Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1909

13 hazugságot; s hogy világosan, élesen álljon előttük a hazugság politikájának csalóka volta. Az iskolában elég gyakran előfordul a hősies hazugság egyegy esete, midőn arról van szó, hogy baja ne essék valamelyik deákpajtásnak. Ilyenkor senki se tud semmiről, hamis bemondásoknak se szeri, se száma. Ilyenkor rá kell mutatni arra, hogy ez az eljárás igazolja azt a sokszor hallott Machiavelli-féle elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt, pedig hát a valóságban nincsenek oly célok, melyeket az erkölcsi céloknak eléje szabadna tenni. Amit csak ezek rovására, megsértésével el lehet érni, soha se válhatik senkinek se javára, mert az efféle módon elérhető könnyítés a jellem végzetes károsodásával jár. Ilyen kísértéseknek élét lehet tompítani, úgy hogy egyes nagyobb összeütközéseket behatóan közösen megbeszél az ember. Az eredmény az erkölcsi Ítéletnek tisztázása és erősítése. Foerster, akinek „Schule und Charakter" c. művéből vettem e fejtegetések nagyrészét, irja, hogy deákjaival egyszer megbeszélte a módját annak, hogy kerülhető el a hazugság. Az igazmondás javára akarta kihasználni azt a találékonyságot, amely különben a hazugság szolgálatába szokott szegődni. Meg kellett keresni a módját, mint lehessen kényes helyzetekben megmondani az igazat anélkül, hogy más kötelességek és tekintetek se szenvedjenek kárt. Óra előtt szamárfejet rajzolt valaki a táblára. A professzor kérdi egy deáktól: „Ki rajzolta ezt?" A fiú tudja, ki volt a tettes. Mit tegyen ? Azt-e, hogy : nem tudom, avagy elárulja a tettest ? Hű legyen a társához, avagy engedelmeskedjék a tanárnak? Ez a helyzet. Először ez utóbbi kérdést kellett eldönteni. S az eredmény? Igen érdekes. A fiúk majd mind a bajtársi hűség mellett voltak — a leányok az engedelmesség mellett. Mindakét megoldás pártos, egyoldalú : az egyik a tanítót, a másik a pajtásságot tartja szem előtt. Az igazi megoldás mindakét fél jogát védi meg. Engedelmesség nélkül nincs oktatás. Nincs mód a hűség s az engedelmesség összeegyeztetésére? Az egyik fiú így okoskodik: „megmondjuk, ha a bűnösnek nem lesz bántódása". Erre nincs más válasz, csak az, hogy a tanár nem érheti be ily föltételes vallomással. Végre ebben történt a megállapodás: „hadd hallgassuk most el a nevét, de rajta leszünk, hogy majd maga jelentkezzék". Ebben aztán mindenki megnyugodott.