Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1901

- 31 — sarjakat fölhalmozzák. (Pl. Poa alpina, Poa bulbosa, Cordyline vivipara, Juncus supinus, Sempervivum soboliferum, Sedum dasiphyllum.) A földközi tenger környékén és a puszták vidékén, hol a rövid nyár tenyészési idejére hosszú szárazság következik, a földön heverő magvakat a szél terjeszti tovább. Ezen gyümölcsök simák és rendkívül könnyűek. (Medicago scutellata, Cachrys alpina, a délamerikai Blumenbachia Hieronymi, a pontusi Paronchya Kapella magvai.) Az is megtörténik, hogy egész gyümölcscsel megrakott növényrészek elszakadván gyökerüktől vagy egészen kitépődvén a szél utján messze eljutnak. Pl. Plantago Cretica, Centaurea diffusa, Salsola Kali sokszor ágaikkal fennakadván felhalmozódnak, máskor pedig forgószél alkalmával feljutnak a levegőbe és gyors ugrásokkal szelik át a pusztát. Ezen útban a magok jó része kihullik, különösen ha nagyobb akadályokba ütköznek, de legtöbb esetben a termés fala akkor nyilik föl, ha megnedvesedik. Az u. n. jerikói rózsa (Anastatica hierochuntica) a sziriai puszták, különösen Palesztina tövises növénye, melynek jámbor zarándokok elbeszélése szerint az a tulajdonsága, hogy karácsony estén vizbe téve újra kivirul és a vizet pirosra festi, megérésekor golyóalakuvá húzódik össze, a pusztai szél azután kitépi a földből s czipeli magával, mig csak valahol fönn nem akad. Ekkor a légköri csapadékok utján hygroskopikus tulajdonságánál fogva ágacskái újra kiterjeszkednek, magvai kihullanak s a kopár puszta tájat új növényzet élénkíti meg. Az arábiai homoksivatagok manna zuzmóját (Parmelia esculenta) a legnagyobb szárazság idején fölkapja a szél, apró darabokra tépi és azután vagy leesik a földre, mint manna-eső (a vándorló nép táplálékául szolgál), vagy pedig a kopasz földöu marad, hogy a legelső harmattól fölelevenítve, a kihalt sivatagban életet terjeszszen. Hazánk rónavidékén a mezei iringót (Eringium Campestre L.), melynek ágas-bogas szára, berzedve álló kemény levelei, többékevésbbé gömbalaku felületet adnak, a szél őszszel messze távolra gurítja, miről a nép is ördög-szekér-rakolya, ördögkeringőnek nevezi. *) Kerner : i. m. II. 756.