Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-06-23 / 26. szám
Vaslapáttal agyonütötte testvérét. latot aján ja elfogadásra, dr. Güth Emil ugyanilyen értelemben szólal fel. Dr. Hoffntr Sándor a jogügyi bizottság állásfog alás t indokolja meg. Ugy a felszólalások előtt, mint azok után Hamuth János polgármester terjeszti elő észrevételeit dr. Sulyok indítványára és részletesen indokolja állásfoglalását. Csaba András műszaki tanácsos szakértői szemszögből cáfolja meg az ellenindítvány megokolásánál felhozott tényeket. A kérdésnek két oldalról való megvilágítása után dr. Nagy György újabb indítványt terjeszt elő <és javasolja, hogy az építkezés Szabó és Laluk építőknek adassék ki. A felszólalások elhangzása után — melyek mindegy ke nem volt ment a folytonos közbenszólásoktól, — a képviselőtestület a polgármesteri javaslatot fogadta el és e szerint a |,épek Zimmer Tódor budapesti cégnél lesznek megrendelve 35.378 pengős áron, az építkezést pedig 18.222 pengő költségvetési összeggel Fa László építészmérnök kapta meg. A képviselőtestület határozata a sürgősségre való tekintettel azonnal végrehajtható. A Laki u. 24. sz. háznak u'canyítás céljára leendő kisajátítását a közgyűlés elhatározta. Elfogadta a képviselőtestület a bizottságok javaslatát a Lakosy István birtokán keresztül vezető gyalogúton ültetett fák által okozott kár megtérítésére vonatkozólag. A napirend letárgyalása után dr. Sulyok Dezső a városi mozinál uralkodó állapotok miatt terjesztett elő interpellációt. Nánik Pál interpellál a Battyányi utca és környékén levő elhanyagolt uttestek miatt, Raip Jenő a túlságosan sok városi fogatot teszi szóvá. A polgármester felvilágosítása után a mindenképpen forró közgyűlés fél 6 órakor véget ért. Kőtelező tisztelgés a hősi emlékművek előtt. Már régi óhajt teljesített a miniszterelnök legújabban kiadott rendeletével, melyben elrendelte a kötelező tiszteletadást a hősi emlékmüvek és országzászló előtt polgári és katonai személyeknek egyaránt. Polgári személyek részéről a tiszteletadás akként történik, hogy az emlékmű, vagy zászló előtt az elhaladó három lépéssel előbb leveszi a kalapot és csak utánna három lépésnyire teszi vissza a fejére, közben rátekint az emlékműre. Egyenruhában a tisztelgés fővetéssel történik. A nők a tiszteletadást mély főhajtással végzik. Török Bálint-utca 18. szám alatt egy szép négy szobás földszintes úri lakás azonnal kiadó. Ugyanitt egy három szobás komfortos lakás november hó 278 elsejére kiadó. Június hó 18-án, kedden Dolgos Pál nagyacsádi gazdálkodó átment a közeiben lakó testvéréhez, kivel már hosszabb idő óta haragos viszonyban vannak, hogy őt valamiért felelősségre vonja. A felelősségre vonásból szóváltás keletkezett és ennek folytán Dolgos Pál fenyegetőleg József felé közeledett, ki öt átkarolta s közben a kezében levő késsel hátba szúrta. Pál kibontakozva az ölelő és szurkáló karokból, az udvarra szaladt, hova követte József testvére is Pál felragadott egy vasgereblyét, Józsej pedig egy A város képviselőtestülete június 18 án tartotta tisztújító közgyűlését, mely hivatva volt az üresedésben levő orvosi állást betölteni. Az országos vásárra tekintettel is városi képviselőtestületi tagok egy kivétellel teljes számmal jelentek meg, ami igazolta az eldöntendő kérdés fontosságát és közérdekű voltát. A közgyűlés fontosságát emelte, hogy azon dr. Berky Miklós alispán is megjelent, ki ez alkalommal elsőizben mutatkozott be a városi képviselőtestületnek hivatalos minőségében. A közgyűlést dr. Berky Miklós alispán nyitotta meg, üdvözölte a képviselőtestületet első páp>i szereplése alkalmából. A napirend letárgyalása előtt dr. Sulyok Dezső országgyűlési képviselő, képviselőtestületi tag kért szót és tőle megszokott szónoki készséggel köszöntötte a vár i egye alispánját, ki először van ezen képviselőtestület körében, majd vázolta azon kapcsolatokat, amik Pápa közönségét az alispánhoz fűzik, ki maga is egy város éléről került a vármegye élére. Kérte az vaslapátot és igy mentek egymásnak, hogy régi viszályukat egymás között elintézzék. Dolgos József ügyesebbnek bizonyít testvérénél, mert Pált többször vaslapáttal ugy fejbeütötte, hogy ez a helyszínen rövidesen meg is halt. A gyilkos testvér önként jelentkezett a csendőrő snél tettének elkövetése után, hol azonnal őrizetbe vették, majd átadták a bíróságnak. A veszprémi törvényszék vizsgálóbirája és az ügyészség kiszállt a helyszínére, hogy a helyes tényállást megállapítsa. alispán támogatását a város irányába és ígéretet tett, hogy a város közönsége a múltban kinyilvánított szeretettel áll az alispán személye mellett. Berky alispán szép szavakkal köszönte meg az üdvözlést. A szavazatszedő bizottság kijelölése után kezdetét vette a szavazás, melynek tartamára az alispán felfüggesztette a közgyűlést. Leadtak összesen 71 szevazatot, ebből dr. Merétey Károly 44-et, dr. Kalapos György 27-et kapott. A ssavazás befejezte után az elnöklő alispán ismét megnyitotta a közgyűlést és dr. Merétey Károly 17 szótöbbséggel megválasztott orvosnak jelentette ki. Az eskütétele után üdvözölte az új városi orvost, ki keresetlen szavakkal köszönte meg a beléje helyezett bizalmat. Az egyedüli tárgysorozaíi pont elintézése után Hamuth Jáncs polgármester üdvözölte az alispánt és kérte támogatását. Az üdvözlő szavak után az elnöklő alispán a közgyűlést bezárta. Heti kritika. Bizalommal lenni a kormány iránta ugyanakkor a fölhatalmazást meg nem szavazni, mindenesetre nem logikus. Ezen a tényen semmiféle megokolásra szánt szónoklat sem változtat, sőt ez az igyekezet sem, mely a kormányéi nök és az ellenzéki pártvezér összefogására már amúgy is céltalanná vált. Vagy az egyiknek vallja igazát valaki, vagy a másiknak, a kettő igazán nem egyeztethető össze. Ezért érthető, ha a kisgazdapárt úgy véli, inkább hangzott volna el ez a kormányzópárt oldalán, de kérdés, hogy ott, — ha természetesen következetesebb lett is volna — jelentett-e volna olyan nyereséget, mint amilyen veszteséget emitt. Most ez a tónus, amit a szónok Bethlen Istvánnal szemben használt épp annyira nem volt tapintatos a miniszterelnök felé, mint amennyire goromba volt a volt miniszterelnök irányában. De ahogy Bethlen István nem szorul védelemre az ilyen támadással szemben, Gömbös Gyulának nincs szüksége arra, hogy érdemeit bárki is azzal akarja növelni, hogy Bethlent lekicsinyli. * * * Alig múlik el nap anélkül, hogy előne hoznák vagy a parlamentben, vagy a lapok hasábjain a választói jog kérdését és szinte már unalmassá válna annak emlegetése, ha nem halványult volna el mindinkább annak a reménye, hogy mielőbb megvalósul a mindenki által elitélt, sőt megbélyegzett nyilt szavazás hélyett — a titkos vá'asztójogi törvény. Kétségtelen ugyan, hogy a kormány programmját és annak sorrendjét csak maga a kormány írhatja elő, a választóijog rendezését azonban a miniszterelnök már a mult parlamentben határidőre ígérte, megvalósítását szerinte is csak a mult országgyűlés, illetve a többségi párt akkori összetétele akadályozta s így mielőbbi napirendre tűzését nem ok nélkül várta ország. Mégis nem a négyévi haladék az, ami nagyobb csalódást okoz, hanem az a bizalmatlanság, melyet a miniszterelnök — legutóbbi kijelentése szerint —a titkos választással szemben táplál. Ez a bizalmatlanság a titkos választás sorsát a négyévi haladékon tul is bizonytalanná teheti. * * * Talán nincsen olyan történelmet ismerő magyar, akinek lelki szemei előtt, — a kiásott esztergomi romok felett elmerengve — meg ne elevenedne az Árpádok nagysága és a miniszterelnökkel együtt el ne fogná a vágyódás azután a nagyság után, amiről ezek a kövek is beszélnek. Ez a vágyódás azonban az ábrándok világa és mi a ma valóságában élünk, az Árpádokat feltámasztani nem lehet, de azt a birodalmi eszmét, melyet ők és utódaik képviseltek: a Magyar Szent Korona országát igen. Nemcsak lehet, de kell, ezzel élünk vagy bukunk, egymagunkban tartósan megélni nem tuCsak izléset nyomtatvány hozhat eredményt! Mi ezt olcsón adjuk önnek, rendelje nálunk üzleti- és magánnyomttaft ványaii a Ker. Nemzeti nyomdában PAPA, CSAKY-UTCA 21. Tisztújító közgyűlés.