Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)
1918-04-14 / 15. szám
4. PAPA ES VIDEKE 1918 április 14. — Személyi hirek. Rainprtckt Antal dr. veszprémi főispán tegnap óta Pápán tartózkodik s a gróf vendégeként az Esterházykastélyban lakik. — Dr. Tcnczlinger kir. ügyész Veszérémbői mult csütörtökön Pápára érkezett, hol azóta látogatásykat tesz. Az ügyész, mint hírlik, egyik komoly pápai polgármesterjelölt. — Szent József főünnepe. Április 17-én, mint húsvét utáni második vasárnapot követő szerdán van szent József ujabban elrendelt főünnepe. E nap nein nyilvános ünnep, a külsővilág, mely márc. 19 éhez. van szokva, ezt nem üli meg, de az Egyház azzal a fénnyel tartja meg e nagy Szentnek napját, amely a legnagyobb ünnepeket megilleti, mert még nyolcaddal is bír. — A Férflkongreg-áció megalakulását előkészítendő, mult vasárnap d. e. egy lelkes kis csapat gyűlt össze a Pápai Kath. Körben, hol Kalmár Károly elnök bevezető szavai után Dragovics István igazgató könnyen értkető stílusban ismertette meg az érdeklődőkkel a kongregációk célját és mibenlétét. Gondosan kidolgozott előadásában számos vonzó példát hozott fel, melyekkel sikerült a jelenvoltak hangulatát a kongregáció megalakításának a javára billenteni. Előadása oda kulminált, hogy csak az vállalkozzék a belépésre, aki érez magában elég lelki erőt, hogy a megkívánt követelményeknek meg fog tudni felelni. E kötelességek legfontosabbjai a gyűléseken való megjelenés, a havi közös áldozás, a kötelező ima elvégzése, a vezetőség iránti engedelmesség és az egymásközti testi éries érzés. Kalmár elnök köszönő szavai és záróbeszéde után az értekezlet véget ért. Minden jel arra mutat, hogy a pápai férfikongregáció megalakulásáról lehet már komolyan beszélni s hogy dr. Bangha Béla jezsuitaatyánk a közeli napokra kilátásba helyezett megjövetele és beszéde lesz oly hatással, hogy a kongregáció hamarosan meg tud alakulni. — Rássy Paulin — itthon. Rássy Paulin, Gyula, cisztercitarendi oki. főgimn tanár, a Ferenc-Józsefrend lovagkeresztjének és sok más érdemrendnek tulajdonosa, mult vasárnap óta Pápán tartózkodik, hol 2 hétig marad s azután, 3 év harctéri szolgálat után, kijelölt uj állomására, Pécsre utazik, hol mint a pécsi kórház katonalelkésze fog működni. Hazajövetele, mely már régóta be volt igérve, nemcsak az egyetlen gyermekét rajongásig szerető özvegy édes anyjának, hanem számtalan őszinte tisztelőinek is nagy örömet okozott. — Színházi bérlet. Alig több kéthétnél és megkezdődik a tavaszi sziniévad a pápai szinházban, melynek kapui 7—8 hétig maradnak nyitva. A színtársulat több mint 50 előadást tart nálunk és körülbelül 20 premier lesz közte. A tisztelt bérlőket kéri az igazgató, egy levelezőlapon közölje vele győri cimére, milyen helyre és milyen bérletre reflektálnak. Egyben kéri a tisztelt közönséget, hogy a mennyiben bútorozott szobát kiadni hajlandók, az ár megjelölésével szintén hozzák levélileg tudomásra. A jegyek elővétele május 1-én kezdődik a szinházi pénztárnál. Megnyitó előadás május 3-án lesz, bemutatóul Vandergold kisasszony kerül szinre. — Kitüntetett t. lelkész. Hevesy István, veszprémegyházmegyei áldozár, ki mint súri káplán a mozgositáskor vonult be katonalelkészi szolgálatra s azóta állandóan szolgál, nem egy kitüntetést nyerve bátor magatartásáért és önfeláldozó tevékenységéért, legutóbb a Ferenc-Józsefrend lovagkeresztjét a hadiékitménnyel kapta. Gratulálunk! — f Borsos István. Mint lapzártakor értesülünk, Borsos István, a pápai ref. főgimn. szelidlelkületü, tudós tanára Budadesten, hol vakbélgyuladását operálták, meghalt. A halálhír városszerte nagy részvétet keltett. — Számvizsgálók kinevezése. Az 1918 ik évben megtartandó községi számvizsgáló közgyűlésekre a vármegye th. bizottsága a pápai járásra nézve a következőket küldötte ki elnökökül: Dákára Csaplár Antal, Kéttornyulakra Lengyel Károly, Borsos győrre Horváth Lajos, Pápaderecskére Kiss Zoltán, Pápasalamonba Füzy István, PápaKovácsiba Tar Gyula, Kúpra Pethő János, Nórápra Balla Dezső, Nagy- és Kisgannára dr. Nagy Imre, Döbröntére Berkes Ágost, Bakonyjákó és Iharkutra Fóliák Ferenc (időközben meghalt, a szerk.) Németbányára Mátzer Endre, Farkasgyepüre Rotweil Miklós, Tapolcafőre Farkas Lajos, Adásztevelre Vikár Vince, Homokbödögére Dufek Pál, Nagytevelre Alasz Miklós, Ugodra és Szűcsre Kolonics Lipót, Bakonykoppányba és Fenyőfőre Maár János, Bébre dr. Parányi Soma, Csótra Wüest Ferenc, Nagygyimótra Stetiger Gyula, Vanyoiára Tatay Lajos, Pápanyőgérre Motolity István, Bakonyságra és Bakonyszentivánra Gerstner Ignác, Pápateszérre Leitgeb József, Nagydémre Nagy Jenő, Lovászpatonára Mihályi István, Bakonytamásira Szabó István, Vaszarra dr. Rechnitz Ede, Gencsre Bartos Károly, Takácsiba TörekyÁrpád, Marczaltőre Sült József, Alsógörzsönybe és Nagyacsádra Balla József, Felsőgörzsönybe Nagy András, Mihályházára Szóld Manó, Mezőlakra Neupor Béla, Békásra Fodor Gyula, Nyárádra dr. Csehszombathy László, Nemesszalókra dr. Mohácsy Lajos, Pórszalókra, Vinárra, Marcalgergelyibe és Külsővathra Szalóky Tamás urakat. — Tanitóválasztás. Kondor Ferenc devecseri igazgatótanitót a komárommegyei Ászáron választották meg kántortanítónak. Kondor, aki Ács János dabronyi kántortanító veje és Cirfusz Vince Ihászi áll. tanitó sógora, nemrég került Kisszőllősről Devecserbe. — Megkerült malomszíjak. Grosz Ede pápai molnártól a mult héten ellopták a nagyértékü malomszijakat. A tetteseket, két katonát, a csendőrök Celldömölkön fogták el s megkerültek a szíjak is, csakhogy az egyik feldaraboltan. — Itt emiitjük meg, hogy dr. Csoknyay v. főügyésztől ellopott 2 vindely zsir is visszakerült a jogos tulajdonos pincéjébe. — A vadászok figyelmébe. A Pápa r. t. város határában gyakorolható vadászati jog 1918. aug. 1-től 6 évre bérbeadatik. Akiknek e határban egy tagban legalább 50 kat, hold birtokuk van, ha összefüggésben levő legalább 200^kat. holdat tudnak kihozni, a vadászati jog gyakorlására egyesülhetnek, de ezért ápr. 18. d. u. 5-ig beadványt kell intézniök a polgármesterhez. — Tolongás a vasúti kijárónál. Egyszer már nyilt kérdést intéztünk e helyről a pápai állomásfőnökséghez, nem lehetne-e a hetivásárok alkalmával, amikor rengeteg nép jön a hajnili és délel tti vonatokkal Pápára, a tolongás kikerülése végett több kijáratot engedélyezni. Választ nem kaptunk, azt nem is, csak megfelelő intézkedést vártunk, de mint látszik ezt is eredmény nélkül, mert azóta az állapotok ugyanazok, mint voltak. Mégis csak igen fontos oknak kell fenforognia, hogy ezen a Tájon nem tudnak segiteni! M. kir. anyakönyvi kivonat. 1918 április 5-11-ig. Született: Tóth Juliánná gazdasszony fia: István, rk. — Lendér Lajos földmives és neje Szűcs Katalin leánya: Emilia, ev. — Schiller Mózes vásározó és neje S'.einbe.ger Bella leánya: Lea, izr. — Csik Karolina cseléd leánya: Erzsébet, ref. — Heszler János földmives és neje Mohos Anna fia: Károly, rk. Halálozás : Tóth Mária dohánygyári munkásnő 19 éves, vakbélgyulladás. — Vizvári Jenő rk. 7 éves, agyhártyalob. — Budai Mária rk. 3 éves, vörheny. — Kerekes Ilona rk. 4 hónapos, görcsök. — özv. Boros Jó:sefné szül. Fonyódi Juliánná napszámosnő rk. 64 éves, szívbaj. — Böhm Simon hitközségi jegyző izr. 78 éves, végelgyengülés. — Csejtei Imre napszámos rk. 30 éves, agyhártyalob.— Sabján Mihály rk. 2 éves, vörheny. — Fövenyes Sándor rk. 4 éves, torokgyik. — Mórocz Józsefné szül, Illés Rozália kőmives neje rk. 23 éves, tüdővész. — Németi Gergely kocsis ref. 27 éves, tüdővész. Házasságot kötöttek : Pánovics József ktanitó rk. és Pados Róza rk. Egy keveset használt fürdőkád és többféle más ingóság eladó. Cím megtudható e lap nyomdájában. Pápán, a műtrágyagyár mellett, az Ecser-féle telep parcellázva lesz, 2Q0 Ll-öles házhelyeknek. Venni szándékozók értekezhetnek a helyszínen, esetleg parcellázó lakásán, Kisfaludy Károly-ntca 25. szám. Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Hynnatott Sum Ira6 köay vayondijábu Pipin, 1918.