Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)
1925-06-14 / 24. szám
Kiállítás. A Kath. Nővédő veze lése alatt álló tanfolyamok befejeződtek. Az elkészült ruhákból és kalapokból kiállítást rendez a vezetőség ma, vasárnap, mely díjtalanul megtekinthető a bencés reálgimn. zenetermében. A kiállítás a déli szünetet leszámítva, egész nap nyitva van. Előléptetés, illés Sándor tapolca fői segédjegyző a XI. fizetési osztályból a X fizetési osztályba lépett elő. Beiratkozás a bencés reálgimnáziumba. Miniszteri rendelet következtében a bencés reálgimnáziumba a jövő tanévi beiratások jun. 30-án, julius 1—2-án lesznek. 30 án iratkoznak a vidékiek, jul. 1—2-án a helybeliek. A rendelet értelmében, akik elmulasztják a beiratást, csak megokolt esetben vehetők fel. Az elsősök jelentkezése már most folyik. Az anyakönyvi hivatal figyelmezteti mindazon szülőket, akik gyermekeiket valamelyik felsőbb iskola első osztályába íratják be és akiknek e célból születési anyakönyvi kivonatra van szükségük, hogy ezen kivonatot a beirás előtt jóval előbb szerezzék be, nehogy késedelmezés esetén, az esetleg beállható munkatorlódás folytán a beirás körül e miatt zavarok álljanak elő. Kollégiumi rajzkiállítás. A ref. kollégium növendékeinek ez évi rajzaiból készült kiállítás junius hó J4-én, vasárnap délután 3 órakor nyílik meg ünnepélyes keretek között a rajzteremben (II. emelet). Nyitva marad tíz napig, délelőtt 10—12 ig és délután 4—6 ig. Be lépő-díj nincs, de önkéntes adományokat rajzjutaimi-alapra köszönettel fogad a főiskola igazgatósága, mely a város nagyérdemű közönségét ez úton is tisztelettel meghívja a rajzkiállítás ünnepélyes megnyitására és a kiállítás megtekintésére. Kiöntött a Tapolca. A nagyés kishantai malmok között nemrégiben a Tapolca két partja közt betoncsövet fektettek le. A part Iedöngölése a felszakitás után nem volt elég erős, azért az elfogás után az újonnan beeresztett viz a partot kiszakította, s az áradat a rétekről a lekaszált szénát elvitte. A bérletek rendezése. Megirfuk már, hogy a földmivelésügyi miniszter rendezni fogja az 50 holdon aluli bérletek bérösszegét. Már meg is je lent a rendelet, mely szerint a bérlő búzáért 25, rozsért 22, takarmányért 16 és fél, sörárpáért 3, zabért 21 és tengeriért 15 és fél aranykoronánál többet nem köteles fizetni. A rende let értelmében az itt feltüntetett aranykoronákat a pénzügyminiszter által az aranyvámok tekintetében a tényleges fizetés idejére megállapított érték szerint kell papirkoronára át számíiani. A fent leirt rendelkezések nem alkalmazhatók akkor, ha a haszonbérbeadó összes földbirtoka az 50 katasztrális holdat meghaladja. A haszonbér megállapítására irányuló kérelmeket a megszabott határidőn belül az illetékes bíróságnál kell előterjeszteni. A vagyonváltságföldek haszonbérletére természetesen ez nem vonatkozik. Ezekre vonatkozólag külön miniszteri rendelkezés intézkedik. Eső. A háború óta megszoktuk, hogy azok is aggodalommal lessék az időjárást, kik azelőtt nem sokat törfld ek vele. Ez az aggodalom sohasem volt olyan megokolt, mint most a tavalyi rossz termés után. Istennek hála, Pápa környékén még nincs akkora ok e panaszra, mint pld. az alföldön, hol sáskajárás mellett a szárazság teszi kopárrá a mezőket, s nem egy helyen a gabonanemüek még arra sem alkalmasak, hogy kaszával vágják le takarmánynak, úgy kell lelegeltetni. Di azért mégis megkönnyebbültünk, mikor szerdán délután megeredt az eső s a már már sülni kezdő határokat felfrissítette. Kevés volt, mindössze 7 4 mm., de legalább visszahozta az eső divatját s bátrabban várhatjuk, hogy hamarosan újra esik. (párosok figyelmébe. F. hó 17-én d. e. 10 órakor az ország minden ipartestülete nagy iparosgyűlést tart, úgy a pápai ipartestület is. Ennélfogva a pápai ipartestület elnöksége felhívja az összes iparosokat, hogy f. hó 17-én d. e. 10 órakor a városháza nagytermében feltétlenül teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. A hadikölcsönkötvények árfolyamemelkedése. Néhány nap óta ismét élénkebb a hadikölcsönök piaca arra a hírre, hogy Ausztriában már készül a hadikölcsönök valorizálásáról szóló törvény, amely elől a magyar kormánynak sem szabad elzárkóznia. Bármennyire kívánatos és szükséges volna a valorizálás, a róla szóló hírt nem szabad spekulációs bázisnak elfogadni. Nagy tüz Sátoraljaújhelyen. Junius 8-án d. e. eddig ismeretlen okokból a Fő-utcán tüz támadt. A tüzet nem sikerült lokalizálni. Az utcákon a házak a föld színéig leégtek. A kár milliárdokra rug. x Ártalmatlan soványítószer. A legközelebbi patikában vegyen 4 dkg. Fucababot, ebből két héten keresztül kétszer naponta étkezés után egy-egy bab, ezután három héten keresztül háromszor naponta étkezés után két-két bab, ezekután két hé ten keresztül háromszor naponta egyegy bab fogyasztandó. Ezen szer a székletet előnyösen befolyásolja, anélkül, hogy az emberi testre ártalmasan hatna. Védekezés a gyümölcsfákat ellepő levéltetvek ellen. A levéltetvek ellen általában igen jól bevált a Thanol permetezőszer, melyből 100 liter vizre 1 kilogrammot kell használni és ezzel a fák lombozatát erős sugár-permetezőgéppel alulról alaposan meglocsoljuk. A permetezést célszerű 2—3 nap múlva megismételni. Ha a levéltetvek már nagy mértékben elszaporodtak, akkor 2 százalékos oldatot használunk. A túlságosan összezsugorodott fiatal hajtásokat lenyessük és elégetjük, mert ezek belsejébe a permetlével úgy sem tudunk behatolni és további fertőzés fészkének tekinthetők. Elkerüljük az ily nagymérvű levéltetü káros fellépését, ha már kora tavaszszal kezdjük meg ellenük a védekezést. Meghivó. A pápai esperi kerület rk. tanítóköre junius hó 25-én a Főtéri elemi iskolában tartja tavaszi rendes közgyűlését, amelyre ez úton hivom meg a Kör igen tisztelt tagjait. 9 órakor szentmise. Tárgysorozat. 1. Einöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvhitelesítés. 3. Kollár Gedeon bencés tanár felolvasása. 4. A tanítóság helyzetéről. Előadó: Harsányi László marcaltői kántortanító. 5. Pénztárnok jelentése. 6. Indítványok. Grátzer János elnök. Elveszett junius hó 6 án Pápán a Ligettől a Kölcsey-utcáig egy arany kézelőgomb. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy a rendőrséghez juttassa el, hol ugyan olyan jutalomban részesül, mint amennyit a gomb ér, mert a tulajdonosnak kedves emléke. A Pápai Általános Önsegélyző Szövetkezet 1925 junius 8 án d. u. 5 órakor tartotta alakuló közgyűlését a Pápai Általános Bank R.-t helyiségében a tagok élénk érdeklődése mellett. Örömmel vették tudomásul az előkészítő bizottság jelentését az üzletrészek tömeges jegyzéséről és ezután dr. Vass Vince elnöklete alatt egyhangú lelkesedéssel kimondották a szövetkezet megalakítását. Az alakuló közgyűlés a dr. Lusztig Sámuel által előterjesztett alapszabályokat csekély módosítással elfogadta és megválasztotta közfelkiáltással az igazgatóságot és felügyelőbizottságot. A nyomban megtartott igazgatósági ülésen dr. Vass Vince elnökké, Lőwy Kálmán alelnökké és dr. Lusztig Sámuel ügyésszé választatott meg. Adomány. A pápai „Vörös Kereszt* elnöksége egy millió koronát juttatott az anya- és csecsemő védő intézet részére. Hálás köszönetet mond érte az elnökség. Az országos vásár. A szarvasmarha és lóvásáron nagy volt a felhajtás. Meglehetősen sok állatot adtak el. Az árak azonban az első vásárok áraihoz képest nem változtak. A sertésvásár elég gyenge volt. Az első magyar harangjáték. Máriabesenyön a mult vasárnap nagy ünnepély keretében a kormányzó jelenlétében szentelték fel az első magyar harangjátékot. Levente Egyesület és a Testnevelési Bizottság szerdán tartott ülést a vármegyei testnevelési felügyelő részvételével. A gyűlés elhatározta, hogy kérni fogja, miszerint a pápai járás és Pápa számára testnevelők részére a 2 hetes oktatótanfolyamot Pápán tartsák meg idő és költség kerülése miatt. A politika hirel. A nemzetgyü lés munkássága az egész héten személyeskedésből és botránycsinálásból állott. Ugy látszik a szociálistáknak nem az igazság felderítése a fontos, hanem a titulus a botránycsinálásra, mert hiszen a kormány megígérte a legszigorúbb vizsgálatot a Somogyi-Ügyben. — Addig míg itthon csak lesújtó jelenségeket ta pasztalunk a politikában, Bethlen miniszterelnök jelentős sikereket ért el Genfben. Kivitte, hogy abból az 50 millió aranykorona kölesönböl, mit nem kellett a deficit felhasználására fordítani, 30 milliót engedélyezett beruházások céljaira. Ennek a papirkoronában mintegy 450—500 milliárd koronának a magyar gazdasági életbe való beömlése jelentős segítség lesz arra nézve, hogy pangó, szomorú gazdasági helyzetünket lendületbe hozza. Ugyancsak engedélyezték Genfben a köztisztviselők fizetésének a javítását is. Az emelés mintegy 10—15 százalékot tesz ki. A pápai Földmivesiskolánál a város egyik alapítványi helye f. év augusztus hó végén megüresedik. A városi tanács ezen megüresedett alapítványi helyre pályázatot hirdet, melyre pályázhatnak elsősorban a szegénysorsu pápai illetőségű, másodsorban a pápai járási, harmadsorban Veszprém vármegye többi járásához tartozó községekbeli illetőségű ifjak, akik a 17-ik vagy 21-ik életévüket igazolják. A kérvényekhez a következő okmányok csatolandók : Születési bizonyítvány. Orvosi bizonyítvány, hogy gazdász pályára alkalmas. Himlőoltási bizonyítvány. Iskolai bizonyítvány. Hatósági er kölcsi bizonyítvány, melyben ki kell terjeszkedni a kommunizmus alatti magaviseletére. Szegénységi bizonyítvány, ebben feltüntetendő atyja foglalkozása, testvérei száma, a szegénységi bizonyítványt vagy a polgármesternek, vagy a járási főszolgabírónak kell aláirni. A kérvény Pápa r. t. város tanácsához adandó be 1925. évi julius 20 ig. A részletes feltételek a polgármesteri hivatalban megtekinthetők. Zsebmetszés. A mult heti orsz. vásáron több embernek elveszett a pénze. A nyomozás megindult az esetleges zsebmetszők kézrekerítése érdekében. Elveszett állat. Burghardt József pápakovácsi-i lakos tulajdonát képező vörös-tarka tehene junius hó 9-én a pápai állatvásártérröl elszaladt és hosszas keresés után sem találták meg. A károsult ember kéri a becsületes megtalálót, hogy a pápai főszolgabírói hivatalnál jelentse be. x Kathollkus Szemle. A Mihályfi Ákos és Vardai Béla szerkesztésében megjelenő havi folyóirat legújabb, juniusi száma vezetőhelyén Prohászka Ottokár „Ész és szív* c. kitűnő tanulmányát közli, mely a lelkesülés szerepét kutatja az átlagos emberi gondolkodásban épúgy, mint a mívészi alkotás körében. A ragyogó tollal megírt bátor szózat méltó a közfigyelemre. Veress Endre befejezi e szambán „Pápai nunciusok Erdélyben" c. dolgozatát, mely egykorú pápai követi jelentések tükrében megkapóan mutatja be Báthory Zsigmond és Báthory András bíboros tragikus uralkodását. Vá konyi Fidél dr. a szentév boldoggá és szentté avatottjain tait seregszemlét egy gondos cikkben. A kifejezés erejével és gondos formájukkal tűnnek ki e számban a fiatal vasi poéta, Rozman József versei. A folyóiratok szemléje az idevágó legújabb nyugati irodalom legérdekesebb jelenségeinek felhasználásává! készült. Változatos és sokoldalú, végül a számot bezáró GQ elektr vilii Damjs Tele Szer v i 1 bere E egy drl féle.GÍ I ben; Azon Rá í Pápa, ( m í Bl VII., 1 Telefon: Az ors; legismc A legjol elő köz< vizsgá vi< Rém le mény. 1