Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-08-18 / 33. szám

sport Készülődés az idényre Az NB. III. osztályába kerülő Pe­rutz SC. az eddig lejátszott barát­ságos mérkőzések alapján feltétlen erősítésre szorul, mert jelenlegi csa­patával csak alárendelt szerepet tölt­het be az új csoportban. Értesülé­sünk szerint a vezetőség tárgyalás­ban van egy kapus, egy hátvéd és több csatár megszerzése érdekében. Neveket a tárgyalások befejezéséig nem említünk. A MÁV Kinizsi csapata edzései­nek elején tart még, barátságos mér­kőzésre vasárnap kerül sor Celldö­mölkön. Csapaterősítéseit illetően ki* tűnő hírek vannak forgalomban, me­lyekből előreláthatóan remélhetjük, hogy csatársorában több kitűnő já­tékost fogunk látni. A labdarúgás szabályainak egységes magyarázata A mérkőzések sportszerűbbé és komolyabbá tétele céljából az MLSz. kormánybiztosa elrendelte, hogy a csapatok a pályára a játékvezetők vezetésével egyszerre vonuljanak fel. A pálya közepén egyvonaíban fel­álló csapatok üdvözlik a nézőközön­séget mindkét oldalon, majd a ma­gyar Hiszekegy elmondása és sor­solás után kezdik meg a játékot. A mérkőzés befejezése után ugyan­csak a pálya közepén sorakoznak fel a csapatok, amikor is üdvözlés­sel búcsúznak el a közönségtől. Itt kell megemlítenünk, hogy a Győri úti állóhely közönsége sportszerűt­lenül jár el akkor, amikor a csapa­tok búcsúüdvözlése előtt már be­özönlik a pályára. Nyomatékosan felhívjuk a rendező egyesületek fi­gyeimét: addig, amíg a játékosok a j pályán tartózkodnak, nézőközönség­nek a pályára lépni szigorúan tilos. Egyöntetű megállapodás eredmé­nye az is, hogy a játékosnak szoro­san a testéhez simuló kartartás mel­lett, csupán a felsőtestének játékával ellenfelének élőiről való fellökése szabályszerű és nem képez bünte­tendő szabálytalanságot, természete­sen csak akkor, ha ez a labdáért való küzdelemben és a játék hevé­ben történik A labdabedobásnál érdekes újítás­ként említhetjük meg azt, hogy a bedobás akkor is teíjesen szabályos, ha a bedobást végző játékos a lab­dát fejefőiül, mindkét karjával egy­szerre való lendítéssel csupán a labda kerületénél nagyobb távolságra dobja be. ~ Futball. Haladás—PPSC 9:2 (3:2). Barátságos mérkőzés. Vezette: Mikóczí. Nehéz talajú pályán, szépszámú közönség előtt a következő össze­állításban lépnek a csapatok a pá­lyára: Haladás: Körmendi—Kalotai, Töl­gyesi—Pillér, Héjjá, Lipovits—Szabó, Gazdag, Mórocz, Kiss, Lovász. PPSC : Rózsa—Ferber, Szakács— Hoffmann, Tomenga, Varga (Dóm­ján)—Vámos, Bolla, Magyari, An­talfi, Valter. A Haladás nagy iramban kezdi a mérkőzést és a 3. percben védelmi hibából Gazdag szép dugót lő, 1:0. Most lábra kap a PPSC csapata. 11. percben Bolla lövése védhetetlen, 1:1. 20. percben Szabó lerázza ma­gáról a védelmet és helyezett lövése védhetetlenül száll az ellenkező sa­rokba, 2:1. Rá 3 percre Kiss lövi a harmadik szombathelyi dugót, 3:1. 30. percben Antalfi jó leadásával Valter ugrik ki és hatalmas lövéssel nagy dugót lő, 3:2. Szünet után Varga helyett Dóm­ján játszik. Haladás változatlan ösz­szeállításban folytatja a játékot. Len­dületes játékba kezd a vendégcsapat, melynek eredménye a 3. percben Gazdag és a 9. percben Mórocz dugója. 13. percben a büntető terü­leten belül Hoffmann felvágja Lo­vászt, a 1 l-est Héjjá rúgja be, 6:2. A helyi csapat nagyon visszaesik és így állandóan a Haladás marad támadásban. Remek támadás után Gazdag lövése talál a hálóba, 7:2. 40. percben a nap legszebb dugóját lövi Mórocz, kapásból és fordulás­ból hatalmas bombát eresztett meg kapura, a zúgó lövést Rózsa meg sem kísérelte védeni, 8:2. Az utolsó dugót a 43. percben Gazdag juttatja a hálóba, 9:2. Bírálat: A Haladás megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Az eiső félidőben, amíg a helyi csapat birta az iramot, méltó ellenfélnek látszott, ) csupán a második félidőben tűnt ki, hogy a vendégcsapat nagyobb klasz­szist képvisel, ennélfogva a vissza­eső PPSC ellen könnyűszerrel érte j el góljait. Egyénileg kiváltak: Körmendi, j Mórocz, Gazdag és Héjjá a Hala- j dásból; míg a PPSC legjobbjai To­menga és Hoffmann voltak. A Pápai Sport Egyesületben rende­zett táncos-esten, a pápai szokásoktól eltéröleg, pontosan fél 10 órakor meg­jelentek a szórakozni s táncolni vá­gyók a lámpionokkal és szalagokkal feldíszített helyiségben, ahol a fiatal rendezőgárda fogadta az érkezőket. A gyönyörű holdvilágos estén a verse­nyeken szokásos sportbaráti vidámság töltötte be az első pillanattól kezdve a zsúfolásig megtelt termet. Az egész es­tének emelkedett hangulatát a szerpen­tin és konfetti csata, valamint a min­den nagyobb szabású szórakozásnál el­maradhatatlan tűzijáték fokozták. Zár­óra meghosszabbítás hiányában a jó­hangulatú társaság nem maradhatott együtt, s ezért mint értesülünk — magánházakban mulatozott kora regge­lig. Haud József ny. járásbirósági el­nök, a PSE közszeretetben álló elnöké­nek közvetlen és kedves egyénisége olyanokat is vonzott, akik különben az ilyen sporttal kapcsolatos megmozdu­lástól távol szoktak maradni. Az est megrendezésén fáradhatatlan odaadás­sal dolgozott Dr. ötvös Dániel fő­mérnök-igazgató. Az est fényét és a verseny nívóját nagyban emelte a helybeli tisztek és feleségeik aktív köz­reműködése. A versenyek végig sport­szerűen zajlottak le, aminek a rende­zést nagy körültekintéssel és tapintat­tal Dr. Aradi Alajos, a tenniszszakosz­tály elnöke látta el. Eredmények: Női egyes: I. Gözsy Irén, II. Horváth Bar­náné. Női páros: I. Gözsy Irén, Csé­pány Éva, II. Marosszéki Jenöné, Hor­váth Barnáné. Férfi páros: I. Skriba Ferenc, Paulinyi Ernő, II. Marosszéki Jenő, Horváth Barna. Old-boy: I. Dr. ötvös Dániel, II. Várhelyi Gyula. — A férfi egyes és vegyes páros döntő a kedvezőtlen időjárás miatt lapzárta után került lejátszásra, az eredményt következő számunkban közölni fogjuk. A lejátszott mérkőzések közül különö­sen a férfi páros döntő mérkőzés érde­mel említést. Pápán még alig látott nagyszerű játék kénryszerítette tapsra az elragadtatott közönséget. 200/1940. vght. szám. Rrverési hirdetmény. Dr. Herczog Jenő ügyvéd által j képviselt Koréin Vilmos javára 35 P I tőke és több követelés járulékai ere- j jéig, amennyiben a követelésre idő- j közben részletfizetés történt, annak ! 7 i beszámításával, a pápai kir. járás- j bíróság 1939 évi 2057 sz. végzésivel j elrendelt kielégítési (biztosítási) vég­rehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől 1940 évi május hó 15-én le­foglalt (felülfoglalt) 1100 P-re becsült ingóságokra a pápai kir. jbiróság 5373/940 sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. t. c. 20 § a a megnevezett, továbbá a foglalási jkönyvből ki nem tünő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési igényük ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, — végrehajtást szen­vedő lakásán, üzletében: Vinár, leen­dő megtartására határidőül 1940 évi augusztus hó 29 napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, rádió, hordók, sző­lőprés, jégszekrény, állatok s eg,éb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár 2/3-részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Pápa, 1940. évi augsztus hó 9. ifj. Jilek Ferenc s. k. kir. bírósági végrehajtó. Állami anyakünyvl kivonat. 