Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941
41 gazdagodott Indiában. Ezeknek mértéktelen fényűzése valóságos felháborodást keltett Indiában. Esztelen,költekezésükkel megdrágítottak mindent: földet, élelmet, ruházkodást, cselédséget. Könnyelműségükkel, rosszul ellenőrzött háztartásukkal pedig elrontották a személyzetet, mert tolvajlásokra, csalásokra szoktatták őket. Mindezt betetőzte mértéktelen nagyravágyásuk és tolakodásuk. Az angol társadalom művelt osztályai vonakodtak soraikba fogadni ezeket az elemeket, akik igen hasonlítottak a háború hadi milliomosaihoz. Az ellenszenvet és megvetést a kisebbekről átvitték Clivére is, bár Clive nag)- érdemei miatt kimagaslott az indiai gazdagok sorából. Azonban ezek az érdemek se mentették meg a gyanúsítástól, hogy vagyonát nem tiszta eszközökkel szerezte, hanem zsarolással és zsákmányolással. Valami igazság volt is ebben a gyanúsításban, de viszont Clive is hasonló vádat emelhetett volna ellenségeinek jó része ellen, mert az angol főnemesség nem egy tagja a XVI.—XVII. század forradalmaiban gazdagodott meg, ellenfeleik, főleg a leigázott írek bőrén. Sokkal veszedelmesebb ellensége támadt a Keletindiai Társaság igazgatójában, Sulivanban. A Társaság elismerte ugyan Clive nag}' érdemeit, azt is jónéven vették, hogy a nábob kincseiből 800 ezer fontot szerzett a Társaságnak, de az már kevésbbé tetszett, hogy Clive pár hónap alatt milliókat szerzett magának is. Suliván az egész zsákmányt a Társaságnak követelte, illetve szerette volna követelni. A kívánság nem volt valami önzetlen, mert az összeg egyrésze Sulivánt illette volna osztalék alakjában. Annyi igazság azonban mégis volt elégedetlenkedésében, hogy tűrhetetlen állapot, ha a Társaság fizetett alkalmazottja összehasonlíthatatlanul nagyobb összegeket vág zsebre, m'iiit a Társaság feje. Clive maga is érezte ezt, azért vagyonának egy részét, 100 ezer fontot a Társaság részvényeibe fektette. Ezzel azonban éppen az ellenkezőt érte el: a Társaság igazgatói megijedtek, hogy vezető szerepre törekszik, Suliván tehát elkeseredett harcot indított ellene. Már-már úgy látszott, hogy sikerül Clivét megalázni, amikor India maga sietett kifosztójának segítségére. I Clive távozása alkalmával Indiát rendben és békében hagyta vissza, de hamarosan fenekestől felfordult minden. A Társaság hivatalnokait elkapta a gyors meggazdagodási vágy. A Társaság ügyeit elhanyagolták, de annál jobban felkarolták a magukét. Kihasználták azt a kedvező helyzetet, amelyet Clive teremtett meg. Bengáliában ugyanis az angolok voltak a tényleges urak. A nábob semmiféle hatalmat se gyakorolt felettük, hogyan is merészelt volna egyet is elfogatni és még kevésbbé börtönbe vetni azok közül az angolok ;köziil, akik trónra emelték és akiknek egyetlen szavára le is eshetik arról. Mir Jaffier az angolok nagylelkűségére bízta magát, de ez a nagylelkűség most csődöt mondott. A Keletindiai Társaság hivatalnokaiból zsaroló hadsereg lett. A ke-