Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)
1919-08-23 / 17. szám
4'. PÁPA ÉS X'IDÉKE. 1919. augusztus hó 23 g Régner Pál képkiállítása Rés>ner , Pál helybeli tehetséges festőművészünk ez úton is értesíti Pápa város és vidéke műértő közönségét, hogy a május hóban elmaradt nagy képkiállítását szeptember hóban nyitja meg a Polgári' Kör összes helyiségeiben. Mint értesülünk, a tél folyamán a fővárosban is kiállít képei közül. — A kiállításra előre is felhívjuk olvasóink figyelmét. — As uj hivatalos lap. Aug. 18-ától kezdve a „Budapesti Közlöny" helyet a kormány kiadásában „Reggeli Hirek" és „Esti Hiiek" cimű két hivatalos lap jelenik meg. Az új lapok irányításaival a kormány Szöts Pál v. képviselőt bizta meg. — A kultuszminiszter rendelete. Az elemi népoktatás terén a tanácskormány idején beállott romboló hatás megszüntetése végett Huszár Károly kultuszminiszter rendeletet adott ki, amelyben a március 21-ét megelőző jogrendet állította vissza és az össze» közoktatásügyi népbiztosi, továbbá a városi, megyei, községi művelődési osztály rendeleteit hatályon kivül helyezte. Minden tanító régi beosztását foglalja el. A tanítók úgy osztandók be, hogy minden 40 gyermekre egy tanító jusson. Ha a tanító hazafias érzése, vagy erkölcse ellen kifogás emelhető, fegyelmi eljáiás indítandó ellene. Súlyosabb esetben állásától felfüggesztendő. A mátc. 21. után kinevezett tanítók kineve zfte érvénytelen. Ezek a tanítók újólag folyamodhatnak a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, ha kinevezésük nem politikai volt. A mátc. 21. után történt áthelyezések, megbízatások, kiküldetések elbírálás alá kerülnek abból a szempontból, hogy nem politikai jutalomból történtek-e s eszerint bírálta t-n a 1< 'el. A köztulajdonba vett iskolákat régi tulajdonosaik visszakapják. Az oda be osztott tanítók megtartását az iskolafentartók bírálják el. — A tiszteket igazoltatják, akár tényleges állományú, akár tartalékos, hogy az elmúlt korszakban a tiszti becsülettel össze nem férő magatartást nem tanusitottak-e — Pénz és hadikölesön. A békekonferencia nagy vonásokban elkészí ette a magyar békét. Hogy mit hoz, nem tudni. Dr. Renner osztrák külügyminiszter nyilatkozatából azt látjuk, hogy aránylag kedvező békét várhatunk. Jó jele, hogy pénzünk értéke emelkedett. A magyar korona Svájcban, Csehországban s az entente országaibár) már jóval többet ér, mint az osztrák korona. A külföldről hazatérő főurainktól arról értesülünk, hogy a békekonferenciához közel álló francia pénzemberek megveszik a magyar hadikölcsönöket, mi biztos jele annak, hogy a hadikölesön nemcsak, hogy értékét el nem veszti, hanem egyike lesz a legjobb értékpapírjainknak. — A döbröntei és noszlopi kőszénbányák müvelésére a volt direktórjum 60.000 K-t szavazott meg. Ä városi tanács, tekintettel a kőszénbányára, a közeledő télre, a munkák folytatását elrendelte a már megszavazott összeg erejéig, egyúttal a munkák menetének áttekintése és az esetleges további bányászásra vonatkozó javaslat beadására egy bizottságot küldött ki. — A deveeseri vérebet, Szamuely Lászlót, mint a »Mosonvármegye« irja Sopron megyében a határ felé való szökése közben elfogták és erős fedezettel Sopronba szállították. — A pénzügyőrség visszaállítása. A magyar pénzügyminiszter az 1919. évi 50750. sz. távirati rendeletével a pénzügyőrséget hivatása és szolgálati szempontból az 1919. évi március 21-ike előtti állapotba helyezte vissza. — A katonáknak a politizálás szigorúan tilos és ilyirányu egyesületeknek vagy pártoknak tagjai nem lehetnek. — Hamis hir a fehér pénz beváltásáról. A héten városunkban azt a hírt terjesztették, hogy a fehér pénzek beváltására vonatkozó rendelet módosult és a 200 koronások 2098, a 25 koronások 3138 sorszámig jók, egész összegükben érvényesek. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy ez a hir alaptalan — mint a falragaszokon rs olvasható — s hivatlan emberek üzérkedése az alapja. — A városi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előírt és az 1909. évi XI. t.-c. 26. § a éltelmében esedékes adótartozásukat e hó 19 ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhirrété telétől számított nyolc napon belül annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. — A hadisegély véleményező bizottság újból megalakíttatott s tagjaiul a v. tanács Karlovitz Adolfnét, Gyurátz Ferencet, Keresztes Gyulát, Legény Ferencet s dr. Lakos Bélát kélte fel. — A szabadkereskedelem visszaállítása a marhaállományra. A belügyminiszter elrendelte a szabadkei eskedelem visszaállítását. Minden élő és levágott marha, juh, kecske, ló szabadon vehető és eladható gazdák, mészárosok, kereskedők, valamennyi budapesti cég által s vasúton minden igazolvány nélkül szállíthatók. Felhívás. Felhivatnak mindazok, akiknek birtokában a Pápai Keresztény Szocialista Egyesület tulajdonát képező bárminémü berendezési táray (bútor, kép, könyv stb.) van, hogy azokat haladéktalanul Flórián-u. 12. sz. alá szállítsák vissza és ott elismervény ellenében a gondnoknak adják át. Akik ezt elmulasztják, azok ellen a birtokunkban lévő adatok alapján megtesszük a bűnvádi feljelentést. Az egyesület vezetősége =Eladók = Függönyök, művész festményei, 80 cm magas J^pŰll VÜZcl, japán teás és kávés szervizek, különféle dísztárgyak. Megtekinthetők vasárnap, f. hó 24-én délután 2 —7-ig Vörösmarty-u. 15. sz. (Erzsébetváros). Hirdetmény. A Pápai Takarékpénztár R.-társaság LVI. üzletévi, v a f. évi április hó 6 ára kitűzött, de az időközben megbukott Tanácsköztársaság kormányának törvénytelen rendeletével betiltott rendes közgyűlését f. 1919. évi szeptember 7-én, vasárnap délután 3 órakor tartja meg Pápán saját üzleti liázának nagytermében, melyre a t. részvényesek azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy az alapszabályok 27. §-a értelmében szavazati jogát csak azon részvényes gyakorolhatja, aki a saját nevére legalább 60 nappal előbb átírt s már az intézetnél letétben levő részvénye s szelvényeiről kiállított letéti elismervényt, esetleg részvényét szelvényeivel együtt a közgyűlést megelőzőleg 3 nappal az intézet pénztárába leteszi. Megjegyeztetik, hogy az alapszabályok 29. §-a értelmében 10 részvény jogosít egy szavazatra s 30-nál több szavazatot egy részvényes sem gyakorolhat. fi közgyűlés tárgysorozata : 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság évi jelentése s az 1918. évi zárszámadás és mérleg tárgyalása s azok felett határozathozatal. 2. Az elnök, alelnök, ügyész és igazgatósági tagok, főkönyvelő és pénztáros jutalékának megállapítása. 3. A felügyelő-bizottsági tagok tiszteletdíjának megállapítása. 4. Az intézeti tisztviselők és hivatalszolgák részére az évi szokásos jutalom megállapítása. 5. A tiszta jövedelemnek az alapszabályok 16., 32., 143. és 144. §-ai alapján leendő felosztása. 6. Az eddig beadott vagy az alapszabályok 30. S-a értelmében időközben még beadható indítványok tárgyalása. 7. Tizenkét igazgatósági tagnak egy évi időtartamra leendő megválasztása. 8. Öt felügyelő bizottsági tagnak egy évi időtartamra leendő megválasztása. Egyidejűleg értesíttetnek az érdekelt felek, hogy a felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleget s a közgyűlés elé terjesztendő igazgatósági és felügyelő-bizottsági évi jelentéseket, a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kelt Pápán, 1919. évi augusztus hó 18-án. fi Pápai Takarékpénztár igazgatósága. Nyomt. Stern Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1919.