Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1875

5 minden létezőnek magyarázatát ebben keresi és találja. E mélyen meggyökerezett vakhitét jelen philosophiai, és egyéb képzettségünknek csak ugy törölhetjük el alaposan, ha eddigi metaphysikánkat, s ez által vallásphilosophiánkat elvileg átalakítjuk. Ezt pedig egyedül a theista világnézettel vihetjük véghez. (95. lap.) Erre, még pedig hathatósan, erre emlékeztetni, éppen most látszik legcélszerűbbnek (97. lap.) Mert meg nem engedhetjük azt az állítást, mintha Hegel a theista világnézettel egyet értene. Hiába szépítgetik azon conséquentiákat és ellentéteket, melyek előbb a Hegeli iskolában napirenden voltak, s melyeket ugy látszik, most ismét megújítani akarnak, midőn Hegelt még most is ugy akarják némelyek töltüntetni, mint a ki a kor magaslatán áll, és mint aki a philosophiai gondolkodást ma is kielégíti. Nem veszik ezek észre , hogy a philosophiai helyzet gyökerében megváltozott, és a Hegeli kerékvágást teljesen oda hagyta.. . El kell ismerni, hogy Heyel eyy réyen előkészített múltnak % árkodét nem pedig egg nj speculatir jövőnek ke%detpontját jelöli, A pantheismus (104. lap.) nem képes arra elvénél fogva, hogy elismerje és felvilágosítsa a vallásos tudatot az ő sajátságában. Mert az ő istene semmi más, mint általános lényeg, processus, nem pedig szemétség ; vagy a mint maga e philosophia a legeivontabban kifejezi : ,,Az isten a végetlen Subjectivitas," aki magát szünetlenül az egyéni tudat ,,véges szikráivá teszi, és ebből magát ismét visszaveszi, s ez által előáll a végetlen tudatban az önlényegéttudás, az isteni öntudat." Ugyan ez történik a „képzet" utján a vallás által szabad, fogalmi alakban a speculativ tudományban. Mindenik pedig általános, magában az isten lényegében véghezmenő processus. Egy mély, semmi szépítgetés által ki nem töltheti) ür állapítatik meg ezzel a tapasztalati élet és aközött, amit e helyett nekünk egy pantheista föltételek által elnyomorított értelmezés ajánl. Ezzel az, amit az isten lelke az ember szellemében boldogítólag, iidvhozólag eszközöl, nem az emberért van téve, istennek nem szabad adománya a tőle segélyt váró ember részére ; vagy más szavakkal kifejezve: az isten ezzel nem egy erkölcsi lény, mint ezt az ész és szív kivánja, hanem ,,csak az örök szeretetnek magávali játéka," — mint ezt a tévedést elég naivul kifejezni szokják, — mely által „nem lesz valósággal mássá az isten és mégis a másban a magáttudó processus"! Állítsák bár némelyek, hogy hamis e felfogásunk ; de az bizonyos, hogy ez elkerülhetlenül s elválhatlanul következik azon előföltétekből (praemissak), melyek itt alapul tétetnek, és hogy e tannal határozottan szakítani kell, még pedig a tévedés legmélyebb okának tiszta, világos ismerelével. Mert a vallás, melyről az igaz philosophiá-