Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-12-25 / 52. szám

'ua rac Női és fférfi kelmék, bársonyok, selymek, mosók, vala mint Nagy karácsonyi vásár! női és leányka kabátok mélyen leszállított áron való elárusítása megkezdődött # • 1 a i r < r rí audek Miksa divatapuhazaban. Kossuth Lajos u. 14 , szám alatt, en. 3CJ, mekeikről, mivel őróluk sem gondos­kodik senki sem. Pedig háí rende­sen a szegényembereknek van sok gyermekök. Az egyke a jobbmóduak bűne, a sok gyerek a szegények istenáldása\ A kormánynak és mindazoknak, akik a születések csekély számában mutatkozó nemzeti veszedelem el­hárításának módjain törik a fejőket, Dátor volnék egy szerény tanácsot idni, aminek követésével talán töb­3et lehetne elérni, mint a theoretikus :ervezgetésekkel. Tessék mindenek ilőtt a gyermeknevelés megkönnyíté­sére szolgáló intézkedéseket tenni, és iddig is, amíg a születések száma negnövkszik, ne tessék a szegény­zmbereknek már megszületett gyer­mekeiket elpusztulni hagyni. A gyer­mekvédelem Ügyében ez most a leg­sürgősebb és legszükségesebb tenni­/aló. Mert ha betekintenek télnek dején a városok nyomorúságos kis­akásaiba és a falvak gunyhóiba, ott áthatják a mezitlábos gyermekeknek izreit, akik ruházat híján nem járhat­lak iskolába, a rossz táplálkozás niatt pedig meghalnak még mielőtt elnőhetnének és a kenyerüket meg­cereshetnék. Nagyon viszás tehát nálunk az az iliapot, hogy mialatt aggodalmakkal dtelten hivatkoznak a jobbmóda csa­ládokban a születések csekély szá­nára, tehát töprengenek azok miatt, ikik még meg sem születtek, azalatt i szegényebb néposztály élő gyer­mekeit, a jövendő idők magyar nem­zetét, pusztulni hagyják. Pedig száz módja is volna annak, hogy meg­mentsük őket. Csakhogy ehhez nagy­lelkűség és nemcsak szavakban, ha­nem áldozatra kész tettekben is meg­nyilatkozó hazafiság kellene. Ilyen­nek iáínám p. o. azt, ha a téli hó­napokban az ezer- és sokezerholdas képviselő urak a díjaiknak, a többi milliárdosok pedig a jövedelmeiknek egy részét átengednék az elhagya­tott szegények gyermekeinek meg­mentésére, az állam pedig a beruhá­zások költségvetésénél nem feledkez­nék meg a szellemi beruházások szük­ségeiről sem, tehát az u'cák öntözé­sére szánt olaj költségén nyomtatna olcsó tankönyveket, hogy a szegény­gyerekek is hozzájuthassanak azok­hoz. Mert az ilyesmik is a tervbe veit konszolidációhoz tartoznak. Tudom, hogy a mai időben, mi­dőn a pénzt istenítik, az ilyen gon­dolatokat kinevetik az illetők és sza­vainak tovább a hazafíságról és — a nemzet nagy jövőjéről ... De azért ti, mezitlábos kis magyarok, mégse essetek kétségbe. Mert lát|á­Kérdezze mzg fogorvosát! Legjobban védi fogait SAN ALBIN fogpép, fogpor, szájvíz. Készíti a Magyar Fogorvosok Egyesületé­nek előírása és ellenőrzése mellett: Dr. Bayer és T.-sa Budapest, IX. Ő meg én. — Kávéházi párbeszédek. —­Ő: Olvasta? Én: Mit? Ő: Ezt itt ni. (Mutatja a lapot.) Én: Hát add ide. Ö: Majd. A svájci püspöki kar közös pásztorlevelet adott ki, a sze­rinte erkölcstelen divat ellen. Én: Nos? Talán nem az? Ö: A divat sohasem erkölcstelen. Én: Az igaz. Csak aki utánozza, \ divat fogalom. Ö: Az erkölcs talán nem az ? ^mit igaznak, törvényszerűnek, jó­íak ismerek, az az erkölcs. Én: Kérlek, a te okoskodásod ... Ő: Ne vágj a szavamba. A divat 5edig, amit Ízlésesnek és szépnek smerek. Én: Pedig nagy különbség van... Ó: Igen, a fölfogásban nagy kü­önbség van. Az indián, aki meg­skalpolja ellenségét, a keletindiai, iki megégeti özvegyét.. . Én: Ö maga a saját özvegyét? Ő: Kérlek, ez nem tréfa. Az afrikai, aki megöli elaggott szüleit, éppúgy erkölcsösnek tartja magát, mint.. . Én: Mint az ausztráliai kannibál, aki megenne téged is, ha odavetődnél. Ő: Csak csúfolódjál. Az is épp oly erkölcsösnek gondolja magát, mint a spártai, akinél a lopás csak akkor volt bűn, ha rajtaérték. Én: Ez az, hiszen éppen ez az: erkölcsősnek gondolja magát. De, hogy valójában is az e, ugyebár mégis csak más kérdés. Ó: Mit akarsz ebből kihozni ? Én: Semmi különöset. Csak azt, hogy a fölfogás maga még nem erkölcs. Hogy az erkölcs független az ember fölfogásától. Hogy az er­kölcs térvényét nem mi találtuk föl, tehát nem is mi diktáljuk. Ő: Hanem az diktál minékünk, Kant imperativus kategórikusa. Tedd a jót, mert jó. Én: Lassan páter a kereszttel. Mondd így: Tedd a jót, mert tör­vény. tok, a kis Jézuska is szegény gyerek volt, aki jászolban született és sokat szenvedett értünk, hogy Megváltója lehessen üdvösségünknek. Tireátok, szenvedő szegénygyerekek, az a fela­dat vár, hogy jótevői legyetek az ország­nak és megváltói a magyar nemzeti jövőnek. Örüljetek tehát a szent karácsony ünnepének és ne veszít­sétek el a reménységelteket. Mert amit a magyar bácsik nem tesznek meg tiértetek, azt valószínűleg meg fogja tenni egy idegen, az amerikai Jeremiás bácsi, aki nemsokára vissza­tér hozzánk és előteremti legalább azt a keveset, ami a ti csekély igé­nyű boldogságtokhoz szükségeltettik. D. K. Egy igazi békebarátnál. A Párizsban tartózkodó idegenek között általános meggyőződés, hogy itt az idegenektől előbb lehet tanulni franciául, mint maguktól a franciák­tól, akik nagyon udvariasak, szíve­sen útbaigazítják az idegent, de a legritkább esetben történik meg, hogy egy idegen francia családi körbe bejuthasson. A francia beszéd gyakorlására legtöbbször csak annyi alkalom van, mennyit a különféle, erre a célra üzleti alapon álió isko­lák s az utca nyújt. Éppen azért örömmel fogadtam a Magyarságból és a Nemzeti Újságból nálunk is ismert Marc Sagnier politikus és békebarát baráti körének meghívá­sát Bierviiiebe, egy Párizstól körül­belül 60 kilométernyire fekvő kas­télyba. Egy nap telve alkalommal a francia beszéd gyakorlására Párizs vidékének egyik legkedvesebb he­lyén és ismerkedés olyan emberek­kel, kikről már Magyarországon is annyit hallottam, mindez nagyon fel­keltette érdeklődésemet. Magyar em­bernek egymás között is kedves do­log politikáról tárgyalni, hát még idegenekkel! S akkor, mikor annyi nyomja a szivét, lelkét, mint mos­tanában s ha olyan sok nemisme­rést, rosszakaratot tapasztal, mint napjainkban töriénik lépten-nyomon. Október 11-én reggel indultunk. Körülbelül 20 jókedvű fiatalemberrel s egy idősebb, imponálóan intelli­gens, nagyon kedves úriemberrel szálltam vonatra. Utunk szeüd hal­mok között vezetett. Leszállva a vonatról, két perces úttal egy völgy­ben fekvő kedves, a régi francia lovagvárak s'ílusában épült modern kastélyba érünk. Fel sem ocsúdtam meglepetésemből, megyünk a kas­tély kápolnájába, megkezdem a szent­misét, melyen részt vett az egész társaság s bizonjjf épültem buzgó­ságukon. A szentmise után a völgyet közre­fogó hegyoldal körül az egyiket jár­tam be, a kastély papjával. Egyik meglepetésből a másikba estem. Mintha kolostor kertjében, mintha templomban jártam volna. A nagy hitnek, a buzgóságnak a jelei minden­felé, a körülbelül 20 hektárnyi hegy­oldalon átszőve méiy vágyakozással a béke, az igazi béke, a Krisztus Ö: Nos, mi a különbség a kettő között ? Én: Az, hogy ha törvény, ha igazi, ésszerű törvény, akkor annak igazi és eszes törvényhozója is van. És ha a törvény diktálja az erkölcsöt, akkor a törvényhozó — hogy is mondjam csak — kívülünk van. Sőt fölöttünk van, ez még helyesebb. Ő: De mi köze ennek a divathoz? Én: Hisz te mondtad, hogy az erkölcs csak fogalom. Ő: Mert te azt áhítottad, hogy a divat is csak fogalom. Én : Állítom is. Mert a divat tör­vénye bennünk van. Ö: Ugyan-ugyan ? Hát nem a divat­lapokban ? Én: Ott csak a divat bolondériái vannak. A divat igazi törvénye ked­ves barátom, az utánzó ösztön. Ez pedig bennünk van. Ö : Mint majom örökség ? Én: Mint kultúríényező. D e most nem erről van szó. Ó: Hanem a pásztorlevélről, erről az anti — Ullstein — szabász­mintáról. Én: Erről, igen. Éppen, mert a divat fogalom, tehát tévedhet, éppen, mert a divat ösztönös valami, tehát lecsúszhatik, mint minden ösztön. És a megtévedt elme és az ingoványra lépő ösztön már az erkölcsi tör­vénybe ütközik. Ő: Például ? Én: Például tekints ki az utcára, nézd azt a hölgyet ott a kapu üt­közőjénél . .. Mondd, öregem, el­vetted volna e a feleségedet, hogyha úgy állt volna előtted, olyan ruhá­ban, olyan pózban, cigarettával a szájában ? Ö: Hát... tudod ... ami azt illeti.. . Én: Hát tudod, ami azt illeti, ezért irták a svájci püspökök a pásztor­levelüket. Éppen ezért, hogy megint legyenek feleségek, de igaziak ... Ó: Gondolod, hogy ezért? Ariel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom