Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1869

6 dalát teszi, de egyúttal mindegyikben megvan azon hiány is, hogy ezen egyik oldalt az egészszel egyenlőnek tekinti. — Miután ezen hiány a mélyebb vizsgálatnál könnyen szembe ötlik, nem hiányoztak a kísérletek a két elv kibékítésére. — Ide tartozik azon kísérlet, mely az elvek egyoldalúságából eredő hiányt az által igyekezik kipótolni, hogy mindegyik elvet bizonyos körön belől uralkodónak vette, e szerént az eszmét mi önmagában kell hogy egy legyen, kettővé tette s e kettőt mint egymást kizárót egymásnak ellenébe állította. így származott a kételviség (dualismus), mely azonban többnyire öntudatlanul hozatott létre, s hogy következetesen kifejlett rendszert nem képezhetett, hanem egyik vagy másik elvbe, miket kibékíteni akart olvadott bele, saját fogalmából következik. — IIa ugyanis a bölcsészet feladata az összes tünemények világába öszhangzatot hozni be, s azokat mint okosakat fogni fel, ez csak egy eszméből, egy elvből, egy központból történhetik.— Azért azon elvek felett, melyekben az eszme csak egyoldalú fejlődésében jelent meg, melyek közül tehát az eszmét egész terjedelmében egyik sem ölelhette magába, kell lenni még egy magasabb elvnek, mely ezen elvek egyoldalúságát kiegészítse és a fogalmánál fogva teljesen tarthatatlan dualismuson felül emelkedjék, mi által az ellentétek kibékitessenek. — Ezért mondja Ahrens is észjogában: „Az igaz viszony csak egy elvben található, a inely az eddigi ellentéteknek magasabb közös alapja és egyszersmind öszhangzó közvetitésoknek feltétele." — Ezen magasabb elvnek az eszme természeténél fogva olyannak kell lenni, melyben ugy a való lét, mint a gondolat saját jogához jöjjön; melyben tehát elismertessék, hogy a létnek magva a gondolat, melyből az kifejlett; de viszont ezen gondolat csak az által eszme, hogy létesíttetik, különben nem volna egyéb puszta elvontságnál. —• Hogy azonban az eszme mint elv mindkét elemet önmagában egyesítse, az nein történhetik oly módon, hogy a gondolat mint elvont valóvá legyen, s ez által mint gondolat létezni megszűnjék, sein az által hogy a való önmagában állóul vetessék fel, melyből csak azután fejlődik ki a gondolat: hanem inkább olykép, hogy az eszmének mindegyik oldala öröktől fogva megvan az eszmében, és a fejlődés folyamában is folytonosan, a fejlődés minden pontján egymást áthatják, mely áthatásban áll épen az eszme létesülése. — Azon elvet, mely az eszmét ily híven belső természet szerint fogja fel, nevezhetnők gondolat-való elvnek (Rosenkranz szerint ideal-real Princip); de mivel az eszme ugy is e két oldalegysége, nevezhetjük

1 egyszerűen eszmei-elvnek is, csakhogy vele a gondolatelviséget vagy elvont idealismust össze ne tévesszük. — Az eszme elviség már mindazon helyeset és igazat, mi a való és gondolatelviségben van, magába zárja, azoknak hiányai nélkül. — A való-elv szerint, az anyag, az eszköz, az ok, a gépies hatás minden; a gondolatelv szerint, az alak, a czél, a gondolat az, a mi csak egyedül létezik, és ezen különbséget kibékíteni nem lehet, ha csak mindegyiknek jogosultsága el nem ismertetik. Ezen kibékítés csak azon magasabb elvben történhetik meg, melyben minden ugy tűnik fel mint önczél, mint önközvetités; elöljár ugyan mindenütt a gondolat, a czél, ez önmagát megvalósítja, saját ereje által, de azért az egyediség sem semmisül meg, hanem a viszony önálló tagjává lesz. — Ezen elvben tehát az egyes az általánossal, a való a gondolattal, az alakító az alakitoltal kibékül, s ezen elv az eszme természetének megfelelő lévén, áitala a bölcsészet feladata elérhető. A bölcsészet történetében azonban nem ezen elv alkotta az első rendszereket, sőt inkább ezen elv csak az egyoldalú elveken alapult hiányos rendszerek után képződött ki. — Az első rendszerek, melyek a tudomány történetében felléptek, a való-elven alapultak, s különféle alakban tűnnek fel; de a hiányokat, melyek már képződésök kezdetén mutatkoztak, legmagasabb kifejlődésükben sem tudták pótolni. — Ily hiány az, hogy ezen rendszerek az anyagon kivül semmi mást levőül el nem ismervén, mindent mi az anyag határait valósággal túlhaladja vagy tovább is anyagnak tartanak, vagy nem létezőül tekintenek. — Ezen esetek közül pedig egyik sem igazolható.— Az első