Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1928

— 24 — kozópontja lett, minden Ínségben menekvés, oltalom. Míg a választott lelkek a kolostort keresték, hogy ott az Istennel való egyesülés titkát megtalálják, a vidék népe ott szorongott a kolostor falai körül kenyeret, ruhát, nem egyszer pártfogást kérve az elnyomó ellen. Minden felszóllításra, minden könyörgésre Szent Benedek fiai kimeríthetetlen szeretettel feleltek, kinyitván magtáraikat, kórházakat, iskolákat alapítva. Főkép pedig megszerettették példájukkal a föld­mívelést és az Egyház szép szertartásait. Lassanként a kolostor körül kis telep képződött, ahol már nem tettek különbséget barbár és római között, mind­nyájan csak keresztények voltak, akik megismerték és megszerették a munkát. 1 A névtelen munkások ezrei és általuk a kereszténységnek és az eu/ópai társadalomnak teljesített szolgálatok megérdemlik, hogy röviden áttekintsük a Benedek-rend történetének kiemelkedőbb eseményeit. Szent Benedek 543 körül halt meg. Halálakor rendje már gyökeret eresztett Itáliában s közel az idő, mikor gyökeret fog verni Franciaországban is. Új kolostorok emelkednek az erdők mélyében, a hegyek tetején, hol kép­ződik az a szent hadsereg, amely majd az oltár előtt zengi az Úristen dicsé­retét, majd az apostoli munkában nyeri meg a lelkeket Krisztusnak. A VI. sz. végén Nagy Szent Gergely, az első Benedek-rendi pápa hatása alatt a rend fejlődésében nagyfontosságú mozzanat történik. Szent Gergely Szent Benedek fiait a küzdő egyház hadseregévé teszi, a hitterjesztésre ad nekik megbizatást. Az új hivatással jár, hogy a szerzetesek nagyrésze azután felveszi az egyházirend szentségét. Szent Benedek a szellemi kultúrának már jelentős teret engedett a kolostorban. Cassiodorus (550 körül) hatása, aki a calabriai Vivariumban valósággal tudós iskolává szervezte kolostorát, szintén kimutatható. 2 Ezzel a ténnyel, hogy a szerzetesek nagyrésze felszentelt pap lesz, a szellemi kultúra, a tanulmányok még nagyobb teret nyertek. Az egyházirend felvétele után indul Szent Ágoston Angolország megtérí­tésére. Anglia Szent Benedek fiainak köszönheti hitét, civilizációját, tudomá­nyát, művészetét. A Benedek-rendiek békítették ki Britanniának a pogány hódítók elől a hegységekbe menekült keresztény őslakóit, az íreket az angol­szászokkal és így biztosították a békés fejlődés lehetőségét. A kelta szerzetes­ség beolvadásával megerősödött angol Benedek-rend adja majd Germania hit­térítőit a VIII-ik század elején. A VII-ik század termékeny század volt, való­ságos aranykor a szerzetesség történetében. A mai Franciaországban, Angliá­ban, Belgiumban egymásután emelkednek a kolostorok. A VIII-ik század elején Nyugat-Európában nagyjában a mai népek ősei laktak. A két nagy nyelvcsalád közül a latin népek már keresztények, a német nép várja apostolait és a térítő tevékenységnek új területet 1 Littré: Études sur les barbares et le mogene âge. — Montalembert : Moinés d'occi­dent, I., II., VII. — Talne : Les origines de la France contemporaine, I., 67. 1. 2 Ursmer B^Uière'- L ordre monastique des origines au XII. siéèle. 41 —121.

Next

/
Oldalképek
Tartalom