Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1938

az iskola nevében a tanár. Az iskolának, a tanári karnak kell arról gondoskodnia, hogy az intézet minden tanulója erkölcsileg megbízható helyre kerüljön. Hiábavaló volna az iskola minden nevelő munkája, ha a tanuló az iskola lelkével, szellemével ellenkező életet élő, ellenkező felfogást valló környezetben volna kénytelen élni. Ezért kell a tanári karnak, az iskolának a legszigorúbb elvek szerint meghatározni, hová mehetnek az intézet növendékei lakni. S itt nem elég, ha a szállásadó kellő ellátást, meleg szobát tud biztosítani, hanem elsősorban azt kell nézni, hogy meglesz-e benne az akarat és képesség a tanuló valláserkölcsi és hazafias nevelésére. Természetesen éppen a cél érdekében nem lesz elég, ha a tanári kar találomra megállapítja, mely helyek felelnek meg az intézet előírásainak. Állandó ellenőrzést kell gyakorolni. A kapcsolatot diákkal és diáktartóval állandóan fenntartani. A tanári karnak kell a diáktartót figyelmeztetni kötelességeire, kételyeiben a megfelelő felvilágosítással ellátni. Diáktartónak és tanárnak át kell éreznie a nagy katolikus nevelőnek, Don Bosconak mélységes hivatástudatát, aki azt mondotta: Az Úr az ifjúság számára küldött, ezért minden erőmet, egészségemet érte kell feláldoznom. A tanárnak kell a fogadóórán és a szálláson is figyelmeztetnie a diáktartót a katolikus, a keresztény, a hazafias nevelés alapelveire. Legyen az a szülőhelyettes a szülőnek valóban helyettese szívvel-lélekkel. Nevelői szeretettel figyelje annak a diákléleknek minden megnyilatkozását. Legyen bizalommal, megértéssel azzal a gyermekkel szemben. Apró hibáit ne lássa javíthatatlanoknak, hanem kitartással, komoly türelemmel segítse a szülők helyett az iskolát a gyermek jellemének felépítésében. Don Bosco mondja : „Az ifjúság, az emberi társadalomnak ez a leggyengédebb, legértékesebb része, melybe egy jobb jövő reményét vetjük, önmagában egyáltalán nem rossz. Ha leszámítjuk a szülők hanyagságát, a lustaságot, a rossz pajtások társaságát, melynek szabad napjaikban gyakran áldozatul esnek, könnyű lesz a rend, a jóerkölcsök, a tisztelet és a vallás alapelveit puha szívükbe ültetni ; mert ha megtörténik néha, hogy ebben a korban már romlottak, akkor ezt inkább a meggondolatlanságnak kell tulajdonítanunk, mint a teljes rosszindulatnak. Ezek a fiatal emberek valóban rászorulnak a jótevő kézre, mely őket oltalmába veszi, az erényben oktatja s a rossztól távol tartja." Az ifjúság tele van optimizmussal, ideálizmussal. Lelkesedik minden jóért, minden szépért. Mily örömmel, mily lelkesedéssel rajong a vallás örök eszményeiért, a hazáért. Csupa erő, csupa akarat tud lenni a mai ifjúság is, csak szítani kell ezt a tüzet szüntelenül. S ezt a diáktartónak is tudnia kell. De természetesen könnyebben is tér le a fiatalság a sokszor nagyon is küzdelmes egyenes útról. Lelkesedése, izzó akarata könnyen ragadja, sodorja veszélybe. Viszont nem egyszer talán éppen határtalan lelkesedése, feszülő akaratereje a nehézségek, az eredménytelenségek láttára az ellenkező végletbe csap át. Teljesen elveszti önbizalmát, kételyek, kétségbeesés, az élet megutálása rohanja meg azt az érzékeny, fejlődés alatt álló gyermeklelket. Talán nem