Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-06-14 / 24. szám

PHPH ES aitflzetésl Arak: negyedévre 24.000 kor. f c|y hónapra 8000 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: FS-utca 12. Kii Fő-utca 12, szlm. Hirdetések milliméteres dljszal ital i A püspök úr Pápán. Ünnepnapjai voltak a pápai ka­tolikusoknak a múlt héten. Atyánk, főpásztorunk jött el hozzánk, hogy apostoli hatalmánál fogva szétárassza ránk az erősség lelkét, hogy meg­erősítsen bennünket a hitben és a szeretetben. Főpásztorunk nem először láto­gatott meg bennünket. Atyai gondos­kodását, szerető érdeklődését kez­dettől fogva éreztük. Évről-évre meg­ismétlődő látogatásai alkalmával egyre jobban megerősödött bennünk a meg győződés, hogy a mi főpásztorunk látja a mi bajainkat, örömmel, sze­retettel nézi munkánkat. Mert, hogy hivatalosan jött el hozzánk, ennek a szeretetnek, gon­doskodásnak kelt visszhangja a pá­paiak szivében, ennek a szeretetnek a megérzése váltotta ki a pápaikból a tisztelet, szeretet, lelkesedés elra­gadó megnyilatkozásait. Püspök urunk pénteken este ér­kezett meg városunkba. A Csókánál felállított diadalkapunál várta őt a hivatalos város küldöttsége élén a polgármesterrel, aki üdvözölte a fő­pásztort. Harangzúgás, hullámzó nép­tömeg, zászlóerdő között vonult vé­gig a Fő-utcán. Kocsija előtt délceg legények bandériuma vágtatott. A Fő-tér bejáratánál felállított diadal­kapunál várta őt a papság. Innen a zárda egyenruhás s az elemi iskolák növendékségének sorfala között vo­nult az öregtemplomba. Itt állott sorfalat a Corvin cserkész csapat is, melynek elsőrangú kürtöse a csapat jótevőjének; pártfogójának tisztele tére nem egy hivatásos kürtöst meg szégyenítő tudással fújta szivvel­lélekkel a generál marsot. Az öregtemplom ajtajában Gerstner Ignác apát üdvözölte a főpászlort, aki az Ecce sacerdos elhangzása és az áldás után a várba vonult. A vár kapujában a Kath. Munkásnők Egye­sülete élén az egylet fővédője, gróf Jankovich Bésán Endréné üdvözölte a püspököt és biztosította az egylet ragaszkodásáról és hódolatáról. Az egylet tagjai pedig egy szép cso­korral kedveskedtek a püspök úrnak. A szombaton és vasárnap lefolyt bérmálást mindegyik nap szentbeszéd és szentmise előzte meg. Megbér­málkoztak 1945-en, ebből 1012 férfi, 933 nő. A bérmálkozók között na­gyon sokan voltak a felnőttek. A bérmáláson kivfll a rendelke­zésére álló időben küldöttséget fo­gadott a püspök úr és látogatásokat tett dr. Antal Géza ref. püspöknél, a hitfelekezetek képviselőinél, Jerfy József főbírónál, Gamerra Alberta Mária bárónőnél stb. Megnézte az irgalmasnővérek intézetét, ahol ked­vesen elbeszélgetett a jó nővérekkel. Felkereste az irgalmasok kórházát is, ahol mindenkihez volt biztató, bá­torító szava. A betegek megélénküit szeme, a hangos „dicsértessék* mu­tatta, milyen jól esett nekik, hogy a főpásztor tengernyi gondja között is szakított időt meglátogatásukra. Ezen­kívül még több helyre is ellátogatott a főpásztor s szeretetreméltóságával, közvetlenségével mindenütt szerete­tet, ragaszkodást keltett. Ebéden a kegyúr vendége volt, vacsorán pénteken és szombaton a plébánián volt, ahol a templomi ének­kar sikerült szerenádot adott a püspök úr tiszteletére, aki megha­tottan köszönte meg szives figyel­müket s kedvesen beszélgetett az énekkar tagjaival. Vasárnap este a Szent Benedek-rend látta vendégül a püspököt. Itt először a bencés főgimn. énekkara adott szerenádot, majd a Hadviselt Iparosok énekkara. A püspök úrnak itt is volt néhány kedves szava a főgimn. énekkar pa­csirtáihoz s a hadviseltek énekkará­nak tagjaihoz. Hétfőn reggel szentmiséjének el­mondása után távozott a püspök úr valóságos diadalmene ben. A bevo­nuláshoz sok embert vonzhatott a kíváncsiság, a kivonuláshoz az egy szerű emberek százait a szivük vitte. Az elindulás pontos idejéről csak keveseknek volt tudomása, mégis az egész ut a hosszú Fő- és Jókai utcán keresztül processzióhoz hasonlított A város végén az egyházi és világi hatóság elbúcsúzott a püspök úrtól, aki Zalamegyébe indult, hogy bérma­körutját befejezze. Felejthetetlen emlék marad mind nyájunk számára püspök urunk bér­maujj. Elhozta közénk annyi száz ember számára az erősség lelkét, s kiárasztotta saját szeretetének mele­gét valamennyiünkre. Csak azt kér­jük főpásztorunktól, jöjjön el ezután is mentől gyakrabban. Hozzon meg­jelenése tüzet, lelkesedést munkánk­hoz, irtsa a kicsinyeskedést, legyen irányítónk, célkitűzéseink felülvizsgá­lója. Erre kérjük főpásztor unkát a legmélyebb tisztelettel, mikor az hten­hozzádhoz hozzákapcsoljuk szerény kívánságunkat: a viszontlátás a. HÍREK. ••• A KIADÓ ÜZENETE. Helybeli előfizetőink számára pos­tai befizető-lapot mellékeltünk, hogy rendezhessék előfizetésüket, illetőleg hátralékjaikat. Könnyebbség kedvéért a lap szélén jeleztük azon össze­get, mellyel hátralékban van az illető f. év junius hó végéig, így mináenki egész biztonsággal tudja tartozását Egyúttal felkérjük igen tisztelt olvasóinkat, hogy a nor­mális viszonyok fokozatos visszatéré­sével eszközöljék az előfizetést előre; ne legyünk kénytelenek mindig a mult tartozások kérésével kellemetlenked­nünk. Lapunk előfizetőinek gyarapo­dása mindennél jobban bizonyítja, hogy olvasóink érdekeit szolgáljuk és meg vagyunk győződve, hogy ezen ügybuzgóságunkat méltányolva, felszólítás nélkül is sietnek a kiadó munkáját megkönnyíteni. A kiadó. Hősök emlékének leleplezése a tanítóképzőben. A sziveket át­fogó, megnemesitő, hazafias érzés, a külső keretek egyaránt széppé, ün­nepélyessé tették a tanítóképző mult vasárnapi ünnepét. Hatvan, a világ­háborúban elesett hős ünneplésére gyűlt össze az intézet volt növendé­keinek serege, tanári kara, növendék­sége s a város közönsége. Az ünnep­ség istentisztelettel kezdődött az egyes felekezetek templomaiban s utána vo­nult ki a közönség a tanítóképzőbe, hol a tornateremben ll órakor kez­dődött az ünnepély. A Himnusz el­éneklése után Szarka Lajos igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd Sa­rudy Ottó főigazgató mondotta el mély gondolatokban gazdag, kedves megnyitó beszédét s a kormányzó képviseletében nagymegyeri vitéz Raics Károly altábornagy mondott magasszárnyalásu emlékbeszédet a 60 hősi halottról, kiknek lelkesítő példája : a szenvedélyig fokozott kö­telességteljesítés, az izzó faj- és ha­zaszeretet, az erkölcsök iránti halálig tartó hűség és a kitartó vitézség örökre előttünk marad. A nagy tet széssel fogadott beszéd után az ifj. énekkar Bajza Apotheozis c. költe ményét adta elő Hatvani L. képezdei tanár megzenésítésében. A Hiszekegy eléneklése után a közönség az elő csarnokban lévő emléktábla leleple­zéséhez vonult ki. Itt Móra László Menento c. költeményét szavalta el. A város nevében megható beszé­det mondott dr. Tenzlinger József polgármester. A volt tanítványok ne­vében Kiss József budapesti tanár beszélt. Ezután a jelenlegi növendé­kek fogadalomtétele következett, majd Szarka Lajos igazgató átvette az em­léktáblát az intézet nevében. Az em­léktáblára a helybeli és vidéki egye­sületek és intézmények, a hozzátar­tozók koszorút helyeztek. Városi választások. Dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester a múlt hé­ten eljárt az alispánnál és a belügy­miniszternél, hogy a város betölt­hesse a megüresedett állásokat. Be­töltésre kerül a főszámvevő, l szám­vevő, l alszámvevői, l számtiszti, l írnoki, l iktatói, s amennyiben az adóhivatal vezetője nyugalomba vo­nul, az ő hivatala is. Eljegyzés. Hénel Margitkát el­jegyezte Vída József, a Győri Keresz­tény Takarék és Hitelszövetkezet fő­könyvelője Pápán, 1925 junius 10 én. Megyegyülés. Veszprém vár ­megye törvényhatósága f. é. junius 8-án tartotta rendes közgyűlését dr. Magyar Károly főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen a megüresedett árva­széki ülnöki állást Szentimrey Sán­dor árvaszéki jegyzővel töltötték be s az árvaszéki jegyzői állást pedig Radocza Andor közig, gyakornok, tb. várm. aljegyzővel. A közigazga­tási bizottság üresedésben levő egy tagsági helyét dr. Antal Géza ref. püspökkel töltötték be. Kijelölték a vármegyei árvaszéki ülnök helyette­sét, Boiár Béla várm. árvaszéki ülnök személyében. Nagy vitát idézett elő a vármegye alispánja részére egy személyszállító gépkocsi beszerzésére irányuló javaslat. A bizottsági tagok egy része a gépkocsi beszerzésének szükségszerű voltát, másik része a jelenlegi viszonyok mellett annak célszerüetlenségét vitatta hevesen, az e targyban tett indítványra elrendelt névszerinti szavazás eredményeként a közgyűlés az autó beszerzését egyelőre elhalasztotta. Érettségi bál. Az érettségizett bencés diákok junius 16-án, a Griff­szálló nagytermében fél 10 órai pon­tos kezdette], hosszú idő után elő­ször rendezik meg érettségi báljukat, amely már előre is szép sikert ígér. Akik tévedésből meghívót nem kap­tak és bálunkon megjelenni óhajta­nak, kérjük, hogy ezen kívánságu­kat junius 15- én a bencés reálgimn. zenetermében megnyíló bálirodánk­ban jelentsék be d. e. 11 órától fél 1 óráig. A rendezőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom