Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-07-04 / 27. szám

•m Eljegyzési kártyáin­kat, eskü­vői érte­sítésünket névjegye­inket a Keresztény Nemzeti/ Nyomdában készíttetjük Pápa,Csáky utca 21 sz. Telefon 157 Tizenöthónapos gyer­mek tragédiája Turul-est Veszprémvarsányban A pápai Enyingi Török Bálint Bajtársi Törzse junius 27-én Hámori Imre operaénekes vendégszereplésé­vel nagysikerű műsoros estet ren­dezett Veszprémvarsányban a vitéz Bakonyi-féle vendéglő udvarán. A mindvégig érdekes műsorszámokat a megjelent nagyszámú közönség hálás tapsokkal jutalmazta. Az est fénypontja Hámori Imre operaénekes fellépte volt, ki szivhezszóló magyar nótákat énekelt cigányzene kísérete mellett. Az országos hírű énekes meleg hangjával és közvetlen elő­adási modorával a legnagyobb sikert aratta. Fadgyas Béla dr. lendű'etes, mély gondolatokban gazdag előadást tartott. Az est forró sikerét nagyban elősegítette Sűle Zsigmond ötletes konferánsza, Tamás-nővérek magyar­tánca, Winkler—Gereben—Gereben énektrió, Szalay Károly versei és két egyfelvonásos bohózat lelkes szereplői. Kiemelkedtek Madocsai Rózsi és Tamás Magda, továbbá Winkler István, Moldvay Sándor, Gereben Zoltán és Tóth István. A műsor után hangulatos tánc volt hajnalig. Hendzlliezfó az állatoli szállításárúi Lovat, szamarat, öszvért, szarvas­marhát, bivalyt, juhot, kecskét és sertést közhasználatú gépkocsin 30 km-nél nagyobb távolságra szállí­tani csak előzetes orvosi vizsgálat mellett szabad. Állatkereskedők tu­lajdonában levő állatokat (kivéve az egypatásokat) a marhalevél kiállítá­sának, illetőleg átírásának helyétől számított 30 km-nél nagyobb tá­volságra lábon hajtani tilos. Mivel a közúti állatforgalom e szabályta­lanságai nagyban hozzájárulhatnak a ragadós állatbetegségek terjesz­téséhez, az illetékes hatóság felhívja az érdekelteket a rendelet pontos betartására, mert ellenkező esetben szigorúan meg lesznek büntetve. Filléres árak! Mesteri munka!, Megelégedett rendelő! \ Csak Kossuth-atca harminckettő Vl „Karczaghy" műterem. Borzalmas gyermekszerencsétlen­ség történt junius 28 án Nagyacsád községben. Dávid Ferenc és felesége már kora délelőtt kimentek a mezőre, hogy aratási munkálataikat elvégez­zék. Mig ők a háztól távol voltak, két kis gyermekük magukra maradva vidáman játszadoztak otthon az u l­varban. Az idősebbik, a 11 éves leánygyermek közben bament a kony­hába és mosogatáshoz fogott. Munka közben nem vette észre, hogy a reá­bízott Mária nevű kis testvérkéje az ! ablakban levő tömény lugkőoldatból ivott. A szerencsétlen gyermek azon­nal elájult, s a hazatért szülők meg­döbbenve látták a borzalmas tragé­diát. Azonnal beszállították a pápai Irgalmasok kórházába, de segíteni már nem lehetett rajta. A 15 hóna­pos gyermek másnap, 29-én éjfélkor nagy kinok között kiszenvedett. A nyomozás megindult annak ki­derítésére, hogy a halálos Iugkő­mérgezésért kit terhel a felelősség. valakinek adóhátraléka van, még le­het a legmegbízhatóbb kereskedő. Hiszen csak a legritkább esetben történik meg, hogy valakire annyi adót vetnek ki, amennyit könnyű­szerrel meg tudna fizetni s csak hanyagságból nem fizet pontosan. Azonban legtöbb esetben több adót vetnek ki az illetőkre, mint amennyit könnyűszerrel, minden nagyobb ne­hézség nélkül meg tudna fizetni s ezért tapasztalható az, hogy az illető kereskedő hátralékban marad az adó­fizetéssel. A kereskedelmi miniszter ezen döntésével tehát hivatalosan is le­szögezi, hogy ezen a cimen senkitől sem vonható el az iparigazolvány. Városi tűzoltóságunk kifogástalan és szakszerű működéséről több ü­ben beszámoltunk, anélkül, hogy a vármegyei tűzoltóság működését is­mertük volna. A legutóbbi napokban megjelent Halász János vármegyei tüzrendé­szeti felügyelő évi jelentése, mely teljes egészében beszámol az egész vármegye területén működő tűzoltó­ság működéséről. Ezen jelentésből kitünőleg a vármegye területén mű­ködő tüzoltsóság — mint a városi, mint a falusi — szinte páratlanul teljesíti nehéz és kötelességteljes mun­káját. A tűzoltóság- nemcsak a váro­sokban, hanem községekben, pusz­tákon és gyárakban is meg van szer­vezve és nagy részben a megkívánt szerekkel is el van látva, ahol pedig valami hiány mutatkozik, ott azok pótlásd végett a szükséges lépések megtörténlek. Veszprémvármégye Tüzoltószövet­sége 1893 óta működik. A vármegye területén két városban és 177 köz­ségben működik tűzoltóság, az ösz­szes házak száma pedig 47.819. Ezek közül tűzveszélyes tetőzetű át­lagosan 33 százalék, ami még min­dig nagyon sajnálatos jelenség. A vármegyében 8844 főnyi tűzoltóság teljesít szolgálatot, önkéntes tűzoltó­ság két városban és 68 községbea van, köte ezett tűzoltóság pedig 109 községben és négy pusztán. Ezen­kívül van egy hivatásos, egy fizeté­ses és 5 magántüzoltóság. A vármegye területén a megyei városokat leszámítva az elmúlt év­ben 70 tüzeset volt. Ebből gyújto­gatás 7, gondatlanság 17, gyerme­kek játéka 17, öngyulladás 2, villám­csapás 7, kéménytüz 1, ismeretlen 19 volt a tűz keletkezésének oka. A tüzesetek folytán ingatlankár 72.618 pengő, ingókár pedig 50.117 pengő volt, ami nagy részben biztosítás révén megtérült. A tűzesetek folytán megsemmisült 32 lakóház és 48 ! melléképűlet. Heti kritika Szinte szokatlan az utóbbi évek belpolitikai eseményei után azon páratlan egyöntetűség, ami a kor­mányzói jogkört szabályozó javaslat­nál megnyilvánul. Ez az igazi egy­ség, amit nem hangos szóval, erő­szakkal hirdetnek, akarnak megvaló­sítani, hanem ami magától jön, a lelkekből minden behatástól mente­sen fakad. Darányi miniszterelnök egyik legfontosabb közjogi javaslatá­nál bizonyította be, hogy ő komo­lyan gondolja a lelkek egységét, an­nak megvalósítása érdekében mindent elkövet. A kormányzói javaslat volt az eddig kifejtett munkának legszebb gyümölcse, a legellentétesebb felfo­gású pártok is egy emberként állot­tak a miniszterelnök mögé és tették lehetővé ezen nagyfontosságú javas­lat vita nélküli elfogadását. Szóval mégis lehet egységet teremteni, csak a formákat kell megváltoztatni és az eszközök legyenek tiszták, a cél pe­dig önzetlen, minden hátsó gondo­lat nélküli. * * A francia népfront nagyon beharan­gozott kormánya saját maga által teremtett zavaros pénzügyi helyzetbe bukott bele és kénytelen volt helyét egy jobbára polgári színezetű kor­mánynak átadni. Blum volt minisz­terelnök is megváltónak tűnt fel, mint szocialista vezér, mig csak kri­tizálni, hangoskodni, mindent ígérni kellett, de mihelyt a hatalom a ke­zébe került és módja lett volna erő­sen beharangozott megváltó eszméit valóra váltani és cselekedni azok érdekében, kiket eddig hangos ígér­getésekkel félrevezetett, tehetetlennek bizonyult, még azt is elrontotta, ami eddig jó volt, hazáját pedig pénzügyi válságba kergette. Ugyanez volt a következménye mindenhol a szociá­lísta uralomnak. Franciaország telítve van nemzeti és polgári érzelmekkel ezen tartalékai kimeríthetetlenek, ezek teszik majd lehetővé, hogy a nép­front kormánya által teremtett nehéz helyzetből ezúttal is kimeneküljön. * * * A spanyol eseményekben való be nem avatkozás kérdése ismét kritikus helyzetbe jutott. Az olaszoknak, néme­teknek ezen kérdésbeni állásfoglalása juttatta az eseményeket a mai hely­zetbe. Nem tudjuk, mi érlelte meg az olasz, német állásfoglalást, annyi azonban bizonyos, hogy nekik erre alapos okuk kellett hogy legyen. Itt nem csupán arról van szó, ki ellen­őrizze a spanyol partokat, vagy ki nem. Itt több van ennél a kulisszák mögött és éppen az, amit nem lát­hatunk, az eredményezte az olasz­német állásfoglalást. Világnézetek har­colnak egymással a spanyol földön, a harc eldőlte nem lehet közömbös egyik hatalomra sem, azok, kik nem­zeti irány követői, a jobboldali erők győzelmét kívánják, viszont vannak sokan, kik a vörös győzelmét kíván­ják. Itt lesz a látható erők küzdel­mének hátsó titka elrejtve, ami már úgy sem titok, mindenki tudja mi­ről van szó. Késedelmes adófizetés nem tekintheti megbízhatatlanságnak A kereskedelmi [minisztérium hiva­talos lapjának legújabb száma közli a miniszter azirányu döntését, hogy késedelmes adófizetés az ipartörvény szempontjából megbízhatatlanságnak nem tekinthető és ez nem lehet alapja az iparigazolvány eivoiásának. A miniszter ez irányú intézkedése konkrét esetek kapcsán vált szüksé­gessé. Több esetben előfordult, hogy a hatóság azzal fenyegette meg az adóhátralékos kereskedőket és ipa­rosokat, hogy amennyiben rövid, zá­ros határidőn belül nem fizetik be adóhátralékukat, megbízhatatlanság cimén iparigazolvány elvonása iránt kénytelen lesz a szükséges intézke­déseket megtenni. Magá'ól érthető, hogy ázért, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom