Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-06-23 / 26. szám
Megjelent; D r. OETKER fényképes receptkönyvének III. kiadása a magyar szájíznek megfelelő legújabb receptekkel, melyet kívánságra ingyen és bérmentve küld : Dr. OETKER gyár Budapest, V II, Centi-utca 25 dunk, a legitimisták, mikor a restauratió gondolatát ébren tartják és propagálják, a Szent Korona totalitásának újra megvalósítását hirdetik, a szentistváni állameszmét, melyben benne van a velünk ezer éven át együttélő népek királysága is. Királyunk az lehet, akit ők is elfogadnak, aki nemcsak kizárólag a magyar fajt vezeti, a cél csak a nemzet jövőjének biztosítása lehet, a király eszköz a nemzet kezében, s a restauratió ütőkártya abban a nagy játszmában, melyet jövőnkért folytatunk. Könnyelműség volna eldobni magunktól, amig jobbal nem rendelkezünk és talán nem véletlen,, hogy helyette mást eddig még senki sem tudott felmutatni. Köszönetnyilvánítás. A folyó hó 16 án történt 7. honv. huszárezred hősi-emlékmű leleplezési ünnepéllyel kapcsolatosan a szoborbizottság Őszinte hálás köszönetét nyilvánítja Hamuth János polgármester Urnák, egyben a város egész közönségének katonai és polgári hatóságainak, hivatalainak, egyesületeinek, intézményeinek, a Kárpát Dalkör és iparos Dalkör tagjainak, a helyi sajtónak, kik a legteljesebb erkölcsi támogatásukban voltak kegyesek részesíteni a hazafias akciót és ünnepélyt. Egyben köszönetét fejezi ki mindazoknak, kik a bizottság felkérésére fo gatot rendelkezésre bocsátani, ingyenes szolgálatot, avagy ajándékot nyújtani szívesek voltak. Találtatott két kendő. Igazolt tulajdonosuk a pápai rendőrkapitányságon átvehetik. éá ^p^eAA, Tűz a njqykamondi majorban. Mezőlak községhez tartozó és gróf Esterházy Benedek birtokához tartozó nagykamondi majorban junius hó 10 én a délelőtti órákban kigyulladt egyik majoros lakása. A tüz hamarosan elharapódzott és a lakásban volt bútorokat ruhanemüeket és egyéb háztartási eszközöket elhamvasztotta. Akár 1250 P körül mozog, ami legnagyobb részben biztosítás révén megtérül. A nyomozás adatai szerint a tüz gondatlanságból keletkezett. A volt 7-es honvédhuszárok hősi emlékművének leleplezése. József kir. főherceg Pápán. Bensőséges és lélekemelő ünnepély színhelye volt junius 16 án JPápa városa ; ekkor törtlnt a volt 7-es honv. huszárok hősi emlékművén k leleplezése. Az ünnepély fényét emelte az, hogy azon megjelent József kir. főherceg is, ki az ünnepi beszédet is tartotta. Fogadtatás A főherceg érkezése 10 óra 40 percre volt jeiezve, de ezt megelőzőleg a Főteret már ellepte az érdeklődők sokasága. Mindenki ha csak egy pillanatra is látni kívánta a népszerű hadvezért. A nagytemplom bejáratánál Németh József apátplébános teljes papidiszben várta .^misére érkező főherceget, a templom bejárata előtt pedig Hamuth János polgármesterrel az élén a város előkelőségei gyülekeztek. Ott láttuk a katonaság képviselőit, a vármegye kiküldötteit, a hivatalok és testületek vezetőit. A Főtér plébánia felőli oldalán a helybeli huszárosz tály 80 lovasa tiszljei vezetésével állott fel katonás rendben, a lovasok után a templommal szemben helyezkedtek el a helyi és járási vitézek, majd a frontharcosok népes tábora, mindannyian katonás felállításban. A Szent Imre herceg Főtér képét díszítette a példás rendben elhelyezkedett közönség, melyek