Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1938

a szavát : Nemzeti létünk biztosítására és gyarapítására nem nyílik nekünk más út mint az önsegítés útja. A nemzet életerejét és jövőjét nem lehet azszerint eldönteni mekkora a politikai hatalma, gazdagsága, tudományos, irodalmi és művészeti színvonala. Mindez külsőség s lehetséges, hogy erejében leáldozó népeknél nagyobb mértékben megvan, mint egyszerű, de gyökereiben ép jövőre hivatott népeknél. Ha a közösség alapja a népi gyökér, akkor bátran nézhetünk a jövő fejlődés elé. Sajnos azonban csodaváró természetünk külső tényezőktől vár nemzeti újjászületést. Egyesek szerint a termelési viszonyok megjavítása önmagától megjavítja az embereket is. A legelső nemzeti feladat tehát a többtermelés vagy racionális termelés. Ez anyagelvi álláspont. Jaj annak a nemzedéknek, mely nincs meggyőződve arról, hogy az egyén és a nemzet életében egyaránt nem a lélek a döntő tényező. Mások szerint új törvényhozás, új választójog, új kormányforma adja meg a nemzeti újjászületést. Pedig, hogy hasonlattal éljünk mindez csak új cipő, segíti a fútót, de nem ad erős izmot, egészséges lábat, jó szívet. Mások az erős hadsereg megteremtését tartják nemzeti főfeladatnak s elfelejtik, hogy amit az erős hadsereg meghódít, azt az egészségtelen közszellem tönkreteheti és elveszítheti. A megalázott és elnyomott rétegek pedig merényletektől és puccsoktól várják a nemzeti újjászületést. Mindezek a reformerek pedig túlságosan egyszerűen látják a problémát. Egy gyógymódot ajánlanak minden betegségre. Az életkérdéseket ilyen mechanizált gondolkodással nem lehet megoldani. Ei legfeljebb kezdetleges alkatú közösségeknél megy, de a mai ezerszeresen differerenciált társadalomban nem. Itt nem az egyházi és világi hatóságok szabják meg az élet irányát, hanem a társadalom magából szüli meg a vezetőit. Mindezekből világos, hogy e külső tényezőkből nem várható nemzeti újjászületés, hanem lelki megújhódásra van szükség. Erről gondoskodni a nemzetnevelés feladata. Elsősorban elveket kell módszeresen belegyökereztetni az ifjúságba s ezek megvalósítására erőt adni. E lelki ráhatásra azonban nemcsak az iskola köteles, hanem a törvényhozás, köz igazgatás, irodalom és sajtó egyaránt. A nevelés adottságokat tételez fel, új erőt nem adhat. A tanár lelkesedéssel megerősíti, megtisztítja a fiúk nemzeti érzését, de munkája hiába való, ha nem támogatja a sajtó, az irodalom, közigazgatás. Igaz ez az akszioma : Akié az iskola, azé a jövő, De az is igaz : akié a jövő, az szerzi meg az iskolát. Tehát itt a kölcsönhatás elmélete áll. Az iskolákban meggyújtott eszmék nemzeti életet gyarapítanak, viszont az egészséges társadalom sajtója és irodalma hozza a gyújtó eszméket. Azok az eszmék gyújtanak, melyek egyetemesen megérlelt szükségleteket fejeznek ki. Az eszméket az egyéni akarat viszi a megvalósításra. Hiába van egy eszmének lendületes ereje, ha nincs apostola. S viszont nincs az a fanatikus apostol, aki hívőre ne találna. Nekünk nevelőknek kell elsősorban a nemzet lelkiismeretének lennünk, akik fanatikusan vezetjük lelki megújhodásra az ifjúságot.