Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1928
- 4 6 nyit meg. Megjelenik Angliából Szent Bonifác szerzetestársával Németországban. Kolostorok emelkednek, mint Fulda, Reichenau, Salzburg, SantGallen stb. Ezek a kolostorok középpontjai lesznek a földmívelésnek, iskolák, szemináriumok találnak hajlékot bennük. Szerzeteseik irtják az erdőket, meghonosítják a tudományokat és a művészeteket, lerakják annak a kultúrának alapköveit, melyre napjainkban méltán büszke Németország. Szent Bonifác vértanúsága (704) után társai fejezték be a nagy munkát, Germánia megtérítését. De a német törzsek eddig egymástól függetlenül, elszigetelve éltek. Ki szervezi meg őket, ki teremti meg náluk a keresztény társadalmat, ki részesíti őket a keresztény civilizáció áldásaiban ? Az isteni gondviselés Nagy Károlyt választotta ki, hogy szervezze, igazgassa az első keresztény imperiumot, amelynek alapítójának, a pápának gondolata szerint az volt a hivatása, hogy oltalmazza az Egyházat és terjessze Krisztus tanítását itt a földön. Nyugat-Európa népei már elismerik a keresztény császár főségét. A nagy császár kardjának hatalma az Atlanti-óceántól a Tiszáig, az Északi-tengertől a Földközi-tengerig terjed. Elkezdheti nagy szociális misszióját. A kereszténnyé lett népeknek keresztény törvényhozásra van szükségük, a császár udvarában élő nagy szerzetesek sugallása alatt már készülnek a capitulare-k. Az Egyház teljes civilizációt óhajt, melyben a testi és lelki szükségletek egyaránt megtalálják kielégítésüket, azért a kolostorok megnyitják kapuikat és a királyok fiai a szegény gyermekekkel együtt hallgatják Szt. Benedek fiainak tanítását. Nagy Karoly új kolostorokat alapít, a vallásos életnek, a tudománynak új középpontjai emelkednek Franciaországban, a német birodalomban, a mai Ausztriában. A kolostorok Alcuin Tours-i iskolájával az élükön megindítják azt a művelődési áramlatot, mit korai renaisance néven ismer a művelődéstörténet. 1 A VIII-ik században a Benedek-rend ifjúsága teljes erejében, hagyományait tisztán megőrizve felel meg az isteni hívó szónak, hivatásának. A legüdvösebb hatással volt a társadalom fejlődésére : életereje nem kevésbbé volt nagy kifelé való hatásában, mint a kolostorban. A két irányzat, mit a renden belül megkülönböztetünk, egy forrásból származott : a szent Regulához való ragaszkodásból. Két ember szimbolizálja ezt a két irányzatot. Szent Bonifác képviseli az expanziót, a terjeszkedést, a lelkekre való közvetlen hatást. Beda Venerabilis, a verax historicus a megszemélyesítője a kolostoron belül működő erőnek, mely a kolostorban formálja az erőket. Mielőtt az új Európa apostolai a lelkek meghódítására indultak volna, a kolostorokban szoktatták magukat a szerzetesi fegyelemhez, akaratuknak, tehetségüknek az Úristen ügyének szolgálatába állításához. Mikor azután az istenszeretet eléggé izzott ezekben a lelkekben és arra vágyott, hogy égjen és másoknak világítson, elhagyták 1 Fináczy : A középkori nevelég története. — Ursmer B. : L'Ordre monastique ; L oeuvre civilisatrice. .