami fel­adatok foganatosításának. — A szabadság és rend egymást feltétele­zik, a mennyiben a szabadság csak akkor biztos, ha renddel párosul, viszont a rend is csak ugy lehet állandó, ha nem a szabadság elnyo­mására, hanem csak túlcsapongásainak korlátozására irányul. — Hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom