Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-03-19 / 64. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 március 19. a legjobb uton van, hogy ezeket a szőnyegeket visszakapjuk. — Ezután a törvényjavaslatot általánosságban es részleteiben is elfogadták. Ezután következett az indemnitasi törvényjavaslat tárgyalása, amelyet Iklódi •Szüúri'jáiios előadó ismertetett. Henczer József a javaslatot elfogadja. Sándor Pál kijelenti, hogy a pénzügyminiszter működésében mindent lát, csak épen takarékosságot nem. Az egész országban nagy tékozlás folyik. A javaslatot elfogadja. Az elnök napirendi indítványa után áttértek a interpellációkra. Sokorópátkai Szabó István interpellációjában kérdi a földmivelésügyi minisztert, van-e tudomása arról, hogy az 1920. évi 29. t.-c. végrehajtása nemcsak a közigazgatási hatóságok ellenszegülésén múlik, hanem sok helyen a birtokok tulajdonosai horribilis megváltási árakat követelnek. Haji'andó-e a földmivelésügyi minisztera nemzetgyűlés elé egy kiegészítő törvényjavaslatot terjeszteni, amely kimondja, hogy a kishaszoubérletek megváltási ára "nem lehet nagyobb, mint a most fizetett évi bérösszeg husszorosa. Ennek törlesztését is tiz évre engedélyezzék, a megváltási árt és a kamatokat pedig gabona-valutában állapítsák meg. Kérdi továbbá, hogy van-e tudomása arról, hogy kishaszonbérletekre vonatkozó intézkedéseket egyesek kijátszák: az 1920. évben volt bérlőik egy részét egyszerűen kizárták a bérletből. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter válaszában «elfogadja sokorópátkai Szabó álláspontját és kijelenti, hogy a kishaszonbérletek s a földreform ügyében a legszigorúbban fog eljárni. Rövidesen kiad egy ujabb rendeletet, amellyel a kishaszonbérletek bérletidejét az 1922. évre is meghosszabbítja. Az ülés 2 órakor ért véget. ÍÍZ fiiiiläpi'ä itfltik ei. Miskolc, márc. 18. A büntetőtörvényszék ina tárgyalta Kerekes Mihály nemzetgyűlési képviselő bünügyét, akit izgatás miatt helyezett vád alá az ügyészség. Tizennégy tanút hallgattak ki, akik jóformán valamennyien hallották Kerekes inkriminált kortes kifejezéseit. A bíróság Kerekest tiz havi börtönre itélte el. ítláirp 0 iehipl-öi'űsü MMBukarest, márc. 18. Dombinszky és Joffe, a lengyei és orosz rigai megbízottak a tárgyalások eddigi eredménye alapján biztosra veszik, hogy néhány napon belül megkötik a lengyel—orosz békét. Hl Bécs, márc. 18. Varsóból jelentik, hogy a lengyel kormány a lengyel valuta nagyarányú csökkenése következtében bezáratta a lengyel tőzsdét. A varsói lengyel cégek vonakodnak a fizetést lengyel márkában elfogadni. $z angol koriaágyitölság. London, márc. 18. Bonnar Law lemondásával kapcsolatban hire jár, hogy Lloyd George is visszavonul a politikai élettől. Lloyd George nagyon megindultan olvasta fel az alsóházban Bonnar Law lemondó levelét és a levél felolvasása után még néhány szót akart mondani, de elakadt a hangja és a miniszterelnök kimerülten hanyatlott vissza székébe. Elfogtak az irufoi-gaínii r. t. Bécs, márc. 18. Szabó Károly, a budapesti Áruforgalmi r.-t. hivatalnoka 64.000 koronát elsikkasztott. Bécsben elfogták. Az elsikkasztott összeget el is költötte. Letartóztatták H'Hnnunzió Róma, márc 18. Piff er kapitányt, D'Ar.nunzió volt hadsegédét a katonai kincstár kárára elkövetett rablás miatt etartóztalták. Hrondstadf u]ra a ySriisök Moszkva, márc. 18. Krondstadt városa és a vár nagy része a vörösök birtokában van. Kasmint, a balti flotta biztosát és Vaszilijevet, a lcrondstadti matrózok biztosát, akiket a fülkelés kezdetén a fölkelők elfogtak, a Krondstadtba bevonult vörös csapatok kiszabadították. London, márc. 18. A rigai lengyei követ Csicserintői táviratot kapott, hogy a vörös csapatok elfoglalták Krondstadtot. Minthogy a várat katonai körök bevehetetlennek tartják, azt gondolják, hogy árulást követtek el. MIÉ fart a sörbojkoíf. Budapest, márc. 18. A budapesti vendéglősök pénteken délután a régi képviselőházban gyüiést tartottak. Kemeny elnök indítványozta, hogy a sörbojkottot csak akkor szüntessék be, ha a gyárosok az összes'sörgyártmányoknál legalább 30—40 százalékos árcsökkenést biztosítanak és ha azonnal föloszlatják a sörkartellt. — Useity Ferenc nemzetgyűlési képviselő a sörfogyasztó közönség nevében hozzájárult az indítványhoz, amelyet ezután egyhangúlag elfogadták. lomhái dobtok Nikii® Bécs, márc. 18. (M. T. I.) Ceitinjében egy Potek nevü tiszt tegnap egy órakor bombát dobott Nikita király palotájába. Emberéletben nem esett kár. A bombamerénylet oka az volt, hogy az elhunyt királyt rokonai ünnepélyesen akarlak eltemetni. — Lelkigyakorlatok férfiak számára. Az alakulóban lévő „Férfiak Máriakongregációja" azzal kezdi meg működését, hogy lelkigyakorlatokat rendez férfiak számára. A lelkigyakorlatok programmja a következő: Vasárnap, március 20-án d. e. fél 11 órakor szentmise, utánna konferencia. Hétfőn és kedden délután fél 7 órakor konferencia. Szerdán fél 8 órakor közös szentáldozás. A lelkigyakorlatok s a közös szent áldozás a bencés templomban tartatnak. A lelkigyakorlatokat Szentiványi Károly rátóti prépost vezeti Ugyugy, ez a keresztény kurzus! A kereszténység sohasem volt jelszó, hanem az egyénből kiváltott élet. A lelkigyakorlatok ennek a katholikus életnek szántanak alá. Bizunk benne, hogy kath. férfi-társadalmunkat ott látjuk majd a lelkigyakorlatokon. Női világunk megértette az „Evezz ki a mélyre!" jelszót, tömegesen vesznek részt a most folyó lelkigyakorlatokon, hisszük a nagycsütörtök is sok örömet hoz a pápai katholicizmusnak. — A Kath. Munkásegyesület megnyitó ünnepélye. A Keresztény Munkásegyesület holnap, vasárnap délután 5 óraiior saját helyiségében (Szentilonai-utca 11.) megnyitó ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Gyászország most Magyarország. Szécskai József költeménye. Szaválja Árki Bözsi. — 2. Beszéd. Tartja Kovács József főtitkár. — 3. A szobacicus. Monológ. Mondja Patsch Annus. — 4. Hegedűszóló. Előadja Simonits László tanitó, kiséri Marton Győző karnagy. — A Kath. Kör szabadságünnepe holnap, vasárnap délután 6 órakor lesz a bencés főgimnázium dísztermében. Az estély műsora a következő: 1. Kossuth induló. Játsza a főgimnázium növendékeinek zenekara. — 2. Ünnepi beszédet mond Virág Teofil bencés főgimnáziumi tanár. — 3. Dalok. Előadja városunk kedvelt énekesnője, Bodorné Vessey Piroska, zongorán kiséri Nemsicsné Széptólh Mária. — 4. Szavalat. Melodráma. Sajó Sándor: 1919-ből. Szavalja Kohányi Jmre főgimn. tanuló, zongorán kiséri a melodráma zenéjének szerzője: Nemsicsné Széptóíh Mária. — 5. Ouartett. Előadják: Okolics'ányiWjbske, Lujza, Aranka és Juliska. — A nivös műsoru estélyre hangsúlyozottan fölhívjuk olvasóink figyelmét. — A kisgazdapárt a gabona szabad forgalmáért. A kisgazdapárt csütörtökön este egyhangúlag elfogadta Szijj Bálint képviselő indítványát, amely szerint sürgősnek tartja a párt a szabadforgalomra való áttérést a mezőgazdasági terményekre vonatkozólag, ha már együtt van az ezen gazdasági évre szükséges gabona, beleértve a még ezután bejövő vámgabonát is, mondassák ki azonnal a szabadforgalom. Az adógabona elszámolása a közélelmezési miniszter által legkésőbb április közepéig befejezendő. Ennek megtörténte után a szabadforgalomra át kell térni. — A kisgazdapárt ezen követelésével ultimátumszerűén lépett Kii a kormány ellen, mert kijelentette, hogj4ha április 15-ig a kormány igy nem intézkedik, megvonja a kormánytól támogatását. — liusvéti dohányosztás. Mint értesülünk, ma a trafikokban dohányosztás lesz. A írafikosok ezúttal még kevesebb dohányt kaptak, mint legutóbb és igy előreláthatólag nagy lesz a dohányért való tülekedés, annál is inkább, mert a legközelebbi dohányosztáskor a trafiknemüek ára — mint ezt a pénzügyminiszter is kijelentette — újból drágább lesz. Hogy a trafiknemüek árát hány százalékkal fogják fölemelni, azt ma még nem lehet tudni, de a beavatottak hetven, sőt száz százalékos áremelésről beszélnek. A dohányosztás jegy nélkül fog történni most is s igy előreláthatólag újból csak a nagy elkeseredést és panaszt lehet hallani majd dohányosztás után. Csodálnunk kell a városi tanácstól, hogy a legutóbbi dohányosztások tapasztalataiból okulva nem szánta rá magát a jegyrendszer visszaállítására. Mert csak is igy lehet véleményünk szerint a jogos panaszoknak elejét venni s kiküszöbölni a visszaéléseket, amelyek — sajnos — láthatóan virulnak. — Az állampénztár fölhívása. A pápai állampénztár felhivja a közalkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy március havi ellátási jegyeiket e hó végéig okvetlenül vegyék át, mert azoknak akik azokat e hó végéig el nem viszik, a jövő hónapban ki nem adatnak. — Faárverés. A polgármester értesiti a közönséget, hogy a veszprémi püspökség farkasgyepüi erdejében a „Hallgató" erdőrészben (a Jákótól Farkasgyepüre vezető országúttól jobbra) folyó hó 21-én, hétfőn mintegy 400 rakás tisztítási fa (cserfa) árverés utján készpénzfizetés mellett eladalik. — Az árverés kezdete délelőtt 9 órakor a Farkasgyepü felé eső erdőszélen az Agyaggödröknél. — A Pápai Szikvizgyár szövetkezet r. t. felkéri azon egyént, kinek birtokában van a Pápa' Keresztény Munkás egyesület nevére kiállított két részvény, szíveskedjék a Szikvizgyár irodájában (Árok u.) jelentkezni, ellenkező esetben a két részvényt érvénytelennek fogja minősíteni. — Közgyűlés. A Pápai Köz- és Magántisztviselők és Alkalmazottak Fogyasztási Szövetkezete március 20-ik napján d. e. 11 órakor a bencés főgimnázium dísztermében negyedik évi rendes közgyűlését tartja a következő tárgysorozattal: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentésében foglaltak alapján a mérleg és a nyereségveszteség-számla tárgyalása; ehhez képest határozathozatal a nyereség felosztása, az igazgatóság és felügyelőbizottság számadásai felmentvényének megadása. — 2. Egy igazgatósági póttag és egy felügyelő-bizottsági tag választása. — 3. A felveendő kölcsön maximumának megállapítása. — 4. Indítványok, melyek al áiapszabáiy 36. §. j) pontja értelmében a közgyűlés megtartása előtt két héttel az igazgatóságnál bejelentettek. — Pápa, 1921. évi március hó 4 én. Az igazgatóság. A felügyelő-bizotság által megvizsgált zárószárnadás és mérleg-, nyereség és veszteségszámla, valamint az igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentések, továbbá az elmúlt üzíetévben be- és kilépett tagok, valamint a betett, fei mondott és visszafizetett üzletrészek száma a szövetkezet üzlethelyiségében — Kossuth Lajos utca — közszemlére vannak kitéve és ott naponta.az üzleti órák alatt a tagok által betekinthetők. — A „Dunántuli Iparos és Kereskedő" március 12-iki száma rendkívüli érdekes tartalommal jelent meg. Szenzációs a vezércikk, mely azzal foglalkozik, hogy Norcliff lord, az antant volt propaganda intézője niosí kiadott memoárjaiban megállapítja, hogy kémekül mindenki kapható volt, csak a magyar és osztrák kereskedő nem. Érdekes cikkek vannak az uj italmérési törvényekről, a kereskedelmi iskolákról és a szabad kereskedelemről. Nagy s gazdag rovatok tájékoztatják az iparosokat és kereskedőket a legaktuálisabb közgazdasági eseményekről. A lap előfizetési ára évi 150 korona. Megrendelhető a szerkesztőnél, dr. Karikó Imre kereskedelmi és iparkamarai II. titkárnál Győr kereskedelmi és iparkamara épület. - Osztálysorsjáték. Az osztálysorsjáték mai húzásai: 70.000 koronát nyert 59205, 30.000 koronát 36742. 10.000 koronát 6202 23063, 5000 koronát 25432 44444. 3000 koronát 15087 16524 20014 23037 46973, 29ÜU koronát 2010 2702 8888 9826 11386 13550 13842 141» 15375 18485 16U83 22051 22501 25436 25171 34056 36572 38411 40183 42960 42978 43135 45960 34056 36572 38411 40813 42966 42978 43135 45960 57635 58189 59224 59526-os sorsjegy. Azonkívül kihúztak 164 sorsjegyet 1U00 es 2128 sorsjegyet 375 koronás nyereménnyel. A következő húzás holnap lesz. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavdllalat. laptulajdonos: a Pápai Ker. Szoe. Párt. resselöwágdk öyőr; Säägjes, Qyár-ufica SO. RESZELŐK és cipéss-RÁS^OLYOK raktára. ft PÁP& ÉS V8DÉKÉBEN Eladó 10—12 ióerős, benzinmotoros csépíőkésziet 1000 miliniéteres Hoffer és Schrantz cséplővel, bőrszijjazattal felszerelve Ambrus Istvánnál Pápa, Veszprémi ut 24. alatt. Szombaton, március hó 19-én két előadás, este 6 és 8 órakor, vasárnap, március hó 20-án négy előadás, d. u. Vz3, 7*5, 6 és 8 órakor bemutatásra kerül: Per a hercege Dráma 4 felvonásban. — A főszerepben: Lilli Bobrowska és Marischka Hube:. Est magaSäst a hiseg MS naííso r. (IB éven QlulioJinaSf nem albflimai!) indennemü Her. Nemzeti Nyflinilovüllalat Rt.