Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1914
19 fáradt tekintetök megtalálja az Eget . . . Fiuk, bizni, bizni vég- és határ nélkül az Istenben : ez az élet legfőbb ereje ! Ez a bizalom majd áttörhetetlen várfalat von a lelkük körül, amelyen megtörik minden, a lelkök épsége, tisztasága ellen intézett támadás. Ne felejtsék soha egy pillanatra sem, hogy oltár elé mennek, oltár elé pedig csak tiszta lelket szabad vinnünk ! Még a távozó nyolcasokhoz lenne néhány szavam. A mi bucsuzásunk, fiuk, végleges. Nyolc éven át az intézet, amelynek első zsengéi lettek, csendes falai közt alapozgattuk jövőjüket. Ennek a nyolc évi munkának sohasem volt első sorban az a föladata, hogy az önök lelki világából ismeret-raktárt teremtsen. Nem. A mi szemünk előtt első sorban az lebegett, hogy erőt, hajlíthatatlan, nemes, űri jellemet alapozzunk meg önökben. Hogy e munkánk mennyire volt eredményes, az a jövő titka. Mi bizunk. Bizunk, hogy az elszórt magvak termékeny talajra hullottak. Bizunk, hogy első termésünket nem teszi tönkre az élet. E bizalmunk édes valóra válik, ha önök továbbra is azoknak az elveknek, igazságoknak lesznek katonái, amelyekkel mi iparkodtunk fölvértezni a leiköket. Öntudatos, mély vallásosság, amely nem merő hagyomány, nevelésünk egyik mellékterméke, hanem mélységes értelmi meggyőződésből fakadó, hatalmas, életet formáló erő, s az ebből föltétlenül kivirágzó, áldozatos hazaszeretet, amely nem merül ki hangos lelkesedésben, hanem tettekben váltja ki önmagát: ez a két sin, amelyen egy öntudatos, intelligens életnek futnia kell, ha célt akar érni. Ezt a sinpárt iparkodtunk mi lerakni az elmúlt nyolc évben, s mikor most az életök kifut az iskola falai közül, lelkünkből száll az Ég Urához az ima, hogy erről a sinpárról soha le ne sikoljanak. Az élet bármilyen alakulásai között is e két hatalmas erőtől meg ne fosszák a leiköket s meglássák: partot ér a sajka. Ugy-e, fiuk, ha újra találkozunk, egy zászló alatt, egy táborban küzdünk. Az én búcsuzásom is ez lesz : A viszontlátásra abban a táborban, amely fölött az Isten lelke lebeg, amelyben az igazi, áldozatos hazaszeretet őrtüzei lobognak ! S ha valaha megtépázza a leiköket az élet, ha fölborul lelkök egyensúlya, ha napfényt elfogó felhők tolakodnak fejők fölé, megsebzett, fölkavart leiköket hozzák el ide, honnan kiindult életök, jöjjenek fáradtan, megnyirbált szárnyakkal is vissza az elhagyott fészekbe, mindig azt fognak találni, amiben az élet oly fukar: őszinte, megértő szeretetet, amelynek mindig lesz annyi ereje, hogy lecsendesítse a vihart s újra visszalopja leikökbe az elvesztett békét... 2*