1940. augusztus 9—15. SZÜLETTEK: Breuer Ferenc szűcssegéd és neje Breuer Jolán, fia: Alfréd, izr. — Magyar Gyula bognársegéd és neje Szilos Mária, leánya: Mária, ref. — Hegyi Gyula szövőgyári munkás és neje Horváth Juliána, fia: Sándor, rk. — Horváth Gábor műtrágyagyári munkás és neje Kapcsándi Mária, leánya: Ilona, rk. — Mesterházy Lajos és neje Schermann Irén, fia: Lajos Gyula, rk. — Potocska Ferenc textiltechnikus és neje Horváth Stefá­nia, fia: Ferenc Antal, rk. — Markos Dezső Árpád hentes- és mészáros­segéd és neje Kulcsár Anna, leánya: Zsuzsánna Anna, rk. — Haas Miksa mészáros és neje Rusznák Ilona, fia : György Lajos, izr. MEGHALTAK: Szelepcsényi József, rk., 11 napos, görcsök. — Nagelschmidt Anna Gabriella, rk., 26 napos, gennyes bőrgyulladás. — Englert Gyula, szö­vőgyári művezető, rk., 65 éves, gyo­morrák. — özv. Csányi Lajosné Bélák Karolin, ev., 71 éves, szív­izomelfajulás. — özv. Viczai Józsefné Huszár Erzsébet, rk., 76 éves, vég­elgyengülés. — Csiky István, nyug. tanítóképző intézed tanár, unitárius, 68 éves, agyvérzés. — özv. Harsányi Sándorné Tóth Viktória, tanító özve­gye, rk., 72 éves, uremia, vesekőel­záródás. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Víncze János Kálmán szíjgyártó, rk., és Tuba Rózsa Mária női-szabó,, rk. — Seregély István szövőgyári munkás, ev., és Dobai Terézia, rk. — Prnyera Gáspár bankaltiszt, rk., és Kőszegi Margit, rk. Szerkesztői üzenetek. Kaptuk a kővetkező levelet: „Igen tisztelt Szerkesztő Url Miért nem közlik az anyakönyvi hirek rova­tában, hogy a menyasszony és a vő­legény hány évesek? Higyje el, sok olvasójuknak a kíváncsiságát tudnák evvel kielégíteni, akik ezért a kis figye­lemért hálásak lennének Önnek. Tisz­telettel: Kíváncsi." Igen tisztelt Kíváncsi olvasónk! Azért közöltük le levelét egész ter­jedelmében, mert ezzel a kéréssel már régóta ostromolnak bennünket. Gon­dolja el, hogy milyen illetéktelen be­avatkozást jelentene ez a részünkről mások tiszteletben tartandó belső ügyeibe. Értjük mi azt, hogy sokszor miért kíváncsiak a házasságot kötő felek életkorára, mi azonban ezen adatok közlését sem jogosnak, sem illendőnek nem tartjuk és ezt a kíván­csiságot nem is fogjuk kielégíteni. Többeknek. Felkérjük igen tisztelt munkatársainkat és olvasóinkat, hogy ha bármilyen közlemény közlését kí­vánják, úgy azt legkésőbb szerdán este 5 óráig szíveskedjenek hozzánk jut­tatni, mert azt vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak rövidített alakban van módunkban közzétenni. Hirdetőinkhez. Kérjük a hirdetőket, hogy bármilyen hirdetési ügyben köz­vetlenül a kiadóhivatalhoz forduljanak: Korvin-utca 3. szám alá, délelőtt 9—1 óráig. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős kiadó: NEMCSICS ELEK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre i 4 P, negyedévrte 2 P. Hirdetések díjszabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hirdeté­seké csülörtök délelőtt 11 óra. Készült a könyvnyomtatás feltalálásá­nak 500-adik esztendejében a Keresz­tény Nemzeti Nyomdavállalat R.-T. nyomdájában Pápán. Felelős üzemvezető: Téglássy János..

Next

/
Oldalképek
Tartalom