Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-02-04 / 5. szám

Bodolay Jenő a női kereske­delmi szaktanfolyam igazgatója. Az 1939. évi IV. tc. 5 §-anak 2 be­kezdésének végrehajtásaként a vallás és közoktatásügyi minisz'érium elren­delte Blau Henrik hői kereskedelmi szaktanfolyam igazgatójának, Faragó Adolf és Molnár Elek tanároknak a nyugdíjaztatását. B;au Henrik és Kaposy Lucián alapították 1912-ben a női kereskedelmi szaktanfolyamot. Azóta tanára, majd Kaposy Lucián halála után 1927-től pedig igazga­tója volt. Moinár Elek 23, Faragó Adolf 14 év óta működött az isko­lánál. Január 25-én tartott gyűlésen vett búcsút a nyugalomba vonuló igazgató és két tanár. Kraft József igazgató emelkedett szavakban mél­tatta a nyugdijbavonulók érdemeit és hosszú működésük kivá'ó ered­ményeit. Január 31-én tartott gyűlé­sen már együtt volt az új tanári tes­tület és meleg ünneplésben részesí­tette az új igazgatót, Bodolay Jenőt, aki meghatódó szavakban köszönte meg a bizalmat és ragaszkodást. Meg­győződésünk, hogy a népszerű iskola új igazgatója vezetésével és irányí­tásával új fejlődéshez és további virágzáshoz érkezett. A tanári kar új tagjai: Kiss László keresk. iskolai tanár, íSzakály Kiss József fiu pol­gári isk. tanár és Horváth János ipariskolai tanár. Itt említjük meg, hogy a kat. fiu polgári iskolában Pál Lajost, a városi ipar iskolában pedig Faragó Adolfot és Láng Ká­rolyt az említett törvény rendelkezése értelmében február 1 kezdettel nyug­díjazták. CORSO Február 5 6., hétfő-kedd. Az utolsó éviized legnagyobb filmjének felújítása Örvény Február 8-11, csütörtöktől—vasárnapig. Gary Cooper Ray Milland és Róbert Preston főszereplésével Kék csillag Előadások kezdete: hétköznap V?7 és 'A9 Örskor, ünnep- és vasárnap 4, V2 7 és 3/í9 órakor. — Elővétel mindennap 11—l-ig és 1 óréval az előadasok kezdete előtt. Telefon * 1 33 Emericanás fairek Az Emericana február ll-én tar­tandó ünnepélyes avatásának rész­letei egyre nagyobb arányokban bon­takoznak ki. Az öntudatára és össze­tartozandóságra ébredt intelligens katolikus társadalom mindent elkö­vet, hogy ezt az ünnepséget minél emlékezetesebbé és minél szebbé •egye. Január 29-én tartotta a Corporatio az ünnepséget előkészítő gyűlését és azon a tagok örömmel értesültek arról, hogy az ünnepélyes avatást maga Kemenes Illés commendator végzi, aki erre a napra a Vezerség tisztikarával együtt városunkba érke­zik, ami a leginkább mutatja azt, hogy a Vezérség milyen nagy súlyt helyez arra, hogy az Emericana Pápán éljen, erősödjön és viruljon. Az ünnepély részletes műsora: délelőtt 10 órakor a Budapest felől érkező vonatnál a Curia tagjai a Senior vezetésével fogadják Kemenes Illés commendatort és a Vezérség tagjait, valamint a Dsida Oitó veze­tésével érkező győri küldöttséget. II órakor Molnár István hitoktató, az Emericana lelkésze szentmisét és evangéliumkor szentbeszédet mond, mely u'án a bencés gimnázium dísz­termében kezdetét veszi az ünne­pélyes avatás. Az avatás után 2 órakor közös ebéd lesz a vendégek részvételével. Az Emericana ezúton is felhívja az avatandók figyelmet arra, hogy február 10 én este 7 órakor