Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1909

Az igazságra való nevelés. Elmélet és gyakorlat. Vallás és nevelés dolgában a legtöbb ember szakértőnek képzeli s tartja is magát. Igaz, hogy ez a két kérdés érinti legérzékenyebben az ember lelkivilágát. Legegyénibb javairól van szó : lelki és családi életéről, saját s a jövendő nemzedék kialakulásáról. Nem is vehető hát rossz néven senkitől, ha némileg jusst formál ahhoz, hogy e kérdésekhez hozzászólhasson. Nem is. Csak aztán érje is be ennyivel. Ne képzelje azt, hogy a két eszmekör gazdátlan terület, bitang mező, ahol korlátlanul s a gazda jogán kísérletezhet minden repülni vágyó tervező. Manap külön szaktudománya van minden, még oly apró testi szervnek is. Annál inkább tehát e két annyira fontos kérdésnek. Nem természetes-e, hogy a szakértőké legyen az irányító, a döntő szerep? Mindazonáltal figyelembe kell venni a nem hivatásos, józan, természetes észnek megfigyeléseit, tapasztalatait, óhajtásait, mert sok érdekes, hasznavehető adatot szolgáltathatnak a tudományos vizsgálathoz. A nevelés sarka. Áll ez főkép a nevelésügyről ; mert hisz a másik, a vallás itt, e lapokon, nem foglalkoztat minket. Ámbár tagadni nem lehet, hogy abban a kérdésben, melyet körvonalaiban a kedves szülőkkel megismertetni szándékozunk, a vallás döntő tényező. Melyik ez a kérdés? A jellem. Az embernek ez a középponti ereje, amely rávési bélyegét élete egész tevékenységére ; amely fizikai egészségének is egyik alaposzlopa. És mégis alig van a nevelésnek még egy területe, amely műveletlenebb, parlagon heverőbb volna, mint épen ez. Csoda-e, hogy sehol annyi tapogatózás, széthúzás, meg nem értés