Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-09-08 / 36. szám

XIII. évfolyam. Pápa, 1918 szeptember 15. 37. szam. Szépirodalmi, közgazdasági é* társadalmi Hetilap. A paDai Katholikus Kör es a paDa-csóthi esDeresi kerület tanítói körenek hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 14, fél évre 7, negyedre 3.50 K. Egyes szám ára 30 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szerxesztésért feielös Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám \ kiadóhivatal vezetője ' Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Nehéz feladat vár a két és félhónapi vakáció után megnyiló iskolákra. Nemzetünk legértékesebb kincse, az ifjúság lesz rájuk bizva s nekik a mai súlyos viszonyok között egyre több gondot kell forditaniok az oktatás mellett a nevelés nagy munkájára. Ennek a nevelői feladatnak hű teljesítése annál sürgetőbb lesz, minél jobban eltávolodik és elidegenedik a család a nevelés fárasztó, nehéz munkájától. Pedig a család jelentékeny szerepet foglalhatna el az iskolával közösen folytatott nevelésben. Már az a körülmény, hogy az erkölcsi nevelés alapjait ő rakja le még az iskolába járás előtt, megbecsülendő elsőbbséget juttat neki. S ez az elvitathatatlan elsőbbsége továbbra is megmarad. Az iskola munkája már megoszlik az oktatás és nevelés között; nem is ismeri ki úgy a gyermeklelket, hogy a szülő biztosságával tudna reá hatni; a tanuló ugyanis csak 4—5 órát tölt legfeljebb az iskola falai között, a nap legnagyobb részét a család körében éli le s mig az iskolában már környezeténél, munkájánál fogva is sok tulajdonsága, fogyatékossága rejtve marad, a családi kör tisztán látja fejlődő jellemének jó és rossz oldalait, életerős vagy veszedelmes hajtásait, azokat tehát könnyebbben ápolhatja, ezeket nagyobb biztossággal nyesheti. A család azonban nem buzgólkodik valami túlságosan a nevelés terén kínálkozó előnyök kihasználásában, sőt akárhányszor akkor sem siet az iskola segítségére, mikor ez a szülőház-hagyta hiányokat akarja pótolni. Hiába hangsúlyozza az iskola a szerénységet, az illem- és tisztelettudást, ha falain kivül élettelenségének, bárgyuságnak minősitik az ilyen viselkedést; hiába itéli el a gyerekben hajlandóságánál fogva megnyilatkozó szerénytelenséget, a felnőttekkel való túlságos bizalmaskodást, ha a szülő csak egy mosollyal siklik el a hiba mellett, vagy esetleg benne a gyerekegyéniségének korai megnyilatkozását látja; hiába állitja fel az iskola a tekintély elvét, ha a tekintélyt a gyermek otthon nem tanulja tisztelni, mert kezdettől fogva ellenmondást nem tűrő zsarnoka a családnak. Még nagyobb a veszedelem, ha a szülői ház tapintatlanul birálgatja az iskola nevelői munkáját, vagy elhallgatja, sőt helyesli gyermekének ilynemű, még kevesebb alappal biró eljárását. Minden munka, minden vésővágás hiába történt azon gyermeklelken, melynek szépségeit, kikristályosodó ékességeit a család közömbösségének vagy épen meggondolatlan rosszakaratának kalapácsa zúzza össze. A világháború e téren is új bajokat hozott reánk. Sok család van, ahol az apa távolléte rúiatt a fegyelem meglazult épen a legválságosabb esztendőkben; az anya, aki megfeszített erejével segíthetne még ez állapoton, a megélhetés gondjaitól űzve, munkát keres s jóformán egész nap távol van a nevelésre szoruló gyermekektől. Sokszor boncolgattuk, fejtegettük már e szerencsétlen helyzet hatásait különösen nemzetünk jövőjére nézve. Megállapítottuk, hogy a gyermek az utca neveltje, kinek a lelbében minden rossz hajlam felüti a fejét, mikorra az iskola padjai közé kerül, úgyhogy ennek javítóintézetté kellene válnia, hogy meg tudjon felelni a reá váró feladatnak. Talán még nem késő. Családnak, társadalomnak és iskolának szövetkezve kell hozzáfognia a nagy munkához, hogy népünk legféltettebb kincsét, az ifjúságot a helyes útra terelje. A kinálkozó alkalmak felhasználása még az utcán is nem egy fiatal lelket megmenthet a jövő számára. De ha azt látjuk, hogy maga az édesanya a legmakacsabb védője gyermekének, miközben annak rossz tulajdonságait elpalástolja, ha azt tapasztaljuk, hogy az utca népe közömbösen halad el a káromkodó, gúnyolódó, dohányzó, kártyázó gyerek mellett, nem róhatunk föl mindent az iskola hibájául, melyben a tanuló egyedüli ellenségét látja, mikor másoktól dédelgetett, vagy semmibe sem vett hibáit ostorozza. Nehéz, súlyos feladat vár a megnyiló iskolákra. Nemcsak az észt kell mivelniök, de a lelkek nemesítésére, javítására is sokkal nagyobb gondot kell fordítaniok, mint azelőtt. Nem szabad tekintetbe venniök azt a sok gáncsot és rosszakaratú kritikát, mellyel lépten-nyomon találkozik az, aki tisztító munkát végez. Jellemes ifjakat nevelni elhullt, elveszett értékeink helyébe, ez az iskolák rendkívül fontos hivatása ma, amikor sok családban szinte egyedüli irányító és elfogulatlan vezető a tanár vagy tanító. Ha a tanuló csak addig érzi a viselkedését irányító szabályok kötelező voltát, míg az iskola falai között van, de minden békót leráz magáról, mikor senkitől sem kell tartania: a nevelő még nem érte el célját, mert neveltjét nem készítette elő, nem vértezte föl arra az időre, mikor az ellenőrzés Damokles-kardja nem lebeg folytonosan a feje fölött. Az igazi jellemet nem az emberi tekintet irányítja, hanem a maga szilárd meggyőződése, melynek minden körülmények között engedelmeskedik. Az ilyen ifjú kerülhet a jó és rossz válaszútjára, az előbbit fogja választani; érezheti rosszra való hajlamánál fogva az ellentétes út csábító varázsát, de lelkiismerétében megnyugvás támad, ha nem követi a csalogató szirénhangokat. Ez bátran odaállhat az élet vásárterére, a lelkét nem lopják meg lappangó tolvajok, mert a benne rejlő kincsek értékéhez méri az őrködést; ez megvívhatja a társadalomban az ellene intézett legkeményebb harcot, mert igazsága olyan alapokon nyugszik, melyeket a világ a maga lármás,- de gyönge küz-