felállítására díszruhás rendőrök ügyeltek fel vitéz Vida Elemérnek, a rendőrkapitányság vezetőjének utasításai szerint. Pont háromnegyed tizenegy órakor megérkezik a királyi főherceg. A rendőrök vigyázz állásba helyezkednek, felhangzik a katonák kürtjele, vezényszavaktól lesz hangos a Főtér. József főherceg fiatalosan száll ki az autóból. Marjay Keresztély, a helyi huszárosztály parancsnoka jelentkezik előtte, majd vitéz Sibrik Sándor tábornok, ezredparancsnok jelentését fogadja a főherceg, utána elhalad a helyi huszárok lovascsapata előtt, kik katonai fegyelemmel tisztelegnek a volt hadvezér előtt. A lovascsapatokat elhagyva vitéz Hevessy József nyug. őrnagy a járási vitézek nevében jelentkezik, elhaladva a vitézek arcvonala előtt, Kováes Kálmán nyug. ezredes a pápai frontharcosok nevében adja le jelentését, ezek arcvonala előtt is katonás léptekkel halad el a főherceg, majd Hamuth János polgármester a város nevében üdvözli a magas vendéget. Az üdvözlő szavakra a Főherceg egy pár keresetlen szóval válaszolt és megköszönt a fogadtatást, majd dr. Berky Miklós alispán Veszprém vármegye nevében köszönti a királyi fenséget. Az üdvözlések után József főher-r ceg kíséretével a templomba vonfrl, melynek bejáratánál teljes papidiszben, kereszttel a kezében Németh József apát fogadja, a kereszt megcsókolása után, az orgona búgása mellett bevonult a neki elkészített díszhelyre, hol áhítatos imába merülve hallgatja a szent misét. A leleplezési ünnepély. A szentmise befjezése után kezdődött a szoborleleplezési ünnepély, hová a királyi fenség v. Sibrik Sándor tábornok kíséretében érkezik meg fogaton. Az ünnepély megnyitójául az Iparos Dalkör a Himnuszt intonálta, utána v. Sibrik Sándor tábornok üdvözölte a magas vendéget és engedélyt kért a szobor leleplezésére. Az engedély megadása után lehullott a lepel az emlékműről, Ezután katonás lépésekkel József Főherceg lép az emelvényre, hogy ünnepi beszédét megtartsa. Érces, tiszta hang hallatszik, a közönség a legtávolabbi pontokon is jól hallhatja a beszédet. Beszédében áldoz a főherceg az elesett 798 hős emlékének, kik életüket áldozták a Szent Istváni Magyarországért. Ez az emlékmű évezredeken át fogja h rdetni a magyar katona hősiességét — mondja, — mert a magyar katona még a lehetetlent is is megkísérli hazájának védelmére. A magyar katona egy szikla, amellyen az ellenség keresztül nem hatolhatott. Alapos tájékozottsággal vázolja a volt 7-es honv. huszárok szerepét a világháborúban, történelmi sorrendben sorakoztatja fel mindazokat a hőstetteket, amit a pápai huszárok véghez vittek. A hős huszárok példája legyen előttünk mindenkor — folytatta —, akkor mí is készek leszünk hazánkért minden áldozatra. Egyesüljünk a szent akaratban, hogy hazánk feltámadjon és akkor nem maradhat el a feltámadás. A ritka szónoki képességekről tanúságot tevő, hatalmas és szépen felépített beszéd a közönségben nagy hatást váltott ki, utána a főherceg „Hős bajtársak adjatok erőt, hogy mi is megtehessük kötelességeinket hazánkkal szemben" szavakkal elhelyezte koszorúját. Nyáron újdonságok m. selyem naárág gu nélkül csikké keztyU divatos Sport selyem hulsnya harisnyatartó nőikül hordható Strand xoknl Férfi tenlsx Ing FUrdfi trikó divatos mintás s övésU 30 P 33 P 1*28 és 1 06 P 27 fítlér 2 20 P 2 65 P MSHHHBE Pápa, Kossuth Lajos utca 1. iiÉ5H alatt.