Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1875

4 E történelmi elbeszéléshez semmi magyarázat sem szükséges. Világosan benne fekszik ez elbeszélésben ez az ítélet: lásd te rövidlátó egyházkerület! a nagyszerűt, a dicsőt, az örök igazságot nem értetted meg, de az utat tört magának. Távol legyen tőlem, hogy biróul akarjam magamat e dologban feldobni; távol legyen az a gondolat, mintha az egyházkerületnek védelemre, és éppen általam, volna szüksége. Tettét az egyházkerületnek, melynek élete nem egy emberélet, maga a történelem fogja vádolni vagy igazolni. Semmi többet nern akarok én, mint felmutatni, s rövid vonásokban előadni azt, amit Immanuel Hermann Fichte a mai idő igen tekintélyes philosophusa Hegel philosophiájáról ir, éppen azon évben, melyről a nevezett Névtár kelt, megjelent ily című müvében: „Die theistische Weltansicht, und ihre Berechtigung " E müvének 90. s több lapjain így ir a tudós észlelő: „A pantheismus sem idegen a theísmus azon tételétől, hogy az istent csak az isten által tudhatjuk, és ismerhetjük. De ha e tétel úgy értehneztetik, mint ezt a pantheismus értelmezi, hogy t i. az istentudat az emberben az istennek önmagáról tudása, az isten magáttudó személyiség csak az emberben, és ember által lesz: akkor tévedéssé válik ama felséges igazság, és annyival rombolóbb, vészterhesebb, minthogy közel áll az üdvös meggyőződés és gondolkodáshoz; valósággal pedig annak paródiája és karikatúrája. . . E félreértés abból ered, hogy bizonyos közbelső tagok és fogalmak figyelmetlenül mellőztettek, s átugorva lettek, ugy, hogy azt kell mondanunk, miszerint a tévedésnek ki kellett előbb képeztetni, s a legvégső határig elmenni, hogy annak eredeti forrására visszamehessünk, és azt betömhessük. Megengedjük, hogy Hegel, e tan főképviselője, s talán egy-két barátja is, tudtak ehhez egy oly érzelmet csatolni, mely összefért az igaz vallásos érzelemmel: de a döntő krisis még akkor neui állt be, minthogy a fogalmi álláspontnak belső kétértelműsége még nem volt ismeretes. Annyival szükségesebb hát, és éppen ma szükséges, hogy ama kétértelműségnek utolsó leplét is föltakarjuk. Mert alig mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy mostani miveltségünk ferdeségeinek, különösen ahol a modern tudományosság öltönyében lép fel, összes gyökérszálai amaz igazi pantheista hajlamban vannak, mely az általánost, a Nemet (genust az Egyed (individuum) fölé helyezi, és az egésznek lényegét, czélját csupán a Nemben találja; az Individuumban pedig csak az enyészőt, egy általános folyamat (processus) értéktelen momentumát látja, mindenütt csak szükségességet, mechanísmust vél, és