Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1938

is saját hibájából, hanem a környezet hatása alatt tátongó örvények szélére jut. Nemcsak a szülőnek, hanem a szállásadónak is tudnia kell ilyenkor kötelességét. Ha egyedül nem tud segíteni, tudni fogja, hogy az iskolával együtt kell a gyermek jellemének kialakításán dolgoznia. S nem akkor fog menni, mikor szinte csoda nélkül már nem lehet megmenteni azt a pusztuló gyermeklelket. Ilyenkor különösen nagy szeretetre szorul a gyermek. Megértés, szeretet ! Nem is lehet eléggé hangsúlyozni őket ! Természetesen ez nem jelenthet gyengeséget, megalkuvást, a hibák elnézését, hanem a gyermek egyéni tulajdonságainak, testi-lelki bajainak szerető megértését. Hány ember panaszkodik egész életén át, mivel egy fájdalmas pillanatban félreértették. S ellenkezőleg, hány ember köszöni megmentését, erős, tiszta ifjúságát, feddhetetlen, a krisztusi élet magaslatainak tiszta levegőjétől átjárt férfikorát egy bölcs nevelő megértő szeretetének. Az ifjúkor a növekvés, a folytonos változás, fejlődés, a jellemmé-érés korszaka. Isten akarata, hogy még nem valami befejezett, valami tökéletes az ifjúkor. Az átmenet, a fejlődés ideje sokszor tele van apró-cseprő tökéletlenségekkel, hiányokkal. Nem is várhatjuk észszerűen, hogy az ifjúság máris tökéletes legyen, hanem csak azt, hogy komolyan, bátran törekedjék minden nemes, minden jó, minden szép után. S a jellemmé-tökéletesedés e sokszor göröngyös útján kell a jó nevelőnek példájával s szavával arra törekednie, hogy abban a gyermeki lélekben az Istentől beleoltott jóakarat, lelkesedés tüze ki ne hamvadjon. Ezekre a vezérelvekre a tanári karnak szüntelenül iigyelmeztetnie kell nemcsak a szülőket, hanem szülőhelyetteseket, a szállásadókat is. Hogy azonban ezen elvek és tények jelentőségét megérthessük, őszinte, komoly, nevelő szeretettel kell szeretnünk az ifjúságot, ahogyan az Egyház és a Haza szereti az ifjúságot. 1929 február 10-én, a pápa koronázása évfordulójára rendezett ünnepségen mondotta XII. Pius pápa, az akkori pápai követ Berlinben: „Az Egyház megérti a mai ifjúságot ... Az Egyház bizik az ifjúságban ... Az Egyház szereti az ifjúságot. Hiszen él benne a szeretet, mellyel Krisztus a gyermekeket, az ifjúságot szerette." Ennek a szeretetnek vezető, irányító szeretetnek kell lennie, mivel az ifjúságnak szüksége van vezetőkre, irányítókra. Terjedjen ki a szülőhelyettes vezetése, felügyelete a gyermek minden működésére, élete minden megnyilatkozására. Különösen legyen gondja, hogy a tanuló komolyan felhasználja munkaidejét. A munka, a kötelességteljesítés a jellemnek egyik alappillére, azért a tanulónak már fiatal korában kell a komoly munkát és a kemény kötelességteljesítést megtanulnia. Az ember munkára született, miként a madár repülésre, mondja Jób könyve. Ez a munka nem egyszer fogja a tanulót a helyes úton megtartani. Éppen a diákjellem, a diákiélek érdekében kell a gyenge, a nehezen tanuló diákfiút, de sokszor még inkább a könnyen tanuló fiút a kitartó munkára ránevelni s ezzel kapcsolatban megedzeni az akaratot, mely minden férfias jellem alapköve. Ma