Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-10-03 / 30. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919 szeptember 30. árulják a jót. Nem hiszem, hogy a taní­tóság nem keresné lázasan a politikai vásáron ezt az igazi eladót. Megtalálni azonban nem találta még meg. Ezen a vásáron is azonban itt van annak a pártnak is a sátra, amely egyedül képes a tanítóság igényeit kielégíteni. Ez a sátor a ker. szoc. párt sátra. A tanítóság ide bátran bemehet, mert itt elsősor­ban megtalálja azt, amit a tanítóság nagy zöme keres. Itt van a kereszt, itt van a haza és itt van a szociáliz­mus. Eddig azonban még semmiféle lépés sem történt, hogy a tanítóság az ő hatalmas tömegével ide bevonul­jon. Pedig itt van a helye és sehol másutt. A tanítóságot csak ez a párt moshatja fehérre, mert, hogy a tanító­ságot a kommün agyon kompromittálta, azt mindenki tudja. A tanítóságot be­mocskolta a szociálizmus szó, ennek a szónak kell őt tisztára mosni azzal, hogy elvesszük ennek a szónak min­den bűzét s az így ledesztillált vizet még külön megillatosítjuk, olyan bal­zsamos illatokkal, mint Krisztus, Haza. Igen, ez várna reátok tanítókra a ker. szoc. pártban, megtisztulnátok. Ehhez azonban először meg kell alakítanunk a tanítók ker. szakszervezetét. Ki kell bontani valakinek itt Pápán is a zász­lót, mert az nem elég, ha egyenként teszünk is valamit. Tömörülnünk kell egy egységes, megbonthatatlan tömegbe. Szilárdan össze kell fognunk, mint az öntvénynek, hogy dacolhassunk min­den veszéllyel. Hogy van-e célja an­nak, hogy ismét szakszervezetbe tömö­rüljünk, az azt hiszem, nem is képez­heti vita tárgyát. Oly sok fontos ügye van a tanítóságnak, hogy ezt csak egy egységes nagy táborban tudja megvaló­sítani. Itt vannak és lesznek a gazda­sági problémáink. Itt lesz letárgyalva és eldöntve minden tanítói ügy. Tisz­togatnunk is kellene s ezt külön-külön állva nem végezhetjük el. Alakítsuk meg tehát a tanítók ker. szakszervezetét s ennek folyománya­kép a tanítók ker. szakszervezete lép­jen be a ker. szoc. pártba. Adjunk súlyt, tekintélyt ennek a pártnak, majd akkor nem fogjuk hallani azt a fül­siketítő éktelen piaci zsivajt, hogy hét, minden darab hét. Fel tehát a mun­kára ker. tanítóság! Azt megtanulhat­tuk a múltból, hogy a szervezetben van erő. A tanítóságnak erre az erőre szüksége van, ha a gazdasági harcban nem akar elmaradni. A ker. tanítók szakszervezeti megalakulását tehát meg kell kezdenünk, mert ezt kívánja tő­lünk a társadalom is. Meg kell ten­tünk, hogy lemoshassuk a keresztény szakszervezeti életben azt a sok szeny­nyet, amit a kommunizmus és a szociál­demokrácia reánk tapasztott. Érezze át ezt minden tanító, tanár, hogy erre szükség van, mert jóllehet a kedélyek már egy kissé, ha le is csillapódtak, de azért a tanítóságnak még most is szemlesütve kell járnia. Ne a mellünket verjük, hanem gyerünk ki a tettek meze­jére, alakítsuk meg a ker. tanítók szak­szervezetét, hogy ne csak a most köz­tünk járó emberek között járhassunk felemelt fővel, hanem utódainkra is tiszta, becsületes nevet hagyjunk hátra. Ezt kivánja a tanítóság múltja, jelenje és ezt kivánja a jövője. A köz= és magántiszviselők gyűlése. Hétfőn délután tartották meg a köz- és magántisztviselők a városháza tanácstermé­ben gyülésüket, melynek lefolyásáról a követ­kezőkben számolunk be. A gyűlést a keresztény szociálista párt hivta egybe, s talán ennek tulajdonítható, hogy sok hivatalt, azoknak vezetőit nem láttuk ott. Bezzeg a kommunisták sza­vára hogy gazsuláltak a hivatalok, úgy paríroztak, mint a karikacsapás. Éretlen zsidó kölykök barátságát fölébe helyezték mindennek, nekik kedvére jártak, eszméiket, sőt még gondolataikat is ellesték s azt rög­tön megvalósították. Azt gondoltuk, hogy a köz- és magántisztviselők sokat szenvedtek a kommunizmustól, hogy lelkesedve jönnek majd a ker. lobogó alá, amelyet a ker. szoc! párt elsőnek bontott ki az országban s itt Pápán. Csalódtunk, keservesen csalódtunk a köz- és magántisztviselőinkben. Mit akar­nak, nem tudjuk, de leszögezzük azt a tényt, hogy a hétfői magatartásukkal sehogysem igyekeztek szolgálni a keresztény eszméket, ügyet, hanem elősegíték az erők ellanyhulá­sát. Kit akarnak a köz- és magántisztviselők támogatni, hisz már annyi párt van, hogy az ember ki se ismeri magát. Nem ismeri fel a köz- és magántisztviselők nagy tábora, hogy neki csak ebben a pártban volna a helye ? Pedig most egy egységes, nagy tömeggé kellene összeforrni a keresztény magyarságnak, hogy vezető szerepét meg­tarthassa. A gyűlést Fábián Károly, a ker. szo. párt főtitkára nyitotta meg. Üdvözölte a megjelent tisztviselőket s ismertette a szükségét annak, hogy a tisztviselő tábornak a szociálizmus­hoz ragaszkodnia kell azért, mert a tiszt­viselő, a munkás jóllétét egyedül ez az irány tudja biztosítani. A tisztviselő csak a szociál­demokráciában csalódott, de a nemes, az emberszeretetet hirdető krisztusi szociálizmus zászlóját követnie kell, hiszen csak ez alatt a régi háromszínű zászló alatt harcolhat minden keresztény magyar a szebb, boldo­gabb jövőért. A megnyitó beszéd után Szűcs Dezső, pártunk egyik ügyvezető elnöke emelkedett szólásra. Mindjárt beszéde elején felhívta a jelenlevők figyelmét arra a beteges vonásra, amely a közelmúlt évtizedeiben az egész magyar közéletet jellemezte. Valami szomorú határozatlanság — mondotta —, ingatagsá, gerinctelenség uralkodott nemcsak politikai és gazdasági életünkben, de társadalmi és erkölcsi életünk mezején is. Egyik téren sem volt tapasztalható a küzdelmes munkának az a határozott, világos célja, egyenes és meg­ingathatatlan irányzata, amelyek legszoro­sabb, szerves kapcsolatban állottak volna a nemzeti szellemmel, fajunk jövőjével, a keresztyén élet- és világnézettel. Mintha az egész keresztyén magyar társadalom a lassú haldoklás utolsó óráit élte volna, sőt élné még ma is. Mig a tespedés, a közönyösség, az ingatagság és tétovázás, a legvadabb ön­zés és színlelt őszinteség halálos fertőjében hánykolódott a keresztyén magyar társada­lom, mig ennek a társadalomnak tagjai a liberálizmus hamis köntösében egymásnak csak bókoltak s kifelé alázatosan meggörnyed­tek, addig az ellenséges tábor határozottan, nyíltan a fülünkbe dörögte: Harc a nemzeti öntudat, küzdelem a keresztyén egyház ellen 1 Vezető embereink — igen csekély kivétellel — nem helyezkedtek nyiltan szembe a vesze­delmes áramlattal. Nem tekintették az ország­nak, a nemzetnek jövőjét, hanem legtöbb­ször a saját önző érdekeiket. Mig egymás között marakodtak, addig az ellentábor ered­ményesen tört céljai felé, meghódította a munkásosztály legnagyobb részét. A közel­múlt betegségéből ma ki kell gyógyulni minden keresztyén magyar embernek, ha részt akar venni az országot építő és neirv zet fejlesztő munkában. A nagy feladatok megoldásában ma, amikor a kormány — há­lás elismerés neki — nyiltan zászlójára irta a keresztyén nemzeti irány túlsúlyának a biztosítását, egyik legfontosabb szerep vár a keresztyén magyar tisztviselői karra. (Élénk helyeslés és taps.) A keresztyén magyar társadalom minden rétege méltán elvárhatja e tisztviselői kartól (úgy van!), hogy nemcsak oda fog állani nyiltan és elszántan a keresz­tyén nemzeti irány zászlaja alá, hanem szel­lemi vezére lesz annak a munkásosztálynak, amelyet a múltban annyiszor félrevezettek. (Élénk tetszés és taps.) A múltnak tanulsá­gai arra indítanak ma bennünket, hogy csak olyan embereket ismerjünk el vezérekül, akik nem félnek a szót kimondani s nem húzó­doznak a tettektől. A ker. szoc. párt ilyen elvekkel szállt küzdelembe s az ország jövő­jét, a nemzet érdekét szolgálja akkor, ami­kor a keresztyén magyar társadalmat tábo­rába akarja gyűjteni. A zajos tapsokkal kisért s a mult hibáit élesen kidomborító beszéd után Blazovich Jákó rámutat arra, hogy a tisztviselőknek is szervez­kedniük kell akkor, amikor a társadalom minden rétege szervezetekbe tömörül. (Úgy van!) Ez a szervezkedés az elmultak után nem történhetik szociáldemokrata alapon, hisz megláttuk, hogy azokat az őserőket, amelyeket nemzetiségünk és kereszténysé­günk rejt magában, sem nélkülözni, sem helyettesiteni nem tudjuk. (Élénk helyeslés.) De szociális alapon kell történnie: ez a fejlődés iránya. Ezért hívjuk a tisztviselőket a ker. szoc. zászló alá. Ez a párt nem a felekezetieskedés üszkét akarja beledobni az úgyis felborult magyar közéletbe, csak a ke­resztény etikára akarja reállítani jövőnket. Majd rámutat a sajtó óriási fontosságára jövő fejlődésünk szempontjából. A magyar sajtónak nagy bűnei vannak a mi össze­omlásunkban. A redákcióknak is meg kell telniök az igazi keresztény és nemzeti gon­dolattal; ez a legszebb vezeklés a mult bű­neiért. A magyar intelligenciának félre kell tennie azt az indolenciát, amelyet eddig a sajtó-kérdéssel szemben tanúsított. Blazovich tanár beszéde után ismét Szűcs Dezső szólott. Röviden összefoglalta az el­hangzott beszédek tartalmát. Kijelentette, hogy a keresztyén magyar társadalom egységét létrehozó tömörülésre okvetlen szükség van. (Élénk helyeslés.) Amikor az ilyenirányú munkához segítő kezet kérünk, akkor — mondotta — Pápa városában is azt látjuk, hogy a keresztyén, magyar tisztviselői kar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom