Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-08-09 / 32. szám

IlSflzetésI iraki . ngye 1 3git i á?a kor., 4090 kor. éní 3600 ker< POLITIKAI, HETILAP. Eiegjelgnik ntmden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Fő-utca 12. Telefonszám: 151. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint A példa. Mióta ősi határaitól ' meg­fosztott Csonkamagyarország­ban hosszú vajúdás után végre megindulhatott az új életet adó termelő munka s a büszkeség­ben szárnya-szegett magyarság új erővel talpra állott, azóta a körülöttünk ólálkodó és állandó rettegésben élő ellenségeink nem győzik a rágalmak és gya­núsítások pergőtüzét reánk zú­dítani, hogy az igazságtalan és erőszakos békét diktáló nagy­hatalmak dühét újból felénk irányítsák. Napról-napra hang­zanak el burkolt és nyilt gya­núsítások az oláh, szerb és cseh sajtóban arról, hogy Ma­gyarország titokban fegyver­kezik, mert retorzióra készül Ugyan, mivel is készülhetne ? Hiszen még arra sincs elég erőnk, hogy az ellenőrködő és fegyverek után kutató entente tiszteket megvédjük az „erő­szakos" tömegek ellen. Már csak puszta öklünk van, erős akarásunk van, mélyen meg­sebzett igazságérzetünk van s ettől is félnek, ettől is remeg­nek ? Konszolidációnk és felépülé­sünk csalhatatlan jele, hogy igenis, ettől is félnek. Hogy mekkora a gyűlölet és rablás bűnétől feldúlt lelkiismeret ag­godalma az ententéknél, mind­ennél jobban megmutatta a szombathelyi példa. Zárt ajtók előtt szalmán virrasztottak a jó entent-tisztek, nehogy eltűnje­nek az „áruló okmányok", mig ők alszanak. Olyanok voltak, mint a holtnak hitt Messiás őr­álló katonái. De lehet-e örökre eltemetni a magyar igazságot? Remegtek az életükért, mert a rideg kődarabok még mindig hatalmas fegyver azok kezében, kiktől elvették a rend fenntar­tására is kevés lőfegyvert. Aggodalmuk majd Pápára is •lhozza a kellemetlen idegene­ket. Vájjon nálunk is olyan lesz a fogadás, mint Szombat­helyen volt? Vájjon nálunk is megszólal a szivekben, ami a vasiaknál szólalt meg: „Magyar, ne hagyd magad !" Vájjon ná­lunk is tudtukra adja 5 ezer főnyi tüntető tömeg, hogy sen­kinek semmi keresnivalója ná­lunk, hacsak nem magyar nyo­mort, nélkülözést, keserűséget és dacos tűrést akarnak találni? Szombathely az első király­| látogatáskor megmutatta egész­| séges magyar életösztönét. Meg­| mutatta most is. Vájjon a i szomszéd város példája milyen | hatással lesz Pápa város kö­! zönségére, ha mi is hasonló | vendégfogadásra kényszerítte­! tünk ? Pedig ezt nem kerül­| hetjük el, ezt a keserű falatot r nekünk is be kell vennünk s likkor vájjon megtaláljuk-e a hódját, hogyan kell „hívatlan vendégeket" fogadnunk?" S. Hí hasznunk van a külföldi kölcsönből? Az eddig összeállított statisztikai adatok tanúsága szerint Európa álla mai között mindenben nálunk van a legnagyobb drágaság. Ez az oka annak, hogy az idei bö termés da­cára országszerte sok a panasz. A munkás nép és a közalkalmazottak nem bírják elviselni a horribilis ára­ka t, a termelők és kereskedők pedig a magas vámokat, tarifákat és adó­kat. Sőt maga a kormány is panasz­kodik, hogy a milliárdokra felszapo­rodott bevételi többleteket nem tudja felhasználni az ország javára, mert a népszövetség tanácsa lefoglalta azokat a kölcsön biztosítékául a hitelezők részére. A kölcsön létesítése idejében szinte a hazafiatlansággal határos bűnnek tartották, ha valaki ellene mert be szélni. Most azonban látják, hogy bizony nem hozta az meg a várt jókat; sőt már kezd bebizonyulni, hogy veszedelmeket is rejt magában, amikre én „Kényszerpolitika és a külföldi kölcsön" c. tanulmányom­ban annak idején rá is mutattam. De hát ugyan miben is rejlik a mi politikai függetlenségünk, ha a kül­földi hatalmak útjátállhatják annak, hogy a saját erőnkből segíthessünk magunkon gazdasági tekintetben ? Ugy látszik, a legnagyobb nélkülö­zések közölt hiáha kellett szenved­nünk eddig és hiába szenvedünk még ma is; mert a lakosság sem­mit sem nyert azáltal, hogy a kor­mány a gazdasági életerők