a ben­cés gimnáziumban tartandó avatási próbán okvetlenül megjelenjenek. Fájó szívvel búcsúzott el az Eme­ricana a január 29 én tartott corpo­ratio^ gyűlésen vezetőségi tagjaitól, a Pápáról eltávozó dr. Kövesdy Vik­tortól és családjától, akik az Emeri­cana érdekében hosszú éveken keresz­tül odaadóan munkálkodtak. Felhívja az Emericana tagjai figyel­mét arra hogy a nagyböjt vasárnap­jain a délutáni órákban a bencés gimnázium dísztermében conferencia­beszédek lesznek, melyeknek meg­tartartására kiváló szónokok helyez­ték kilátásba jövetelüket. A beszédek pontos idejét és az előadók .nevét közölni fogjuk. A Kárpát Dalkör meghívói. A Kárpát Dal- és Zeneegyesület a kö­vetkező sorok közzétételére kérte meg lapunkat: Az egyesület vezetősége utólag értesült arról a kellemetlen és sok félreértésre alkalmat adó tényről, hogy többen, akik azt joggal várták, nem kaptak meghívót az Egye?ü'et báljára. A vezetőség meggyőződött arról, hogy a meghívókat panasztevők nevére póstán feladták és így azok a-vezetőség hibáján kívül eső okból nem kerültek a címzettek kezébe. Hirtelen halál eset. Szentiványi Lajos 60 éves földmives, lovászpa­tonai lakós folyó hó 17-én 3—4 óra között, amikor a gyömrei vasútállo­másról hazafelé ment, a község hatá­rában összeesett és meghalt. Az orvos megállapította, hogy a halált kime­rültség következtében beállt szívbé­nulás idézte elő. Halálos szerencsétlenség. Har­tyányi Sári 3 éves csót< kislány test­vérével játszott otthon. Játék közben nem vették észre, hogy a cselédlány egy forró vízzel telt fazekat tett le a földre. A játék hevében a kis Sári­kát tesvére véletlenül bele lökte a forró vízbe. Azonnal behozták az Irgalmasok kórházába, azonban súlyos sebein a leggondosabb ápolás sem tudott segíteni és január 27-énmeghalt. Elvágta a kezét. Szalai Sándor 29 éves ugodi erdei munkás január 29-én munka közben baltájával oly szerencsétlenül vágott a bal kézfejére, kogy még inait is átvágta. Az Irgal­masok kórházába szállították, hol azonnal műtétet hajtottak rajta végre. — Hölgyközönség figyelmébe! A rendkívüli fegyvergyakorlatomról visszaérkeztem, műhelyem vezetését átvettem, igy a továbbiakban is ren­delkezésére állok nagyrabecsült üzlet­feleimnek és kérem szives pártfogá­sukat. — Ugyanott egy jó házból való fiu tanoncnak felvétetik. Zotter Alajos nőiszabómester, Deák Ferenc-utca 11 Kirakatrendezési tanfolyam. A Keresztény Kereskedelmi Alk. és Tisztviselők helyi csoportja kirakat rendezési tanfo yamot rendez: Szécsi Hakker József, a József Nádor mű­egyetem nyilvános előadó tanára által. Bemutatásra kerül vetített kép­pel illusztrált kirakat rendezés a leg­korszerűbb eszközökkel. Tekintettel arra, hogy városunkban ezideig ilyen szakelőadás nem volt, és az érdek­lődés nagy, felhívom a még részt­venni óhajtókat, hogy minél előbb jelentkezzenek a vezetőségnél. Sinka István, Kulcsár Irma és Korompay Viola a pápai irók, költők estélyén. Február 19-én a pápai irók, költők nagyszabású iro­daimi estet rendeznek a Jókai Szín­házban, melyen Sinka István az új magyar lírának legnagyobb apostola, Kulcsár Irma előadóművésznő és Korompay Viola költőnő is fellépnek, már most felhívjuk Pápa és Vidéke nagyérdemű közönségének figyelmét erre a nagyszabású irodalmi estre­— Részletes műsort későbbi szá­mokban hozunk. — Jegyek elővétel­ben Kiss Tivadar könyvkereskedé­sében kaphatók. Téli munka a gyümölcsösben. Télen fagyos időben általában szüne­telnek a munkák a gyümölcsösben. — Kisebb fagy esetén azonban a fák törzscsapoiását vagyis a csere­pes kéreg levakarását lekefélését, tisztoga'ását elvégezhetjük. — Alkal­mas ez az idő a korona ritkítására és metszésre. — Kimondottan ez az ideje a felgyülemlett trágya kihordá­sának, amit ott minél kisebb felületű kupacba rakjuk. — Mihelyt felen­ged a fagy, a trágyát szétterítjük a földön, aláássuk, vagy beszántjuk. Kedvezményes, áru lucernave­tőmag. Az 50 kat. holdon aluli kis­gazdák a Mezőgazdasági Kamarák u'ján kedvezményes áru lucernavető­magot igényelhetnek. A fehér ólom­zárott lucernavetőmagot 222 fillér árban kapják kilogrammonkint. Az igényjogosultságot a községi elöljáró­ságnak keil igazolnia, valamint azt is, hogy az iliető kisgazda vagy nem termen lucernát vagy meglevő lucerna­termő' területét óhajtja fokozni. Öngyilkosság. Id. Császár Lajos 70 éves, földm. kéttornyulaki lakós január hó 25-én lakása padlásán felakasztotta magát és meghalt. Tet­tének oka életuntság. ] ÓKRI MOZGÓ Minden tekintetben egyik legjobb gangster film a Gangsterek alko­nya kerül bemutatásra febr. 6—7-ig. A film nem a tucatfilmek közül való, úgy, hogy mindenki kellemes szóra­kozást talál a filmben. Pár szóval annyit lehet róla mondani, hogy öt­letes, humoros és szórakoztató. Fő­szereplő Eduárd G. Robinson, kinek hasonló szereplései nem ismeretlenek a közönség előtt. Egy napig fut reprizként, febr. 8-án a Ipgbájosabb magyar film a VADRÓZSA. Dajka Margit a fősze­replő^ ennek a kedves és hangula­tos filmnek, mely már egyszer sikert aratott. Sok sok helyzetkomikummal van a mese fűszerezve, mely a falusi kislány Pesten problémájának kedves változata. Értékes gazdag a hét harmadik filmje, a febr. 9-10-11-én bemutatásra kerülő MÁMOR. A francia filmmek egyik legjobbika mely annyi újsze­rűséget ad a nézőnek, amilyet fran­cia filmben még nem igen láttunk. S elsősorban a két főszereplőnek Jean Gabinnak és Mireille Balinnak az érdeme. A film a legnagyobb si­kerrel futott ki Pestről, s ez a siker csak fokozódott még eddigi útján. 3ÚKBI M OZBÚ iiniiiiii mim mmmmmmmmmmaBmmmamsem* Febrnftr 6—7., kedd—szerda EDWARD G. ROBINSON lendületes filmje • Gangsterek alkonya Partnerek: Rose Stradner, és James Steward FebrnAr 8., csütörtök BALOGH BÉLA nagysikerű magyar vígjátékának felújítása Vadrózsa Főszereplők: Dayka Margit, Rózsahegyi, Simor Erzsi, Pethes, Perénvi. Febrnftr 9-10—11., péntek—szombat—vasárnap. Csak 16 éven felülieknek! JEAN GABIN és MIREILLE BÁLIN főszereplésével MÁMOR a nagy szenvedélyek izgalmas filmje. Előadások kezdetei Hétköznapokon ty«7 és V*9. vasár-és ünnepnapokon */«4. 6 és V» 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt II — l-ig, délután az elő­adások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 10-88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom