Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1937

- 41 — gatták s különösen érdekelte őket a magyar dal. Nem csoda, hiszen gyönyörű népdalainkban valóban a magyar nép szive-lelke él és lüktet. Viszonzásul sok kedves német dalra tanították cserkészeinket. Nagy érdeklődéssel tanulmányozták cserkészfiaink a gyönyörű, művészi, ősrégi cisztercita templomot és kolostort s tisztelettel hódoltak a kolostor szentkeresztereklyéje előtt, melyet egy Babenberg gróf hozott a Szentföldről s ajándékozott a kolostornak. A kolostor kedves meghívására megnéztük a kolostor udvarán nagy színpompával megrendezett szabadtéri előadást, mely Ausztria múltjából elevenített fel több jelenetet. Elragadó színhatást ért el a játék, mégis örömünkre cserkészeink magyar büszkeséggel állapították meg, hogy a magyar szabadtéri játékok mögött messze elmarad. A falu hősi emlékmüve előtt is tisztelegtünk s hazulról vitt koszorúval is hódoltunk a világháború hősei előtt. A fiúk kemény díszlépése általános tetszést aratott s a falu vezetősége külön is megköszönte a csapat kedves figyelmét. Július 24-én érkeztünk táborhelyünkre s augusztus 6-án már elérkezett a táborbontás szomorú napja. A táborbontás mindig szomorú. Vége a kedves cserkészéletnek. Elrepült előttünk az a sok kedves perc, amit ezen a helyen töltöttünk. A reggeli szentmise és elmélkedés a zöldelő fák alatt, a sok kirándulás, a sok felejtheteteln jóbarát, a tábori élet ezer öröme, vidám kacagása aranyszálakkal erősítette szívünket ehhez a kis területhez. Az utolsó tábortűznél elmerengve énekeltünk : Üres a tábor, most búcsúzik tőle a dalos ajkú sok cserkészdiák. Örömben töltött szép napok emléke lelkemben zsong még, mint tündérvilág A kedves tábor vissza-vissza vár, Üres a tábor, nincs lakója már ... A búcsú bánatos merengését mégis örömre változtatta az a tudat, hogy táborozásunk két célpontja, Máriacell és a volt császárváros, Bécs, még előttünk áll. Az utolsó éjtszakát Heiligenkreuzben töltöttük. Augusztus 7-én reggel indultunk Heiligenkreuzból Máriacellbe s onnan még aznap Bécsbe. Két autóbuszon tettük meg ezt a 350 kilométeres felejthetetlen utat. Máriazell felé sok csínos, gondosan épített osztrák falun mentünk át Az út mentén kedves, magányos erdei tanyák vonták magukra figyelmünket. Útunkat megszakítottuk s néhány kellemes percet töltöttünk a lilienfeldi cisztercita kolostorban. Megnéztük a templomot, könyvtárat, képtárat, majd nagy gyorsasággal robogtunk tovább a stájer hegyek szűk autóútjain az ősi magyar zarándokhely Máriacell felé. Szívünk várakozással, vágyakozással volt telítve. Mily csodás érzés hullámzott át szívünkön, mikor a hatalmas hegyóriások között fekvő kegyhelyre értünk. Szorongó szívvel léptük át a kegytemplom küszöbét, melyet szinte inkább mondhatnánk magyar, mint osztrák kegyhelynek. Évszázadok magyarjai gyalogoltak ide, hogy szívük szomorúságát a ragyogó színezüst oltár előtt elsírják s a nagyhatalmú Szűztől vigasztalást kérjenek. Sikerült a kegyoltárnál miséznünk is. Imádkoztunk a kedves szülőkért, ;estvérekcrt s mindenekelőtt a szenvedő hazáért. Mélységes átérzéssel énekelték magyar cserkészfiaink a régi magyar éneket : Boldogasszony, Anyánk, Régi nagy pátrónánk ... Mennyire átérezték a