Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)
1930-06-22 / 25. szám
napi tőzsdei árán kívül átad a gaz dának, a szelvény megmaradó része, az igazolójegy pedig nála marad. A gazdának átadott szelvény három pengőt ér és ezzel a három píngős bolettával adóját és mas köztartozását készpénz gyanánt fizetheti. A boletta másik részét az export terén használnák fel, mégpedig úgy, hogy a vámhivatalai visszafizeti a kereskedőnek az igazolójegy ellenében azt a nyolc pengőt, amit a termelőnek adott szelvényért fizetett, mert csak a rendes napi áron lehet külföldön piacot tartani a magyar búzának. A belföldi fogyasztó közönség terhére így érnének el egy magasabb búzaárat, ami azonban a kenyér árát nem emelné fel a pénzügyminiszter szerint, mert a kenyér akkor sem volt drágább, amikor a búzát 30 pengőn felül jegyezték. Bethlen István gróf miniszterelnök vasárnap délután Londonba érkezett felesége társaságában az angol kormány meghívására. Fogadtatásuk mind a hivatalos körök, mind pedig a sajtó részéről rendkívül szívélyes és meleg volt. Bethlen hétfőn meglátogatta Henderson külügyminisztert, akivel hosszasan tárgyalt az aktuális kérdésekről, majd aznap este a ma gyar követségen estebéd volt, ahol megjelenlek az angol kormány tagjai, a diplomácia és a politika kiválóságai. Szerdán György király fogadta Bethlent kihallgatáson. Bethlen londoni tartózkodását arra használta fel, hogy köszönetet mondjon Angliának a hágai tárgyalások alatti segítségéért. Mivel a törpebirtokosok csak annyi búzát termelnek, amennyit maguk elfogyasztanak és mivel a búza drágulását elsősorban a kisfogyasztók érzik meg, a kormány úgy akar rajtuk segíteni, hogy a 3—4 holdas gazdák földadóját a bolettarendszer felállítandó központja fogja megtéríteni, a segéd nélkül dolgozó iparosoknak pedig majd nem kell forgalmi adót fizetniök. Az egységes párt el fogadta a pénzügyminiszter tervezetét és azt kedden mint törvényjavaslata*, a képviselőház elé terjesztette. A Magyar Nök Szentkorona Szövetségében jun. 14-én dé>útán leleplezték ifjú Madarász Gyula gróf arcképét halálának első évfordulója alkalmából. Az emlékbeszédet Pető Sándor mondotta. Kfilföldön. A román kormányválság véget ért. A kabinettet ismét Maniu alakította meg a nemzeti parasztpárt tagíaiból MÁJUSI 45% zsírtartalmú HORTOBÁGYI JUHTURÓ viszonteladói ára 20%-kal olcsóbbodott Tcjszovctkezeti Központ, B.-post, postafiók 20. 305 A veszprémi Szent Imre ünnep. Ragyogó napsütés kedvezett az ünnep belső verőfényének, mely jún. 15-én szétáradt az Ősi veszprémi egyházmegyére. Szent Imre liliomának illata a hívek ezreinek lelkét töltötte be s az a templom, melynek egyik fülkéjébe szinte osonva, sötét éjszakában ment be a „tündöklő csillaga magyar nemzetnek", hogy letegye szüzességének áldozatát az oltárra, most nem tudta befogadni a zarándokok sokadalmát. A pápai különvonatot 388 utasa pár perccel fél tíz óra után érkezett a veszprémi Szent Imre térre, hol épp akkor öltötte magára dr. Rott Nándor megyéspüspök a tábori miseruháit. Evangélium után Csóthi Géza murakeresztúri apát lépett a szószékre, hogy elmondja Szent Imre keresztény tökéletességét, szeplőtelen életét és áldozatkészségét magasztaló ünnepi beszédét. Ezt, valamint az összes beszédeket megafon közvetítette. Mise után dr. Rott Nándor megyéspüspök üdvözlő szózata nyitotta meg a katolikus nagygyűlést, melyet a Szent Imre ünnep égisze alatt Veszprémben rendeztek, s melynek első szónoka, dr. Czettler Jenő, a képviselőház alelnöke, Szent Imrében megrajzolta azt a magyar férfitípust, mely élő hittel igazi testi és lelki lovagi kiválóságokat egyesítve, saját személyében tudta megkedveltetni a régi és új vallás mesgyéjén a kereszténységet a pogány magyarokkal. Haller István v. miniszter talpraesett beszédében rámutatott arra, hogy Szent Imre ünnepe nemcsak a magyarságnak, hanem az egész katolikus anyaszentegyháznak ünnepe s mint ilyen, jótékony tényezője lesz annak, hogy az idesereglö katolikusok jobb megismerése révén a ma gyarság ügye is kellő megvilágításba kerüljön. Huszár Károly v. miniszterelnök után, ki mint a Szent Imre jubileum or* szágos rendező bizottságának elnöke, kifejezte örömét a veszprémi ünnep sikerén és kérte az egyházmegye katolikusait, hogy a budapesti főünnepre is seregeijenek össze. Dr. Berky József Veszprém város polgármestere a város üdvözlő szavaival rekesztette be a gyűlést. A pápai zarándoklat krónikásának itt kell följegyeznie az első kedves epizódot: Németh József apát-plébános szorgalmazására a megyés főpásztor a püspöki palota erkélyéről fogadta Pápa város és környéke katolikusainak üdvözletét, melyet dr. Sulyok Dezső tolmácsolt és melyre a főpásztor a közvetlen szavakkal és püspöki áldásával felelt. Délután az iparosok a színházban, a földmivesek a Kat. Legényegyletben tartották meg szakosztályi üléseiket, melyeken épúgy mint a szombat esti női szakosztályi gyűlésen, a szónokok az illető társadalmi tagozatok sajátos kérdéseivel foglalkoztak. D u. 5 órakor indult el a szent ségi körmenet a székesegyházból a Szent Imre térre, megszaporodva és kb. hét ezerre növekedve újabb és újabb zarándokcsoportokkal és a város kat. iskoláinak növendékeivel. A baldachinumot díszszázad kísérte és a központi papság, élén a káptalannal, vette körül. Az oltáriszentséget maga a főpásztor vitte. A Szent Imre téren a pápaiakat újabb kedves meglepetés érte, amenynyiben Vass miniszter helyett, ki előre meghirdetett szentbeszédéről közbejött akadályok miatt kénytelen volt lemondani, a pápai zarándoklat tagja, dr. Magyarász Ferenc ciszt. r. bakonykoppányi plébános lépett a szószékre, szenlbeszédében fejtegetve, mit adott nekünk Krisztus az Oltáriszentségben és mit kér érte vissza. A körmenetet Te Deum és áldás fejezte be. Zarándokaink különvonata éjfél után pár perccel érkezett haza. Maguk a zarándokok egy fényesen si került kat. Ünnepnek, a zarándoklat rendezője pedig, Németh József apát űr, sok fáradalma jutaimának szép emlékeivel térhettek otthonukba. Azok pedig, kik egy hasonló széleskörű és fényes keretű katolikus megmozhogy igazi szó a talpba van vésve! dullskor egyre csak ürügyet keresnek távolmaradásuk mentségére, maguk sajnálhatják legjobban, ha saját magukat megfosztják az ilyen ünnep magasztos és lélekemelő hatásaitól. *** *** ******************* * EMLÉKÜL. Ha a sors villáma lesújt reád Ne sírj, hisz veled mennyei Atyád. Imádkozz, dolgozz, küzdj tovább: ne félj. Hitedben bízva szebb jövőt remélj. Ha nemes lélekre talál szíved Kinek érzése és gondolata. Fájdalma, búja mindene tied, Azért őt meg ne bántsd soha, soha . .. SOK MINDENT SZERETNÉK... Szeretnék zokogni minden este. Szeretnék már hinni szebb jövőbe. Szeretnék sok drága kincset szórni. Szeretném a sok bűnt megfojtani. Szeretnék hát végre boldog lenni, Szegény népemet is azzá tenni . . . Óh én tudom, hogy vannak boldogok , . . De jaj én boldogítni nem merek. Mert én magam árva koldus vagyok. És ellenségeim az emberek . . . Czár Pfcu. HÍREK. ••• Papszentelés. Megyéspüspökünk e hó 22 én, vasárnap szenteli papokká az egyházmegye szerpapjait, köztük Kirsch Románt is, aki nyolc évig volt a pápai bencés reálgimnázium növendéke, az utolsó évben a szeminárium főduktora, aki Péter és Pál ünnepén mutatja be szülőfalujában első szentmiséjét. Kézvezetője dr. Magyarász Ferenc ottani ciszt. rendi plébános, szónoka pedig volt osztályfőnöke, Kiss Szerafln bakonybéli plébános lesz. Megyegyülés. E hó 13-án megyegyűlés volt Veszprémben, melynek legfontosabb tárgya az úgynevezett bekötőútaknak és kiviteli sorrendjüknek megállapítása volt. E fontos és elevenbe vágó kérdésre, melyben járásunk megyebizottsági tagjai közül dr. Magyarász Ferenc háromszor is felszólalt, rövidesen vissza is fogunk térni. Érettségi vizsgálat. A bencés reálgimnáziumban az elmúlt héten érettségi vizsgálatok voltak. A 36 maturáns közül jelesen érett 15 tanuló: Anbrusics I. Máté, Bokor F. Engelbert, Jánosi Sándor, Karner Gyula, Kertész J Tamás, Keszei Ernő, Komáromi Lajos, Mautner György, Morsics A. Egon, Nagymihály Sándor, Pénzes József, Radics F. Marcián, Rozmán István, Takács B. Gergely, Tonka Imre. Jól érett 10 tanuló: Friedrich Ferenc, Kettner Béla, Lérant István, Scholz Frigyes, Sepsi János, Süle Iván, Szabó József, Tamás József, Tárcsái Ferenc, Vécsey Tamás. Egyszerűen érett 9, 1 tárgyból bukott 2 tanuló. Rabiválasztás. A pápai izr. hitközség e hó 7 én töltötte be a Gottlieb Sámuel elhalálozásával megüresedett rabiszékét. Uj rabiuhHaberfeld Jakabot választották meg, aki 25 éve dacára, hatalmas felkészültségű talentum.