Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-07-04 / 27. szám
POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASARNNP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P félévre 4 P, negyedévre 2. r. Hirdetesek miihmeteres díjszabás szerint. Hasábmilimeter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill Végre megvalósul az országzászló He politizáljunk, ezt kívánják tőlünk egyesek és ezért támadnak bennünket. Szívesen eleget tennénk a politizálást elitélők kívánságának, ha ugy látnánk, hogy kívánságuk semmi egyebet, mint a lap érdekeit szolgálja. Helyes lehet-e azonban a lap és a katolikusság szempontjából, ha annak hasábjairól a politikát teljesen száműzzük. Pápa és környéke katolikusságának egyedüli politikai vonatkozású sajtóorganuma a Pápa és Vidéke. Szabad ilyen körülmények között ezt az egyedüli lapot a politikából teljesen kikapcsolni ? Sajnos, ma már a vallási kérdések elbírálása is nagy mértékben összefügg a napi politikával, nem képviselheti tehát egy lap kellő mértékben és megfelelő erővel a katolikusság érdekeit, ha katolikus elveinek megfelelően nem avatkozik a napi politikai kérdésekbe és azokat csupán katolikus szempontból nem kíséri megfelelő és tárgyilagos kritikával. A Pápa és Vidéke több mint 23 éve létezik, annak idején mint politikai és társadalmi lapot engedélyezték. Első megjelenése óta a lap mindig politizált és emiatt soha senkinek kifogása nem volt. A lap a legutóbbi időben is ugyanazt az irányt követte, mint a megelőző időben. Nem vagyunk egyik politikai pártnak sem lekötelezve, anyagi és erkölcsi lekötöttséget egy irányban sem vállaltunk. Történtek ugyan kísérletek bizonyos politikai alakulatok részéről, hogy a lapot egy irányzat céljainak lekössék, de minden ilyen irányú törekvésnek ellentállottunk, ugy, hogy nagy nehézségek árán is a Pápa és Vidéke ma is saját erejéből, előfizetőinek és hirdetőinek támogatásából tartja fenn magát. Anyagi függetlenségünket megőrizve tudjuk politikai függetlenségünket is fenntartani és így politikánk abban merül ki, hogy elismeréssel kísérünk minden olyan törekvést, amely a katolikusság, hazánk, vagy a nép érdekeit szolgálja, de elítélünk minden olyan célkitűzést, amely ezek érdekeit sérti, jöjjön az bármely politikai alakulat részéről. Egy magát politikai lapnak nevező újság nem is kapcsolhatja ki teljesen a politikát, mert ezzel saját magának ártaíta. Nincsen ma társadalmi, vagy vallási probléma, amely ne függne össze politikával. Ha elítéljük a nagy Hazánkban már alig van helyiség, J amelynek ne volna trianoni megcsonkításunk ellen tiltakozó jelképe, az országzászló. Az országzászló felállításának szükségességét éppen lapunk hasábjain tetitik először szóvá és azóta nem mulasztottuk el, hogy a gondolat megvalósítását sürgessük. Biztatásunkra már évekkel ezelőtt mozgalom is indult az országzászló felállítása érdekében, ez azonban sikerre nem vezetett, míg a város agilis polgármestere nem tette magáévá az ügyet és az ő munkájának köszönhető, hogy ma már a gondolat megvalósítási stádiumába lépett. Az elmúlt héten Hamuth János polgármester egy a képviselőtestület tagjaiból és egyéb körökből összeállított bizottságot hívott egybe, ezekkel ismertette az országzászló kérdés előzményeit és jelenlegi állását. A polgármesteri jelentésből kittinőleg a felállítás anyagi feltételei nagyrészben megvannak, a még hiányzó tőke kilengéseit, vagy szociális követelmények teljesítését kívánjuk, ez már politika, még akkor is, ha a politikai pártokról, vagy politikusokról ezen kérdéssel kapcsolatosan említést sem teszünk. Nem mentesek ma már a politikától teljesen a tudományos, vallásos tárgyú, vagy szakfolyóiratok sem, mert bármely kérdéshez nyúlnak hozzá, bizonyos politikumot nem kerülhetnek el. A politizálásunkat elitélők nézete szerint nekünk csupán társadalmi problémákkal, helyi aktualitások egyszerű regisztrálásával szabadna foglalkozni. Kérdezhetnénk ezektől, hogy őket kielégítené egy olyan lap, amely csak híreket közöl a táncmulatságokról, személyi kérdésekről, születésről, elhalálozásról, viszont mellőzi a városi és országos politikát. Ha ezen elvek szerint cselekednénk, lapunk elveszítené olvasótáborát és ezzel anyagi előfeltételek hiányában a lap további megjelenése volna lehetetlenné téve. Ezt azt hiszem még ők sem kívánhatják. Minden elgondolás bizonyos mértékben helyes, ha az ment az egyéni j érdektől. A politizálásunkat elitélők már évtizedek óta olvasói lapunknak, összeget pedig társadalmi uton kívánják előteremteni, ami, nem kételkedünk, sikerülni is fog. A bizottság ezután az országzászlóra beérkezett terveket vizsgálta át és úgy határozott, hogy Závory Zoltán ipariskolai tanár tervét fogadja el, egy a helynek megfelelő csekély változtatással. Megállapította a bizottság az országzászló helyét is, a volt Tizesmalom helyén levő városi parkban, a Győri-út és Török Bálint-utca összetalálkozásának sarkéban. Tekintve, hogy az itt levő park alacsonyabban fekszik, mint az úttest, a parkot megfelelően fel kell tölteni, ami az országzászlót nagyban kiemeli. A bizottság megállapította a felavatás napját is szept. 5-dikében, amikorra előreláthatóan az teljesen elkészül és akkorra ,a diákság is bevonul, így impozánsabbá lehet tenni a felavatási ünnepélyt. soha eszükbe sem jutott, hogy a lapot politizálása miatt elitélték volna, csak a legutóbbi választások óta nem tetszik egyeseknek, hogy politikával is foglalkozunk és ezt katolikus ellenesnek minősítik. Az elmúlt választások során sem szegődtünk egyik politikai párt szolgálatába, mindegyik híreit leközöltük. Ha mégis egyik, vagy másik személy mellett pálcát törtünk, azt azon józan megítélésből tettük, hogy olvasótáborunk nagy része és a katolikusság nagy százaléka ezt követelte tőlünk. Ha pedig ez ellen tettünk volna, úgy cselekedetünk az őrültséggel lett volna határos. Egy lapot olvasói tartanak fenn, tehát kell, hogy ezek véleményét figyelembe vegye és ezek szerint cselekedjék. Minket tehát a választások alatti állásfoglalásunkban nem személyi szempontok, nem a politikai hovátartozandóság, hanem az egyetemes katolikus érdek és olvasótáborunk kívánsága irányított. Ezt tesszük a jövőben is, bármenynyire is tetszik, vagy nem tetszik ez egyeseknek. Olvasóközönségünk irá} nyunkat eddig helyesnek tartotta, ez ad erőt, hogy a támadások ellenére is folytassuk a megkezdett utat. Rendszeres művészi hangversenyek a vidéki városokban Az Orsz. Közművelődési Szövetség — fővárosi hangversenyeinek sikere nyomán — dr. Traege Ernő miniszterelnökségi osztályfőnök, másodelnök bejelentése kapcsán elhatározta a vidéki városok zeneértő és zenekedvelő nagyközönségének megszervezését a magasabbrendü, valóban művészi értékű zenekultúra számára. A meginduló propaganda alapja az az újszerűségével meglepő program, ame'ynek tervei közül már az idei év folyamán megvalósul a külföldi mintára szervezett, rendkívül o!csó helyáru ünnepi hangversenyek rendezése azokban a városokban is, amelyeknek közönsége eddig még drága áron megfizetett jegyekért sem juthatott a fővárosi előadásokon szereplő elsőrendű hazai és külföldi nevek közvetlen meghallgatásához. Az országos zenei mozgalom fontos feladatainak tekinti a fiatal vidéki zeneművészek felkutatását és tanulmányaiknak a hazai, részben peig a külföldi főiskolákon való folytatását, művészi kiképeztetéséf. Pályázatok, jutalomdíjak és ösztöndijak állanak majd az érvényesülni nem tudó fiatal tehetségek rendelkezésére. A szervezkedés a zenekari hangversenyek vidéki megrendezésére is gondol, több helyen úgy, hogy kísérletet fog tenni a helybeli műkedvelő zenekarok tagjainak a program keretébe való beillesztésére. Ilyen módon kapcsolódik bele az Orsz. közművelődési Szövetség új alakulata, a Zenebarátok Országos Szövetsége, a főváros és vidék zenekultúráiis törekvéseinek egységes szolgálatába. Az akció soron következő egyéb nagyfontosságú munkaterületei: a Zenei Tanácsadó Hivatal, továbbá a szülők és tanítók gondjainak megkönnyítésére a gyermekek zenei hajlamainak, képzési lehetőségeinek helyes és gyakorlati irányba való terelése. Ugy a szervezkedésre, mint az abba való bekapcsolódásra készséggel ad minden hozzáfordulónak felvilágosítást sz Orsz, Közművelődési Szövetség (Budapest, VIII., Stáhly-u. 1. sz.).