Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1909

Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. (1842—1909.) Az elmúlt esztendő október 27.-e gyászt hozott a magyar szent Benedek-rendre. Meghalt főapátja és atyja. Tacitus e szavakkal végzi apósáról, Agricoláról, szóló remek emlékiratát: multis ille flebilis occidit, nulli flebilior, quam mihi : sokakat könnyekre indított halála, senkit jobban, mint engem. Mindvalamennyi gyászolója között ez intézetet találta leginkább szivén elköltözése; fejlődése, emelkedése az ő nevéhez fűződik. Rendi költségen ő emeltette új, modern épületét. Ama férfiak közöl való volt, akiket kemény fából faragott a kemény élet. A kötelesség szigorú, szinte rideg teljesítése volt éltető eleme. Láttam halála előtt néhány perccel. Semmi érzékenykedés, semmi puhaság, semmi gyöngeség. Acélszürke szeme az acél keménységével fúródott a feszületre és hősies elszántsággal rótta le a Mindenható akaratával szemben való kötelesség adóját. Iratai között megvolt édesapjának, a Forgách-grófok gazdatisztjének, számadó könyve. Szép, szabályos rendekbe róva, elől a család tagjaira vonatkozó följegyzésekkel. Valahányszor beletekintett a boldogult, bizonyára új ösztönt nyert a rendszeretetre az apa példájából. És ez végig vonul egész életén át. Működése, tevékenysége minden ágazatában ez domborodik ki. Szervező talentuma elismeí*