Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1893

-linók, megjegyezzük a következőket. Jeleljük PP^-val és tekintsünk az SS, ivet azonosnak az érintővel, akkor: ß : fc(a-f-b): amiből S= 00 0 OD 00 V ^.ÇW^LyV. Mivel továbbá Q = Ô = azért jogosulté V v X * 0 0 0 felbontás képletünkben is. Jeleljük azért röviden : V V ^ cos (-g-v

2;dv—Cy és ^ sin ( 2 v*)dv=S

Y o 0 00 oc Mivel pedig ^ cos ( £ v

2)dv— ^ sin (-f-v^dv — Vj, azért az inteno 0 zitásra nyert fenti képletünk ily alakot nyer : ab;. 2(a+b) Ebből most már kiolvashatjuk a geometriai árnyékon belül fekvő bármely pontra vonatkozólag a fényintenzitásának változásait. Tudjuk már az előzőkből a Fresnel-féle integrálok azon sajátságát, hogy a 0 és V között a fölső határ növekedtével csakhamar V

2 állandó határ-értékhez közelednek. De V növekszik S-sel, S pedig P,-nek P-től való távolodásával, képletünkből pedig világosan kitetszik, hogy a fényintenzitás a zárójelbe]i négyzetes kifejezéstől függ, ez azonban az emiitettek alapján zérus felé convergál és igy maga a fényintenzitás is zérussá lesz. A geometriai árnyékon kivül P ponttól jobbra fekvő P'-ra vouatkolag a határok kellő megválasztása és az integráloknak az előzőkhöz hasonló felbontása után a fény intenzitásra ezt nyerjük : r ^((VeW+Sv)') 2(a+b)VV Ebből ismét látjuk, hogy a geometriai árnyékon kivül fekvő pontokban váltakozva világos és sötét helyek lépnek fel és a Fresnel-féle táblák segélyével mindig képesek leszíiuk V-nek oly két — egymástól O'lben különböző értékét meghatározni, melyek között V-nek azon éltéke van, hol bizonyos rendű maximum vagy minimum fellép. A maximum és minimum értékét azonban pontosabban is meghatározhatjuk. Legyen ugyanis az emiitett két szám, melyek között V= t'-f-t keresett értéke van, i és /-f 01; v=i-j-u helyettesítéssel egy ûj u változót hozva be, az új határak lesznek : \—i esetén u=0, v=i-j-t esetben pedig u—t, tehát :