Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1916

5 napját az öröm sugározza be, de fájóan terhes, ha pusztító viharok, megrázó tragédiák jelzik egy-egy kimagasló dátumát. Volt örömben is része, de könnyeinek javarészét nem az öröm, hanem a bánat, a szomorúság sajtolta ki. Látta a hódoló nemzetet, mely a múltra fátyolt vetve, egy szebb jövő biztató reményével zarándokolt el a koronázó fővárosba ; látta a magyarság haladását, életerejét, mely egy új ezredév alapjait rakta le a millennium alkalmával ; látta népei ragaszkodását egy-egy ünnepet hozó jubileumon s gyönyörűséggel tölthette el lelkét az az áldozatkészség, az a hősi elszántság, mely népeit a királyi szóra egy akarattal, közös lelkesedéssel a népek csatájába, a világháború rettenetes viharába vitte. De voltak gyászos napjai is ; olyan veszteségek érték, melyeknek súlya alatt egy gyönge lélek föltétlenül összeroskad. Legszebb reményeit fűzte magyar népével együtt egyetlen fiához, kinek fiatal vállaira rárakta volna az uralkodás terheit. S egy tragikus halál minden számítást áthúzott ; úgy maradt, mint a szedett fa, mint a villámsújtotta tölgy, melynek legerőteljesebb hajtását törte le a kegyetlen zivatar. Pedig a szenvedések telje még hátra volt.. Meg kellett érnie, hogy gyilkos tőr járja át azt a szivet, mely megosztotta minden bánatát, el kellett temetnie azt a királynét, ki a magyar nemzetnek is védőangyala, édesanyja volt. S ő nem roskadt össze. Ugy tett, mint a Zsoltáros, ki szorongatása napján az Istent kereste és nem csalódott (76, 3) ; erős hite megtalálta az egyedül helyes megnyugvást : az alázatos megnyugvást. A szenvedés a lélek erejének igazi próbaköve s ő keményen állta e próbát, — mindaddig, mig a halál szele rá nem lehelt. Imponáló lelkiereje ragyog ki abból a manifesztumból is, melyet a szerajevói kettős gyilkosság után népeihez intézett. „Leg» főbb vágyam volt — hangzik a nyugodt királyi szó —, hogy Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke müvének szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. A Gondviselés másként határozott... Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének és a Mindenható előtti felelősségemnek. Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára" ... Igen ! Csak így irhát, csak így nyilatkozhatik az a lélek, mely nyolcvanhat esztendőn keresztül gyakorolta a harmonikus élet kialakításának fölséges művészetét. Még élete végén is a munkában keresett enyhületet. Dolgozott, fáradott. íróasztalánál találta a hajnal, ott érte az éjfél. Az