Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1914
15 a haza mienk marad. Az ősök sirja szent s az idő az utókor gyalázatának lenne tanuja, mely azt látná, hogy a horpatag hantokat ellenséges lovak patái tapossák be. Kit az a feladat hív, hogy ezt megakadályozza, azt föltartóztatni vétek, attól a búcsúzás is könnyebb ! Ti ezért mentek el, szeretett társaink s higyjétek el, nem mentek messze tőlünk. Oda, hova mi is naponta küldjük gondolatainkat, hol vannak szerető szivek, kiknek épsége fontosabb nekünk, mint a mindennapi élet gondja, kiknek szeretete aranynál-ezüstnél ezerszerte drágább kincs. Hazánk megingott épületét támogatjátok ti is, mint annyi más dicsők. Áldott magyar vállak, melyek a csukaszürke egyenruha alatt vasnál szilárdabban tartják hazánkat, áldott magyar vér, mely harmatjával újra viruló kor hajnalát harmatozza meg ! Dicsőséget szereztek magatoknak, az iskolának s nekünk, kik lélekben veletek vagyunk. Oda mentek, hol most a legszebb virágok nyilnak, a hadi dicsőség rózsái : a hősök közé. Legyen áldott utatok, gondoljatok ránk a messze távolból ! A lövészárkok világában leborul az este. Lassan csendesül el minden, az alkonyi ég utolsó veres sugarai a magyar tábornak hoznak üdvözletet. A csendet megtöri a nóta, édes-bús magyar dal, búgó, lelkesítő, mámoros, lemondó. Mert a szív hangját az ajkon el nem nyomja shrapnellek süvöltése, gránátok ropogása. Csengbong. Majd elhallgat az is. Az égen már csak egy-két sápadt fényű csillag integet a magyar haza távoli vidékei felől. Az hozza haza a gondolatot, a szivet, a lelket, a magyar katonát. — Vezesse el majd lelketeket a csillag fénye hozzánk is, kik szerettünk titeket, erre a mi világunk felé, hol az éjbe bele bámuló lámpa mellett merev diák-arcok nézik a könyvet, de csak a betűt, mert a lelkük messze jár túl a Kárpátokon, hol fölétek borul az éj, hol ti virrasztotok értünk. Áldjon meg az Isten az úton, melyen — úgy lehet — hamarosan követünk benneteket!" Ezután Kovács Ferencz VIII. o. tanuló lépett elő és a távozó katona-ifjak nevében a következő beszéddel válaszolt : „Főtisztelendő Igazgató Ur, Főtisztelendő Tanári Kar, Kedves Tanulótársak ! Gyilkos fergeteg módjára rohan határaink felé a háború, hogy kicsavarja sarkaiból házaink ajtaját, feldúlja családi tűzhelyeinket és arcunkba csapja hamuját. Hatalmas erejével letipor mindent. Büszke városok, mint nyomorék koldusok nyögnek alatta. Nagy várakozás napjait éljük. Egész létünk új szintájra tolódott, amelyen