Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1855
4 A t. szülék gymnasiumba adák gyermekeiket. Mi tehát a gymnasium feladata.? „A régi klassikai nyelvek, s irodalomnak lényeges használatával magasabb, s átalános miveltséget eszközölni, s ez által egyszersmind a növendékeket az egyetemi tanulmányokra előkészíteni 4 4 (Org. Entw. §1.) A gymnasiumok hagyományos kincse tehát a classikai nyelvek. Ugyanis, a magasb miveltségre példányul lévén hivatva a gymnasiumi ifjúság, elébe oly irományokat kell adnunk, melyekből az emberi észnek dicső emelkedését, a nagyra hevült kebleknek jeles tetteit, s a finomitott társalgás kellemeit tanulhassák. Hogy pedig mind ezek a latin s hellen classikai müvekben bőven feltalálhatók : az emberiség diszére örömmel bevalljuk; noha más részről épen nem késünk elismerni, hogy a keresztény hit páratlan fényű világánál még e remek miveltségü népeknél is sok hiányt s botlást vagyunk képesek felfedezni, mi minden ker. tudóst ezek mellett a szinte latin s görög ker. remekirodalom tanulmányozására buzdítani fog. Nálunk a gymnasiumok korábbi szervezete szerint a régi classikai nyelveknek csak egyike tanitatott, s pedig oly modorban, mely nem csake nyelv megérthetését igyekvék eszközölni, hanem szóbeli közlönynyé 'is emelni törekedett. Ezen eljárást hazánk múltja elegendőképen indokolja. Uj viszonyaink e nyelvet nem teszik annyira nemzetszükséggé, hanem inkább átalános mivelődési eszközzé, s ily czélból löbbé a hellen nyelvet gymnasiumainkból kizárni nem lehetett. Ha voltak s vannak , kik ha nem mind a két holt nyelvet, legalább a hellent kívánnák a gymnasiumból kiküszöböltetni, azok kevéssé ismerhetik a komoly nemes római irodalmat, mely kivált a történelemben, szónoklatban, s törvényhozásban örök mintául fog szolgálni; annál kevésbé fogják ismerni a görögöt, a világ legszebb legmiveltebb nyelvét, s azon irodalmat, mely a tudományok csaknem minden ágaiban, kivált a szónoklat, —- történelem, — bölcsészet, — s költészetben oly elragadó szépséggel, oly meggyőző melegséggel szól leikeinkhez, hogy annak culturai befolyását a legegyügyübb sem tagadhatja; a keresztény irodalom pedig, melynek bajnokai ha egyébért nem, csak azért is szinte szorgalmasan tanulmányozák amazt, hogy a külalak tökélyével is méltán megküzdhessenek elleneikkel, a tárgy fönségénél fogva véghetlenül felülmúlja amazt, nyelvezete pedig szinte szép, magasztos, mert miként más hol (1. az 1853-ki programmi értekezésünket) megjegyzők, a nyelv a társadalom kinyomata; a keresztény latin nyelv közlönye a legfelvilágosodottabb, legerényesebb, legtökélesb társadalomnak, mely valaha létezett, következőleg e társadalomnak kétség kivül tökéletes nyelve is van; különben ki hinné, hogy a kereszténység, melynek védszárnyai alatt az emberiség oly roppant haladást tőn a miveltség terén, egyedül nyelvét nem tudta volna kellőleg kimivelni, a jó izlés szabályaihoz idomítani? De Önök tisztelt szülék, kivált az úgynevezett reáliák kizárólagos barátai a classikusok jó fordításai mellett küzdenek, melyek állítólag azon nyelvek fáradságos tanulásától fölmentenek bennünket. E vélemény harczosainál hasztalan hivatkoznám arra, hogy hasonlítsanak össze bár mily jeles forditmányt az eredeti gyönyörűen szabatos latinnal, vagy a véghetlen gazdag göröggel, miután nagyrészint a classikai nyelveket azok vetik meg, kik azokban keveset haladlak elő, — hanem felhívom őket, hogy vessék össze kissé komoly figyelemmel a fordítást valami ismeretes eredetivel, s vallják be őszintén észrevételeiket. A nélkül, hogy a forditmányok becsét a magok körében tagadni akarnók, a legjelesebb fordítások is nem egyebek, mint az eredetinek másolatai, melyben a valódi életet olly kevéssé találhatjuk föl, mint egy sokoldalú miveltséggel biró férfiúnak életét föl nem fogjuk ismerni bár mily jól talált arczképében is. Miként is adhatná vissza kivált a görög nyelvben a fordítás az eredetit valamely tárgy vagy állapot szoros jellemzésében, miként a finom árnyolatot az idők meghatározásában, miként a
