Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-04-10 / 15. szám

Pápa, 1927 április 19, vasárnap. Ara 20 fillér. XXIV. évfolyam, 15. szám. olitikai hefila efgjelanife minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóh. Fő-u. 12. Tel. 151 Előfizetési árak: negyedévre 2 pengő, egész évre S pengő. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetések miliméteres díjszabás szerint: hasábmiliméter a hirdetések között 4 fillér, a szöveg között 5 fillér. Főszerkesztő: BR. BERZSENYI FÁBIM. Felelős szerkesztő: BOKSÁT ENDRE. Előfizetéseket és hird etéseket felvesz: Akiadóhivatal (Fő-utca 12. Telefon : 151.). A Ker.-szoc. párttitkárság (Főtér 2.). A „Pax" könyvkereskedés (Főutca 9.). A Ker. Nemzeti Nyomdavállalat (Törik Bálint utca 1. Telefon: 157.), Prohászka meghalt! Irta: Wimmer Károly. Tele van a szívünk valami kimondhatatlanul keserű, döbbenetes érzéssel! Száz meg száz ajakról halljuk, s mégis úgy elmerengünk rajta: Vájjon lehetséges ez ? Prohászka meghalt? Most három hete kezdte meg köztünk mint istentől küldött misszionárius lélekemelő tanításait.. . Most két hete, hogy összejöttünk, úgy néztünk egymásra, mint a hódolattal, lelkesedéssel, örömmel telt emmausí tanítványok: Nemde a szívünk gerjedezett örömében, amíg ő szólalt! És ma, két-három hét múlva csak nézünk tétován, megdermedt szívvefj könnyes szemekkel : Ő, anagy Prohászka nincs többé . . . Alig akarjuk elhinni! Most három hete, amikor feltűnt közöttünk fejedelmi termete, szent büszkeséggel, örömmel gondoltuk, íme, mégis eljött, hozzánk is eljött . . . S tfiost nem megy már sehova. Prohászka meghalt! Az a homlok, amely hű kifejezője volt a benne lakó lángelmének — lehanyatlott. A szem, amely fenhéjázva, gőgösen nem nézett soha senkire, hanem olyan meleg, megértő, simogató pillantással, most lezárult mereven. A kedves. kifejezéssel intő karok lezuhantak. A száj, a nyelv, amely mint egy második aranyszájú Szent János hirdette méltón az örök nagy gondolatokat, elnémult. Prohászka nincs többé ! Megértjük-e, mit jelent ez? Ki volt ő a katholikus magyarságnak? Milyen nagy űrt hagyott maga után betöltetlenül ? Nem a mi püspökünk volt ő, s mégis a mienk. Hisz ő közös kincse,- értéke volt a szegény, maradék Magyarországnak ! Ki volt ő? Ha azt mondom, lángész, nem mondtam eleget, mert nemcsak esze, de szíve is lángoló volt. Ha azt mondom nagy ember, nem elég. Tudós, szónok, író, hazafi. Igaz, szentéletű pap. Ez mind és valahogy érezzük, ez még nem minden! Ó volt at á „homo Dei", Isten embere, aki mint Illés próféta Izraelbe eljött, hogy istentől küldve életre támassza a holtat! A holt, tespedő katholikus életet Magyarországon. Eljött, hogy odakiáltsa a megalkuvó lelkeknek, mint illés: Meddig sántikáltok még kétfelé ? „Ha az Úr, az igaz Isten, imádjátok őt!" Ha az Úr Krisztus tanításai örök igazságok, tartsátok meg szívvel-lélekkel! Ö volt az, aki a 30—35 évvel ezelőtt még szunyadozó katholikus lelkeket felébreszti, s megértést, lelkesedést keit az örök igazságok iránt mély tudásával, ragyogó ékesszólásával. Ö az „Isten embere", akinek szűk volt nemcsak az esztergomi szemináriumi, de az egyetemi katedra is, szűk a püspöki megye is, aki vándor apostola lett a szegény magyarságnak itt az ó hazában, s a tengeren tú

!. Ő az az „Isten embere", akit még ellenfelei is, sőt az egész világ csodált, s mégis bejárata volt hozzá az egyetemi hallgatónak épp úgy, mint a legutolsó szegény napszámos asszonynak, hogy a könnyeit felszárítsa, lelkét megvigasztalja. És ez a szeHem nem ragyog már... Ez a szív nem dobog már . . T " Keserűség a szívünkben, könny a szemünkben, de úgy-e panasz még sem jön ajkunkra ? Nem. Az nem lenne Hozzá méltó és hozzánk, akiket élete utolsó heteiben emelt közel szívéhez, s az Úrhoz; hozzánk, akik az ő hattyúdalát élvezhettük. Őhozzá és hozzánk valami ünnepi érzés illik. Illik, hogy elteljünk az ő nagy gondolataival, a lelki gravitásnak azzal a nagy gondolatával, amelyet ő oly gyönyörűen fejtegetett. Azzal, hogy ő már nemcsak gravitál Isten felé, de ott is van. S azzal a másik gondolatával, hogy lelkünk csak úgy van itt, mintha hüvelyben volna. A hüvely lepattan s a lélek száll az örök Napba, Istenhez. Őróla már lepattant a hüvely. Ö már otthon van. Diadalmas lélekkel vonult be, haza, mint győztes hadvezér. Hiszen a harctérről emelte magához a legfőbb Hadúr. Úgye nem méltó hozzánk, hogy kárhoztassuk az isteni gondviselést akkor, amikor boldogít, akkor, amikor Ö lép közbe, csodás, kifürkészhetetlen intézkedésével. Tudjuk-e mit mond a Szentírás? „Beati mortui, qui in Domino moriuntur, opera enim illorum sequuntur illos." (Apoc. 14.,13.) „Boldogok, akik az Úrban halnak meg, cselekedeteik ugyanis követik őket." Tehát követi őt is minden, amit tett. Amit itt is tett. Azok emléke, akikkel itt foglalkozott, akiket vigasztalt, akiknek lelkét gyógyította, követi, követi őt. Tehát mi is ott vagyunk nála emlékezetben. Legyünk hát hozzá méltók. Nagy lelkek, bízó lelkek, Hvő lelkek. Bűnbánó, alázatos, engedelmes, felemelkedő lelkek, akik tudják mondani szívükből: Jöjjön el a Te országod! De azt is: Legyen meg a Te akaratod . . . Prohászka halála tehát ne csak gyász legyen, hanem t'nnep is. Ünnepe az ő lelkének, aki már boldog odafönn és diadalmaskodik idelenn az egymást megértő, krisztusi módon érző és cselekvő magyar szíveken.