Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-08-15 / 33. szám

40. Milfam, 33. szán. Pápa, 1943 augusztus 15., vasárui YU&ÉSYIDERB MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 10— P, negyedévre 2*50 P. KERESZTÉNY POLITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: Korényi Olaf Szerkesztőség': Horthy Miklós fő-u. 12. Telefon: 12-72. Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. a szovjet bIsq számú ellensége Irta. MOLNÁR ISTVÁN. A szovjet rádióállomások a legutóbbi időkben rendkivü) gyakran sugároz^ zák szét a hivatalos bolsevista felfogást: a szovjet első számú ellensége az Egyház. Közben a legszörnyűbb gyalázkodásokkal szidják a pápát, ócsárolják az Egyházat iés a legvadabb izgatással a rágalmak özönét zúdítják Krisztus földi Helytartója ás Egyháza felé. Miért le szörnyű és hallatlan gyűlölködés az éter hullámain keresztüli A szovjet élet-halál harcában miért az Egyházban látja az első és legveszedelmesebb ellenfelét? A mostani borzalmas világ tragédiában már sokan elfelejtették, hogy a bolsevizmus megszületése óla csak egyetlen világhatalmi tényező, az Egyház volt az, amely szüntelenül, megalkuvás nélkül, következetesen harcolt korunk legsötétebb veszedelme, a bolsevizmus ellen. A pápa állandóan kopogtatott milliók lelkének kapuján beszédeivel és körleveleivel. A vatikáni rádió is állandóan a világ felé sugározta az igazságos béke, ..világrend, szociális jólét követelményeit. Állandóan hangzott: a nemzetek önös érdekein lúl is vannak nagyobb értékek, a keresztény szolidaritás, a kultúra és civilizáció védelme korunk barbarizmusával szemben. A Vatikán tárta a világ elé: millió számra meggyilkolt ártatlanok borzalmait, az ezer számra lerombolt templomok, kolostorok, kultúrintézmények rémségeit. Raktárak, mozik, mulatóhelyekké átalakitolt szentélyekről a Vatikán beszélt. Innét jött a figyelmeztetés: vihar készül keleten. A förgeteg letörölni és elpusztítani akarja nemcsak a keresztény kultúrát, hanem az európai civilizációt is. A pápa volt az egyetlen, aki a végtelennek látszó orosz főid rabszolgái érdekében még az áldozatok hozásával is segítségül akart sietni. Ebben judási kezek megakadályozták. A családok lezüliesztése, a tönkretett ifjúság és dolgozók érdekében hányszor szólott a pápa? Most is a legnagyobb erőfeszilésekkel a Vatikán a világ javán munkálkodik. Ezért tombol ellene a vad gyűlölet, ezért ordítják az orosz rádiók a rágalmak özönét és a közismert hivatalos felfogást: első számú ellenségünk az Egyház. Az emberiség legsötétebb rejtélye és mélysége lesz: a XX. században kultúrnépek terroristákkal, postarablókkal, pénzhamisítókkal, az emberiség minden tulajdonságából kivetkőzött gonosztevőkkel érintkeztek, tartottak fenn diplomáciai összeköttetéseket, kötöttek szerződéseket és szövetségeket. Velük akarják Európa legnagyobb résziét és Olaszországot megszállni és »biztonságba: helyezni. Etjön niajd az idő, amikor világosan ragyog az igazság fénye. Elismeri majd a világ, hogy a legrettenetesebb vérözön megpróbáltatásai között volt egy szirt, ahova nem érhettek fel a szennyes hullámok, ahol nem az érdek, nem a pénz, nem a fegyveres támogatás előnye szerint gondolkoztak, hantem ahol, mint az eltévedt hajósok előtt világitőtorony lámpája, Kris.ztus örök igazsájga ragyogott. Ez pedig nem halványult el soha, akármennyire is gyaiázza és mocskolja egy .szenvedő és vérző kor tébolya. Világnézetek, rendszerek, népek' elvakultságai napok alatt összeomlanak. Kezdődnek és eltűnnek, elindulnak és megbuknak. A világégés gigantikus mérkőzésében Moszkva pokoli erőfeszítései i|s meggyengülnek. Egy sziklát, amelyre aZ Egyház épiiJt, sohasem tud megdönteni, amely népek és nemzetek tévedései felett örökkjé élni fog, mert még

