Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1914

18 mondta el szónoki lendülettel búcsúzó beszédét, melyet emlékül szintén teljes egészében közlünk. „Kedves Ifjak! Az iskola kapuján, amelyen máskor megtörnek a künn kavargó élet hullámai, kopogtat Valaki s kér. „Fiaim, ami fölött egy ezred éven át őrködtem, amit az ezer éves múlt tengernyi szenvedése, könnye, vérhullása szerzett s megszentelt, mindaz veszélyben van ! Segítséget jöttem kérni tőletek is, a jövő még fejlő, bimbózó reményétől is!" S a kopogtatásra megnyílnak a kapuk, kipirult arcú, a lelkesedéstől mámoros ifjak indúlnak a harctér felé. Az Édesanya kért, a kérésre a felelet a szemekből kilobbanó tüz, egy második, az iskola padjai közül fölhangzó „Vitám et sanguinem!". Menjenek hát, fiuk, az Isten nevében . . . Évek hosszú során át élesztgettük a lelkökben a hazaszeretetet, mutogattuk az Eszme meleg szépségét. Annak a csendes, zajtalan munkának, amely az önök szép kifejlesztésén dolgozott, mindig az volt a refrénje: „Istent, hazát, királyt szeretni !" Most is, az utolsó percekben, mikor búcsu-kezet nyujtunk egymásnak, ezt a tüzet gyújtogatjuk, szítjuk a leikökben. Nem öldökölni, nem vért ontani küldjük mi önöket. A fegyver csak eszköz, a cél megvédeni az Édesanyát, aki felé gyilkos fegyverek meredeznek. Oltárhoz mennek, hol százezren mutatnak be áldozatot, hogy a Hazára leesdjék az élet, a boldog jövő kegyelmét. Az útra, amelyre ma lépnek rá, s amely majd csatatereken bolyong, ez az igazság hintsen majd világosságot. Ha a fáradalmak, megpróbáltatások közepette erőik lankadni kezdenek, jusson eszökbe a segítségért esdő Édesanya, jusson eszökbe a föld, amely alatt hősök porladnak, amelyen bölcsőjük ringott, amelyben majd megpihennek . . . jusson eszökbe egy nemzet vérrel megváltott reménye, joga a jövőhöz . . . Az Eszme fénye sohasem fog elhalványodni, ha hazaszeretetök Istent kereső, vallásos lélek kivirágzása lesz. Az Istenre való teljes ráhagyatkozással, a Beléje helyezett határtalan bizalommal eltelt lélekkel fogadják a jövőt. A legsötétebb éjszakába is fényt lopjon az a szent, lelkök legmélyén gyökerező meggyőződés, hogy Isten szerető gondoskodása kiséri minden léptöket, minden szivverésöket. Imádságos, Istenbe végtelenül bizó nemzet unokái : ezt a nemzeti öröksége^ soha-soha ki ne tépjék a lelkökből ! Ha a megpróbáltatások fogyasztják, lopják majd erőiket, ha a csüggedés, kétségbeesés kóvályog a lelkök körül, annyi energiát mindig őrizzenek meg, amennyi szükséges ahhoz, hogy két kezöket imára kulcsolják, hogy