Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)

1938-02-27 / 9. szám

Pápa, 1838 február 27., vasárnap. ÁRA: 16 FILLÉR. XXXV. évfolyam, 8. szám. POUTSKII HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN ¥fSSARNAP Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám : 189. Kiadóhivatal: Csáky-ulca 21. Telefonszám: 157. Laph»tajdonos: a Pépai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasáb' miliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 filí Erkölcs a politikában írta: Dr, Sulyok Dezső. Egy kedves Hóman-boy, aki azt hiszi, hogy az élet kívülről is olyan, mint a Szladits szeminárium jó öreg fala között, merész elmefutiatást követett el a politikai erkö csről abból az alkalomból, hogy egy képviselő kilépett a pártjából és ezzel kapcsolatban lemondott a mandátumáról. Nagyon tetszik a fiúnak az, hogy ez a képviselő kilépő levelében a következőket írja: „természetszerű kötelességemnek tartom azt is, hogy a pártbói való kilépésem alkalmával a mandátumot kerületem polgárságának és annak a pártnak, melynek kereteit elhagyom, visszaadjam." — Ez így bizonyára férfiasan és rendkívül meghatóan is hangzik s ezért ragadja úgy meg az ifjú fogékony fantáziáját. Ebből azután azt a következtetést vonja le, hogy ezt az eljárást a most készülő választási törvény keretében kötelezővé kellene tenni és automatikuson meg kellene mandátumától fosztani azt a képviselőt, aki politikai programmját megváltoztatja. Ez szerinte egyet jelentene azzal, hogy ethikai felfogást vigyünk a politikai életbe. Hogy ezt az érvelését jobban alátámassza, még megkockáztatja annak az igazságnak megállapítását, hogy: „az országgyűlési képviselő sohasem mint egyén számít a parlamentben, — a helyesen értelmezett perlamentáris felfogás alapján, — hanem csak mint a választók által helyesnek elfogadott politikai programm megvalósítója. „Ezért tartja helytelennek, hogy az 1935-ben mandátumot nyert fiatal képviselők közül többen pártot cseréltek, de egyen kivül egyiknek sem jutott eszébe, hogy mandátumukról is illett volna lemondani. Én ezzel a cikkel egy fogadást nyertem meg. Mikor szóbanforgó képviselőtársam lemondott, fogadtam valakivel, hogy helybeli ellenfeleim, akiknek nem vagyok jó, ha fehér vagyok, nem vagyok jó, ha fekete vagyok, nem vagyok jó, ha korán kelek, nem vagyok jó, ha soká alszom, akiknek nem vagyok jó soha és semmiféle körülmények között mindaddig, amig élek, ezt a lemondást ki fogják ellenem játszani és szóvá fogják tenni, hogy ime, hogyan kell el> járnia annak, aki a politikában is j ethikai felfogást tart szem előtt. Először arra gondoltam, nem reflektálok az egészre. Stílusgyakorlatra minden fiatalembernek szüksége van, ha úgy látja, hogy ebben az irányban kell tollát köszörülnie, ám legyen igaza, szórakozzék. De, mivel a hallgatás sokszor a gyengeség jele, amint ezt az elmúlt héten már így is magyarázták, akarva-nem akarva, meg kell írnom ezt a választ, hogy a látszat azt ne igazolja, mintha a törekvő tollforgatónak a legtávolabbról is igaza volna. Hát a cikknek sem gyakorlatban, sem elméletben, sem a tárgyi igazság, sem az a személyi adottságok figyelembe vétele alapján nincs igaza. Először is az a képviselő nem elvi okokból lépett ki pártjából és még kevésbbé elvi okokból mondott le a mandátumáról. Egyébb okai voltak, melyek arra meggyőződésre bírták, hogy a politikától visszavonuljon. Rossz tehát a cikk kiindulása. De rossz az a sanda célzat is, hogy éppen a Pápai Hírlapban jelenvén meg a nemes írás, az reám legyen vonatkoztatható és az én szerény személyemre legyen következtetés levonható azért, mert én a NEP-ből történt kilépésemkor nem mondtam le a mandátumomról. Engem Pápán nem a NEP választott meg és nem a NEP hívei választottak meg. Ne felejtsünk el néhány el nem tagadható történeti valóságot mint pl. a következők: néhai vitéz Gömbös Gyula aláírásával öles plakátok jelentek meg a választás idején a város utcáin, melyek a legridegebb hangnemben adták tudtára a választóközönségnek, hogy én nem vagyok a NEP jelöltje, engem a NEP ilyennek el nem ismer és velem minden közösséget megtagad. A párt vezetői minden szellemi, erkölcsi és anyagi erőiket összeszedték, hogy engem megbuktassanak. Volt pl. két korcsmáros, aki elég meggondolatlanul kifejezne hozzám valóragaszkodását és a választás előtti napon finánc jelent meg náluk és levette helyiségük faláról az italmérési engedélyt nekem kellett a választási eljárás után számukra azokat visszakérnem. A dohánygyári munkásnőket, városunknak ezt a legöntudatosabb, legtiszteségesebben gondolkodó és legmeggyőződésesebb munkásrétegét autóbuszokon vezették fel szavazni, ügyelők felügyelete mellett. Egész fiatal és gerinces városi tisztviselőt, mert mellettem agitált, egész napon át a választáskor szobafogságban őriztek. Egy köztisztviselő akinek felesége aláírta ajánlási ívemet, saját szememmel látott levelet kapo t felsőbbségétől, hogy 24 órán belül elhelyezik Pápáról, ha felesége be nem szünteti mellettem való agitációját. Egy vármegyei főfunkcionárius sírógörcsöt kapott, amikor a pápai eredményt megtelefonálták neki. Lehozták Bornemiszát és Antalt, a két fiatal óriást, hogy szavuk varázsával megfordítsák a választók hajlandóságát. Ez csak egy marékra való töredék abból, ami történt, de elég annak a napnál világosabb kimutatására, hogy engem nem az úgynevezet nemzeti egység pártja, hanem Pápa városának független érzelmű és politikai ítélőképességét minden hideg terror ellenére is megőrzött választópolgárai választottak meg. De ennek ellenére lemondtam volna kilépésemkor, ha abban az időben egyáltalában és elvileg is lehetséges lett volna a szabad választás és nem jelentette volna lemondásom a kerület polgárságának olyan lelki megkínoztatását, aminek ember embertársát nem teheti ki, ha egy kis jóérzés van még a szívében. Szó sincs róla, a plakát, melyen ordító betűkkel volt személyemre vonatkozólag közhírré téve, hogy nem jelöltje a nemzeti egység pártjának, feloldott engem egyszer és mindenkorra minden politikai álszemérem és hazug szemforgatás kötelezettsége alól. Én őszintén szoktam gondolkodni és miután tudom, hogy a párt a hivatalos párt szörnyű kínokat állt ki megválasztásom miatt, nem tartottam semmiféle kötelességemnek azt hogy a farizeusi okoskodásnak engedve, szabad folyást engedjek a pártvezetők bosszúvágyának, akik reszketve várták, hogy híveimre lecsaphassanak. Ez a gyakorlati oldal. De éppen így fest a politikai tudomány megvilágításában is a felvetett kérdés. A cikkírónak halvány fogalma sincs a parlamentarizmus lényegéről. A parlamentarizmus lényege éppen az, hogy a képviselőt sem választóinak utasítása, sem valamely párt programmja nem kötik, hanem egyedül saját lelkiismerete és politikai meggyőződése. Ez választja e! a parlamenti kormányzatot a rendiségtől, ahol a kiküldőknek utasítási joguk volt követeikkel szemben. A parlamenti képviselő, ha lelkiismerete azt kívánja, nyugodtan cserélhet pártot, ez nemhogy a politikai erkölcsbe nem ütközik, hanem éppen az ütközne a politikai erkölcsbe, ha meggyőződése ellenére is megmaradna valamely párt köielékében. A cikkíró és az egész Pápai Hírlap legmagasabb politikai ideáljai: Sztranyavszky Sándor és Gömbös Gyula kétszer cseréltek pártot anélkül, hogy mandátumukról lemondtak volna s bizony állíthatom, hogy ez a körülmény erkölcsi megbecsülésüknek semmit se ártott. De Apponyi Albertnél is több ízben fordult elő pártváltoztatás és alig van a magyar politikai múltnak nagyobb embere, aki pártját, — természetesen lemondás nélkül, — több ízben ne változtatta volna. Nem, a cikk nagyon gyenge lábon áll, mert nagyon kevés a mag abban, amit megír. Célzata egészen átlátszó, minden áron és minden lehető alkalommal ütni rajtam, aki borzasztóan útjában állok itt némelyeknek. Végre azonban valami okosat, szellemeset, találót kellene ezen a téren hozni és nem ilyen ócskaságokkal előhozakodni, amelyek a gyakorlatban az igazság teljes meghamisításával egyértéküek, ellentétben pedig a politikai ismeretek elemeinek a hiányára vallanak. Én nem kaptam pártkasszából pénzt, pártpresztizsből erkölcsi támogatást, engem mindenki, aki a hivatalos NEP-hez a legkisebb kapcsolatban állott, a víz alá akart nyomni; miért merészelnek hát utólag beleszólni a magatartásomba éppen azok, akik megfojtottak volna és ma is megfojtanának egy kanál vízben? Bízzák magatartásom megítélését barátaimra és az elfogulatlanokra és várják ki nyugodtan az időt, amikor újra módjuk lesz küzdeni, elbukni és bosszankodni.