Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1916

6 igényeket kilökte szivéből s nemes egyszerűségében csak akkor mutatkozott királynak, mikor kegyelmet gyakorolt, vagy jutalmazott. Szerette a szenvedőket, az élet hajótöröttjeit s szívesen segített rajtuk, hiszen aki maga is szenved, maga is gyászol, fogékonyabb meghallani másQk panaszát. Ezekért a nemes tulajdonságokért tisztelték királyok, fejedelmek, ezért zárják szivükbe nemzetek az ő áldott emlékét . . . „Jó harcot harcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam . . Igen, így tettél, az élet nehéz küzdelmeiből csendes pihenőre tért, sokat szenvedett királyunk ! Még láttad a te hűséges magyar népednek lángra lobbanását, láttad a magyar daliák ezreit, kik a hagyományos királyhüségtől lelkesítve pusztító förgetegként robogtak át a halálmezőn. Utolsó sóhajodra távoli visszhang gyanánt puskák ropogása, bömbölő ágyuk dörgése felelt, de te nem vártad meg a végső diadalt ; a gyertya tövig égett s egy percenéssel kialudt, de végső lobbanása is proklamációd utolsó mondatát világította meg: „Bizom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet . . A gyászlobogókat nemzetiszin fogja fölváltani ; a bánatosan zúgó harangok nemsokára újra megkondulnak, de az öröm szavát viszik szerteszét; halotti ének siró dallama helyett lelkes himnusz hagyja el az ajkakat: árván maradt hazánk új fejedelmet ünnepel. Kérd az Istent : legyen ez az örömünnep előhangja, prológusa egy másik ünnepnek, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán ; térjen vissza hozzánk minél előbb a béke olajágát hozó fehér galamb, amely olyan régen búcsút mondott a magyar határnak. Kérj a magyar nemzetnek erőt, kitartást, szenvedéseiből, gyászából föltámadást, hogy boldog napjaiban egyre növekvő kegyelettel áldozhasson a te dicső emlékednek. Ugy legyen ! Tomor Árkád.