Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1884

— 29 — gárokat a védelemre s a szokásos eskületételre fölhív­ták, e fölhívás valóságos parancserejü volt, mely a védelmet, mint kötelesség teljesítését rótta a polgárokra; vagyis a consulok a polgárok jogairól, illetve e jogok teljesítéséről mintegy Ítéletet mondtak ki. — Az Ítélet egy más nemével találkozunk az adóbehajtásnál: Midőn a quaestorok, kiknek teendői közé tartozott az adóbe­szedés is, parancsolólag figyelmeztették a polgárokat, hogy adják meg az államnak azt, a mi öt megilleti, s a mi nélkül az fönn nem állhat. A mi a főbenjárói Ítélet hozatalát illeti, minden római tisztviselőnek meg volt a joga egyesek fölött bi­zonyos határig Ítéletet mondani vagy bírságot ki­vetni stb. De bármily természetű volt is a hozott ítélet, ha az egyszer már a rendes formalitások megtartásával a törvényes hatósági személy által kimondatott, ezentúl már érvényesnek, kötelezőnek tartatott és semminemű más hatalom vagy intercessio által felfüggeszthető vagy talán megsemmisíthető nem volt. így a törvénykezési ügyekben, a mit a praetor, vagy a praetor által helyettesítőül kinevezett biró, mint ítéletet kimondott, azon többé változtatni senkinek sem állott jogában. Egy kivétel mégis fölemlítendő: a lex Valeria értelmében tilos volt a római polgárt, ha a néphez való föllebbezési jogával élni óhajtott, akár tett­leg bántalmazni, akár pedig kivégezni; lia tehát vala­mely törvény alapján ily értelmű Ítélet hozatott volna, a magistratus Ítélete a provocatio igénybevétele előtt végrehajtható nem volt. Ha megtörtént a provocatio a néphez és lia a nép helybenhagyta a hozott Ítéletet, csak azon esetben vált érvényessé, — ellenkező esetben vagy semmisnek nyilváníttatott, vagy módosítást tehe­tett rajta a nép. Megjegyzendő, ha a római polgár az ellene hozott ítélet ellen hivatkozott a népre, és lia a

Next

/
Oldalképek
Tartalom