meg­gyöngítése révén megtöltötte az ál­lampénztárt és helyreállította meg­ingott hitelképességünket, ha most a bevételi többletek milliárdjai meg­felelő mértékben nem használhatók fel arra, hogy a gazdasági élet ij erőhöz juthasson általuk. Arra vonatkozólag, hogy nemzet­gazdasági tekintetekből mi jót várha­tunk a külföldi kölcsöntől a jövőre nézve, tisztában lehetünk rögtön, ha egy kis számadást csinálunk ma­gunknak. Eddig ugyanis a 250 millió aranykoronának csak Ve részét adták nekünk át. Kamatot azonban "az egészért keii űzetnünk, mégpedig a kezelési költségekkel együtt 12% ot, tehát 30 millió aranykoronát, vagyis a 14.500 as szorzószám szerint évi 435 milliárd papirkoronát. És ez így fog tartani mindvégig; mert az ál­lamháztartás bevételeit nem szabad annyira csökkentetünk, a kiadásokat pedig nem szabad az ország javára annyira megnövelnünk, hogy a be vételi hiányt a kölcsönből kelljen pótolnunk. Most már, ha a tervezet szerint 20 éven át törlesztenők a tartozásunkat, ezalatt az idő alatt a kamat összege 8700 milliárd papír­korona, vagyis a 250 millió arany­koronának (=3625 milliárd papír­korona) a kétszerese volna. Ha pe­dig a kamatokban (amortizáció út­ján) történnék a tőketörlesztés, akkor is 20 év alatt 4350 milliárdot, tehát körülbelül 725 milliárddal többet kellene ennek a szerencsétlen ország­nak fizetnie idegenbe, mint amennyi a papíron kölcsönzött tőke összege, amit annál a körülménynél fogva, hogy a pénzügyi egyensúlyt a saját erőnkből is fenn tudjuk tartani, a hitelezők valószínűleg ki sem fognak nekünk adni. A külföldi kölcsönnek eddig mu­tatkozott jótékony hatásai tehát csak látszólagosak, a hátrányai azonban kész valóságok. Mert az államkassza nem a kölcsön összegéből telt meg, hanem a polgárok adózásaiból. Ha az ország hitelképessége a külföldön emelkedett, az pénzügyi helyzetünk szanálásának, ez pedig azoknak a milliárdoknak köszönhető, amelyek a lakosság zsebéből különféle utakon az államkasszába vándoroltak át. És most már megint csak azt kér­dezem, amit az előbb említett tanul­mányomban is kérdeztem: hogyha mi mentjük meg az országot a pénz­ügyi krízistől, mi(e vaió volt kö'csön cimén 23 évre oly módon lekötnünk magunkat, hogy fizessünk magun­kárt, ezen felül pedig a kamatokban fizessünk évente 435 milliárdot a kölcsönért is, amelyei fei nem vehe­tünk, s hozzá még kénytelenek le­gyünk eltűrni, hogy itthon is idege­nek rendelkezzenek a pénzügyi dol­gainkban? Bethlen nagyon bö !csen fogta fel a helyze'et és állapította meg a maga hivatását, amidőn egyelőre a belső konszolidációt tűzte ki leg­főbb feladatául, mert minden egyéb­nek ez az első feltétele. A külföldi kölcsönnel azonban tévedésbe esett. Mert amit a kölcsönnel elért, elér­hette volna ügy is, ha mel!ő?i azí. Bizonyítják ezt az állam bevételi többletei. Csak fel kelleit volna tár­nia a nemzetgyűlésen azokat a ve­szedelmes politikai és gazdasági eshetőségeket, amelyekkel a való­színűség szerint a külföldi kölcsön jár, és fel kellett volna szólítani a nemzetet, hogy önként adományozza a szükséges összeget a pénzügyi helyzet szanálására, mert különben adózás és egyéb címeken lesz kény­telen azt beszedni tőle, amint hogy most valóban be is szedi. A nemzet bizonyára meghozta volna ezt az ál­dozatot már csak azért is, hogy a kamatokban ne kelljen a kölcsön kétszeresét a külföldnek fizetnie és az idegenek kerékkötő beavatkozá­saival önrendelkezési jogát meg­kisebbítenie. És akkor Bethlen is elmondhatta volna, amit Kossuth az 1848 iki országgyűlésen az után a fenséges jelenet után mondott, ame­lyen a nemzet képviselői esküre emelt kezekkel és a legnagyobb hazafi lelkesedéssel megszavazták a kért 200000 főnyi katonát és a szük­séges pénzösszeget: „Kérni akartam még Önöket Uraim! Gyakornok felvétetik. Felső kereskedelmit végzett gyakor­nok, műszaki- és gépkereskedelmi vállalatomnál, azonnali belépésre kerestetik. Gyors- és gépírást tu­dók előnyben részesülnek. HUtter Vilmos Pápa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom