Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1875

I Pantheismus és Theismus. A pantheista és tfaeista szavak, fogalmak, és tanok sokkal isme­retesebbek a mivelt közönség előtt, mintsem arra szorulna, hogy ezek­nek magyarázatát és fejtegetését tőlem hallja, és tanulja meg. E kettő, és hozzájuk még egy harmadik a matériáiizmusban él. és mozog ma az emberi szellem, annyira, hogy ez eszmék és tanok szintén három csoportra osztják az emberiséget, s lélekzetét ezek teszik. Nem a föltett szavak fogalma, és tartalmának körvonalozása, és kimerítése hát teendő előterjesztésem célja, hanem egy ezekhez zár­kózó, és a dunántúli helvét hitvallású egyházkerületet történelmi éle­tében mélyen érintő történelmi esemény, melyet, habár nem ma történt is, elhallgatni épen az igazság érdekében nem lehet, és nem szabad. Aki a dunántúli helv. hitvallású egyházkerület Névtárát az 1873­dik évről kezébe veszi, benne mindjárt az elején egy történelmi elbe­széléssel találkozik , melynek ez a címe: ,.Hegel észtana kerületi főiskolánkban ' „E rendszernek honunkban — irja az elbeszélő - első apostola a dunántúli reform, kerületi főiskola észtanárául 1832 ben egyhangúlag megválasztott Tarczy Lajos voit. . . De csakhamar borulni kezdett a láthatár. Visszatetszést, később ellenszenvet támasztottak egyeseknél a rendszer nyelve, iránya s vezéreszméi. Az ellenszenv ingerült vitát szült, s vádat emelt az egyházmegyei s kerületi gyűléseken, sőt ki­méletlenül denunciált a superintendensi hivatalnál szóval s Írásban, követelve a rendszer azonnali beszüntetését, s egyebet is." Az eredmény az lön, hogy Tarczy Lajos ur, nem akarván a kritika philosóphiát tanítni, észtani tanszékét a természettanival cse­rélte fel. „1848 irja ismét az elbeszélő — a politikai életben jogegyen­lőséggel, a tudomány terén tanszabadsággal ajándékozá meg a népeket. E vívmány eredménye az, hogy főiskolánkban a rövid életű idealísmus transcendentalis helyébe ismét Hegel rendszere lépett "

Next

/
Oldalképek
Tartalom