Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)
1925-01-11 / 2. szám
PAPA ES VIDÉKE 4 1925 január II ELCSERÉLNÉM egy szoba-konyha és minden mellékhelyiségből álló belvárosi lakásomat egy i hasonló két szobás lakással, ráfizetéssel. Cim a kiadóhivatalban. A pápai m. kir. állami faiskolánál gyümölcsfa, díszfa és díszcserje kapható. Kívánatra részletes árjegyzéket küldünk tekre mondja ki a járványt. — Csak már késő ne legyen ez az intézke dés, hiszen a betegség már decem ber hó második felében kezdődött, I a város csak január hó 8-án kezdi meg intézkedéseit. Síntörés Nagy vasúti szerencsétlenséget hárított el egy lelkiismere les és kötelességét hűen teljesítő pályaőr Mezőlak és Vinár között. Múlt hét keddjén a délelőtti gyorsvonatot nyilt pályán hirtelen megállították, az utasok rémülten siettek •z ajtókhoz. A tört sínen csak lépésben It hetett áthaladni, hegy azonnal ftj alkatrésszel pótolják. — Érdekes volt megfigyelni az utasok megjegyzéseit: „S aztán azt mondják, hogy a pályaőrök feleslegesek, B listára velük. Inkább azt a sok ellenőrt. . „A múlt héten — beszéli egy másik L- a miskolci gyorsvonatot a mozdonyvezető lélek jelenléte mentette meg a kisiklástól. A hálás utasok 1 millió korona jutalmat gyűjtöttek össre a derék gépésznek, de felettes hatósága elvette tőle, mert neki pénzt nem szabad elfogadni. Kapott ugyan valami dicséretet, pedig a pénz is jól esett volna." „A vasúti munkásesapatot) is megapasztották ; egyelőre ugyan csak meg íesz a vasit, de aztán majd egyszerre törik-romlik minden..." így a közönség. — Bizony sok igazság van benne és eljön majd a B listás farsang böjtje is. Baleset. Cseke István kéményseprősegéd jan. 2 án a Kossuth Lajos utcán Hasz Miksa és Szalay István kocsija közé hajtatott kerék párjával. Amint a szűk közben Szalay István kocsiját ki akarta kerülni, a kocsirúd a kocsi alá lökte. Két kerék keresztülment a mellén, de azért orvoshoz a saját lábán tudott elmenni. A vizsgálat megállapította, hogy mir dkét kocsis szabályosan hajtott. Merénylet. Tóbiás Ágnes hajadon, féltékenységében töménymaró lugoldattal leöntötte Gecsuk László kocsist, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Lopás. A múlt héten nagyobb mennyiségű cukor érkezett vonaton Ismeretlen tettesek a berakás közben felvágták a zsákokat és megdézsmálták a szállítmányt. Tffz. Szűcs határában az úgynevezett zsörki szőlőben, dec. 17 én éjjel 11 órakor kigyulladt Csaplár Józsefné présháza. A présház egá szen elégett. A tettes ismeretlen. — Lovászpatonán Bedők Miháiyné 4 éves leány meggyújtotta a sertésólat. k. sertésól és a benne levő két sertés elégett. A kár egy millió korona. Autó-baleset, jan. 2-án a dákai országúton Tulok Lajos lovai Szósz István autójától megbokrosodtak, fel döntötték a kocsit. Tulok Lajos ki ssett az ülésből és a kezét eltörte. Meghívó. A Pápai Felsővárosi Olvasókör 1925 évi január hó 11-én Jélután 3 órakor saját helyiségében rendes évi közgyűlést tart, melyre a Kör tagjait ezúton is meghívja az Elnökség. A malmok vámgabonájának ára januárban. A pénzügyminiszter rendelete következtében a molnárok az 1925 jan. havában természetben megkeresett gabonájának az általános forgalmiadó alapjául szolgáló átlagos árát métermázsánként a következőkép állepítoUa meg: rozs 415 000 á?pa 410000, tengeri250 000, zab 395 000, köles 350 000, tatárka 35o 000, ocsu 50.000 korona. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek i Jan. 2. Rechnitzer Simon kereskedő és neje Schiff Hilda, fia: Nándor, izr. Jan 5. Amb us Islván gépápotó és neje Tomozer Ilona, leánya : Ilona* rk. — Kuntz István államvasuti segédtiszt és neje Taschner Anna, fia : László, rk — Tömből Ferenc földmívelö és neje Kecskés Franciska, leánya: Terézia, rk. — Csizmazia József gazdálkodó és neje Hrabovszky Mária, fia: Tibor, rk, Jan. 7. Mórocz Gyula földmívelö és neje Hegyi Terézia, leánya: Terézia, rk. — Bakos Sándor cipész és neje Pintér Rozália, fia: Zoltán, rk. Jan. 8. Nyárs Gyula földmívelö és neje Keresztes Róza, leánya: Erzsébet, rk. Meghaltak x Jan, 4. özv. Salamon Sándorné Lövinger Regina, korcsmáros özvegye, izr., 82 éves, elaggulás. Jan. 5. Bartos János városkocsis, ref., 80 éves, elaggulás. — Horváth Lajos, rk, 14 éves, hashártyalob. Jan. 7. Bodor Jánosné Vései Piroska, állami mérnök neje, rk, 27 éves, hasihagymáz. Jan. 8. Sulyok József molnársegéd, rk., 22 éves, tüdőlob. Házasságot kötöttek! Jan, 3 Rózsás Károly földmívelö ref. és Legény Mária rk. Jan. 5. Kis János államvasuti segédtiszt rk. és Kis Irén ref. Felelős szerkesztő: Boksay Endre. a pápai Katii. Kör. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa. Hálanyilatkozat. Mindazoknak kik felejthetetlen boldogult férjem, illetve apám temetésén megjelenni szivesek voltak, részvétüket nyilvánították, fogadják ez úton hálás köszönetünket. Varga-család. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik forrón szerel ett drága PIROSKÁNK elhunyta felett érzett fájdalmunkban részvéttel voltak irántunk, fogadják ez úton is őszinte köszönetünket. Bodor és Vései család Eladó ház. II Szentllonal-utca 10. számú ház, mely áll 7 szoba, 4 konyha, 2 éléskamra és nagy pincéből, eladó. Értekezni lehet TAKÁCS FERENC műkertésznél, Fő-utca 14-ik szám. Uradalmi szőllőben nagyobb mennyiségű építéshez alkalmas homok eladö, esetleg helyszínre szállítva. Bővebbet: HELLER JÓZSEFNÉL Pápa, Viasz- u. 7. sz. Kocsitulajdonosok figyelmébe 1 Kocsikat legjutányosabb árért fényez és tapacéroz Mayer Elemér kocsigyártó PÁPA, BÁSTYA UTCA 11. SZ. Őnagysága nézze át a ruhatárát, hogy divatját múlt ruháit még januárban folujíthassa Erdélyinél. Weber Albert í Pápa, Celll-ut 3. gépraktárában S'e= varrógép! kapható 1 évi részletfizetésre, előleg nélkül. Gazdasági gépek, »zivógáz- és benzinmotorok S évi rénleífizetésrc. Első Tohaji Konyakgyár H.-T.Tofíaj. Garantált, szavatolt, vegytiszta, borpárlat. Medicinái és Diakei-a tiker konyak. 1-1 Fölerakat Pápáo NEPPER REZSŐ DROGÉRIA. Orvosok és tanárok által ajánlva 242. A legjobb pótkávé! MERT XAMT TERHELÉSŰ TIIZTAki EGÉSZ* SECEf NYERfAHYA G0KBÓI KÉ/ZÜL. GYÁR*K: , J70LD GAZDAÍA6 POMYVÁDPUJITÁ MEZŐLAK* r < Kapható minden füszerüzletben. Fölerakat: Pápa és Tldéke „HANGYA" Keresztény Fogyasztó, Termelő és Értékesítő Szövetkezet fő üzletében, Főtér 82. szám.