1 a pokol kapui sem vehetnek rajta erőt. hősihalottak kitüntetése Hamuth János polgármester adta át vitéz Karcsay Miklós és Nagy Ferenc hősihalottaknak a Kormányzó Úr kitüntetését Még emlékezetünkben él a mult év eszének sok hősi és háborús eseménye. Lelkünkben kitöröl hetelienül megmaradt városunk két kiváló fiának, vitéz Karcsay Miklós főhadnagynak és Nagy Ferenc zászlósnak emléke. Életük közöttünk játszódott le. Hősi küzdelmük, vérontásuk és fiatal életük feláldozása meg a távoli orosz mezőkön. Ügy érezzük, hogy a sírhantok alatt pihenő h'ősök bármily messze is. pihennek tő Lünk, Telkük közöttünk él, mert a mieink voltak. A szörnyű világégés két magyar hősének emléke újult fel vasárnap a városháza tanácstermében. A megemlékezés hangjai csengtek a sok tanácskozási megért falak között. Kormányzó Urunk elismerésének és kitüntetéseinek átadására jöttek össze az egyházak, a város, a társadalmi és egyesületi életünk vezetőinek nagy száma. Ünnepélyes hangulat töltötte be a nagyterem falait. Könynyező szemű, de mégis a hősökre büszke érzéssel gondoló közönség hódost Pápa két hős fiának emléke előtt. A lélekemelő ünnepélyen a két hősi halott családján kívül még sok tisztelő és jóbarát is megjelent a kormányzói kitüntetések átadásán. Pontban 11 órakor a termet zsúfolásig megtöltő közönség katonás fegyelmezettséggel elénekelte a Hiszekegyei. Néma csendben állt fel Hamuth János polgármester és a következő szivbemarkoló és megrázó erejű beszédet mondotta: — Ma azért jöttünk össze, nogy emlékezzünk! Emlékezzünk a becsiVlel mezején messze Oroszországban nősi halált halt két polgártársunkra, kiknek az ellenség előtt tanúsított vitézségét, rendíthetetlen bátorságát, kiváló kölelességteljesitését a legfőbb Hadúr, Kormányzó Urunk őfőméltósága elismerésben részesítette. Elismerése jeléül mindkét hősi halált halt polgártársunknak a magyar érdemrend lovagkeresztjét hadiiszalagon a kardokkal s a Szignum Laudist ugyancsak hadiszaiagon a kardokkal adományozta. — Két kedves Polgártársunk nem érhette meg a szép kitüntetést, nem diszithette mellét az elismerés, a megbecsülés jeleivel. — Most pedig megidézlek Titeket kedves hősi halált halt polgártársaim e terembe! Te vitéz Karcsay Miklós lelki szemeink előtt itt és most úgy jelensz meg. amint századod élén, 1942. szeptember 10-én az ulivi csatában a Don mellett rohamra indultál s fényes példáját adva a magyar katonai erényeknek, vitézül harcoltál századod élén mindaddig. miig fiatal életedet ki nem oltotta az ellenség golyója. Lelked felszállt a Mindenhatóhoz, aki szereleltei fogadott Téged, a kiváló, jó katonát, a jó magyart. — Nagy Ferenc tartalékos zászlós polgártársunk, Te sem maradtál el a vitézségben, a Haza iránti kötelesség teljesítésében, midőn szakaszod élén Galgajovkánál 1942. szeptember 11-én bátran indultál rohamra s vitézül harcolva Te is odaadtad életedet a szeretett Hazáért. A Ti áldozatotok tiszteletet és megbecsülést kíván. — A Ti hősi halálotok nem jelenti az elmúlást, mert nem hal meg az, ki Hazájáért áldozza életét. Ti mindketten beírtátok neveteket a halhatatlanok könyvébe s beléptetek a magyar hősök város polgárai közül, de emléketek örökké élni fog s kőbe vésett nevetekei késő utódok is kegyelettel fogják emlegetni. — Nem kell aggódnunk mindaddig nemzetünk jövőjéért, inig vitéz Karcsay Miklóshoz és Nagy Ferenchez hasonló, a Hazával szemben kiváló kötelességtudó polgárai, fiai lesznek a magyar Hazának. — Ti, kedves hozzátartozók', lelketek nagy fájdalma mellett is, gondoljatok mindig büszkén a Hazáért hősi halált halt Szeretteitekre s vegyétek át azt a legszebb emléket, — a legfőbb Hadúr kitüntetéseit, — amelyet csak igaz férfi, igaz magyar, vitéz katona hagyhat hátra hozzátartozóinak'. S Jua megrohannak Titeket a fájó emlékek és érzések, találjatok vigasztalást a nagy latin költő, Horáoiusz klasszikus mondásában: »Dulce et deorum pro Patria mori« »Édes és dicső dolog a Házáért meghalni«. Tartsátok mindig szem előtt, hogy aki a Hazáért halt meg', a legnagyobb és legmagasztosabb emberi Kötelességet teljesítette. A jó Isten adjon Nektek kedves Hozzátartozók megnyugvást. A nagyhatású beszéd után Hamuth János polgármester a hozzátartozóknak átadta Kormányzó Urunk kitüntetésiéit. Vitéz Karcsay Béla ezredes megható szavakban köszönte meg a kitüntetéseket. Beszédében a magyar katona hálája izzott a legelső Katonával szemben, aki a nemzet hős fiainak életáldozatát méltó megemlékezéssel kitünteti. A könnyekig megható ünnepség a Himnusz el éneklésé vei ért véget. — ásr — vánu hosszú sorába. Testileg eltávoztatok e Dr. Antal István propaganda miniszter, városunk képviselője általános feltűnést keltő kolozsvári beszédében a magyar-román viszonyról a következőket mondotta: — Meg kell őszintén vallani, hogy a közvetlen szomszédból áthangzó megnyilatkozásokban nem sok örömünk telik. — Néhány héttel ezelőtt Nagyszebenből egy katonai ünnepélyen igen magas állami és egyházi funkcionáriusok jelenlétében indult el felénk ez a hang. A beszéd ugyanis mintaképe volt annak, hogyan lehet a történelmet a maga valójából kicsavarni, a megtörtént dolgokat meg nem történtekként beállítani, a meg nem történteket valóságként felofgnis mindezt a méltatlan politikai játékot — a legkegyesebb etikai és keresztényi elvek hangsúlyozásával — a magyarság jogai, önérzete és nemzeti becsülete ellen felhasználni. — Nem fogj átkozom a nagyszebeni beszédnek azzaj a részével, amellyel az a román propagandának évtizedek óta jólismert egyik alapvető melódiáját: az úgynevezett »kontinuitási és prioritási elméletet* újítja fel, azt akarván országvilág előtt plauzibilissé tenni, hogy a románok — mindenki, tehát a magyarok előtt is — állandóan itt voltak Erdélyben. — A történelmi, politikai, néprajzi, földrajzi és nyelvészeti tudományok ugyanis minden kétséget kizáró módon kimutatták, hogy a románok sohasem voltak őslakók Erdély földjén, hogy jóval, századokkal a magyarok bejövetele után — védelmet és megélhetést keresve — szivárogtak be valahonnan a Balkán albániai tájékáról Erdély havasaiba s lassú, fokozatos és óvatos szívóssággal szálltak le azokba a magyar völgyekbe, ahol a magyarság a kereszténység védelmében folytatott harcaiban megritkult. f ; — Erdély ősi földje soha ormán föld nem volt, mi egy talpalatnyi földei sem vettünk el a románoktól. Magyarország ezeréves területét Trianon megcsonkította, annak egy része visszakerült, a másik része nem. Ezeréves jogszerű birtoklás áll tehát szemben húszéves birtoklással, ez a valóság. Mi Románia és senki hátába soha tőrt nem döftünk: mi a jogtalan trianoni csonkítást, amely bennünket Erdély ősi magyar földjétől megfosztott, végleges állapotnak soha el nem ismertük és a revízióért — amelyet egyenesen Kor-