Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1919

nak minden ügyét, belső életét, főiskoláját; bővítette, díszítette épületét, melynek szinte minden, köve sok százados nemzeti és vallásos hagyomány őre. Szimbolikus jelentésű, hogy éppen az imádság helyét, a káptalani termet építtette át a legnagyobb áldozattal és benne még külföldön is párját ritkító művészi alkotást teremtett. Kevés ideig, 8 évig állott a Rend élén s ebből is csak 4 évig dolgozhatott szabadon, a többit elvette a háború. A pápai kisgimnáziumot még ki tudta fejleszteni — s ezért nekünk különös hálával kell gondolnunk reá — de a Rend jövőjére oly fontos tervét: a pesti nagy gimnázium, internátus és plébánia megalapítását már nem bírta megvalósítani. Pedig az előföltételek már mind meg voltak teremtve, az épületek tervei is készen állottak, azonban jött 1914 júliusa . . . Az eszmét azonban haláláig ápolta lelkében, hiszen vele kapcsolatban oly sok reménye duzzadt a jövőbe. Theológus volt, nemcsak szaktudásra, hanem életre nézve is. Éppen ezért nem is volt benne ridegség, meleg szeretettől sugárzott. Erős szociális érzékének tanúsága az, hogy már a háború előtt legalább 1500 hold földet parcelláztatott és adott át rendkívül olcsó áron a szegénységnek. Alattvalóinak, rendtársainak is igazi atyjuk tudott lenni. Pár nappal halála előtt még vele voltam. Most is őrzöm szemének jóságos, de már bágyadt mosolygását, mellyel búcsúzott . . . Sokan szerettük és sokan megsirattuk.