Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-02-11 / 7. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a páDa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. B Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szerkesztésért felelős: Grátzer János. Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Katholikus autonómia. Akik IV. Karolj' Őfelségének apostoli királlyá történt megkoronáztatási ünnepélyén jelen lenni, a koronázás szertartásainak elragadó szépségét végigélvezni szerencsések voltak, bizonyára megelégedéssel mondották, hogy ime, a kathoiicizmus ma ís az, ami a múltban volt: uralkodó vallás! Ő dominál és vezet a katonaságnál, az ő szertartása érvényesül a koronázásnál, az új király esküt tesz nemcsak a magyar alkotmányra, hanem arra is, hogy a katholikus vallást minden bekövetkezhető támadással szemben megoltalmazza. Tizenkét millió katholikus az ő vagyonban és méltóságban élő püspökeivel s papjaival valóságos nagyhatalom, mely a híveiben örömet és megnyugvást, ellenségeiben irigységet és féltékenységet képes támasztani mindenkor. Valóban szép meghatározás és mindenesetre imponáló. De csak azon naiv lelkek részére, kik az egyház nagyhatalmát a szertartások fényében keresik és látják. Akik azonban a dolgok mélyére') tekintenek, rögtön észreveszik, hogy a szertartás, a külső fény és pompa magában véve mit sem ér. Ide jogok is kellenek s azok önálló gyakorlása, amelyek hiányában az említett nagyhatalom fikció, üres ábránd csupán. Ez okból törekedett minden egyes hitfelekezet Magyarországon, mihelyt az alkotmányos népképviseletből alakult országgyűlés kimondotta a vallási egyenlőséget, önkormányzati alapon szervezkedni, amely önkormányzat képesíti, az illető vallást mindama jogok önálló gyakorlására, melyek az önkormányzat vagy autonómia természetéből folynak s amelyek azt elvitázhatatlanul megilletik. Egyedül a kath. egyház az, amely jóllehet megszűnt államvallás lenni, nélkülözi máig is mindazon jogok összeségét, amelyek őt minden más felekezet mellett legelső sorban megilletik, s amelyek nélkül sem önmagában eleven mozgékonyságot kifejteni, sem isteni missziójából folyó hatást az államra és társadalomra a szükséges mértékben gyakorolni nem képes. Azok az akciók, melyek a kath. autonómia létesítése érdekében időről-időre megindultak, egyszerű kísérletezésnek, jámbor óhajok ünnepélyes megnyilatkozásának bizonyultak, mert nélkülözvén a legfőbb kellékeket : az autonómia szervezetnek az apostoli Szentszéktől nyerhető jóváhagyását, továbbá a- képviselőház által mint törvénycikkelynek a kimondását, valamint felsőbb szentesítését, elveszítették a katholikusok millióinak az érdeklődését, s ugyanazoknak a legnagyobb fájdalmára önelgyengülésben multak ki. Azért kell nekünk katholikusoknak a megszervezendő autonómia várható jogait: a vagyoni felügyeletet az összes nagy és kisebb javadalmakra nézve, az alapok és alapítványok kezelését, a kath. iskolaügyet s a hitközségi szervezkedést e legfőbb kellékek védőszárnyai alá helyezni, mert különben kívülről tekintélyt, belülről bizalmat önkormányzatunk részére sohasem szerezhetnénk. Ha meglesz az autonómia, akkor jutunk mi katholikusok igazán annak a TÁRCA. JVIikor a Hargitán pásztortüzek égtek. — Erdélyi emlékeimből. — Irta: P. Mattoska 1 Libór. IV. A Bárcaság országába értünk. Hajnalodott, mikor a brassói állomásra értünk. Sajátságos érzés bizsergett bennem, pedig a hangulat csendes, zavartalan volt. Oláh kofák igyekeztek a piacra s a híres Fekete-templom környékén sátrak emelkedtek, melyekből csak úgy tódult az erdélyi különlegességekegyikének, a sajtnak orrcsiklandozó illata. A német konzulátus előtt hatalmas autók állanak. Az épület eleven és mozgalmas. A délelőtti időt a város megtekintésére fordítom. Gyönyörű épületek, tiszta utcák, virágos sétahelyek váltakoznak benne. Az utcák elnevezése magyar, német és román. A közönség is e három nyelv között oszlik meg. Ezen nemzetközi vonás nem sérti a város magyar levegőjét. Az emberek arcán a megslégedés árnya pihen. Csodálatos jelenség. Hiszen a szomszédból rémes híreket hoz a szél. A Cenken az Árpád-szobor romjai láthatók. Predeál felől izgatott kedélyű utasok érkeznek. A tömösi szorosban őrjáratok állnak. — Eddig nincs baj — mondja a vezetőm, — de lehet. . . — Nem félnek a román betöréstől ? — kérdezem. — Igen is, nem is, — volt a lakónikus válasz. Kiismerhetetlen és kétszínű. Csak a kész zsákmányért hajlandó harcolni. Erdély kész zsákmánynak ígérkezik számára, csak az a baj, hogy a zsákmány alatt gyilkos aknák rejtőznek. Nem irigylendő a helyzetünk, de nem is kétségbeejtő. Ha jönnek, akkor szép piros almába harapnak, de a tiltott gyümölcs halálukat okozza. S akkor igazán ráeszmélnek, mily nagy igazságot tartalmaz e magyar közmondás: »Mindenhol jó, de legjobb otthon.« Délután a Cenkre mentünk. Szép, parkírozott utak vezetnek a magaslatra. A hegy tetejéről gyönyörű panorámát nyújt a város. Minél magasabbra hágunk, annál fenségesebb a kilátás. Ezer méteres hegyek s lábunk alatt egy modern város. A hegyormához közeledünk. Mindenfelől kiránduló csapatok kerülnek utunkban. Az elragadó természeti szépségek szemlélete nem enged időt, hogy ajkaink beszédre nyíljanak. A Cenk tetején vagyunk. Magas oszlop meredezik az ég felé. A háború előtt Árpád szobra állt rajta, de az oláh elvetemültség légberöpítette. A magas oszlop még áll, rendületlenül, szilárdan áll. Vezetőm elmondja a szobor tragédiáját. — Mi céljuk lehetett e barbársággal? — kérdeztem. — A cenki milleniumi emlék élő tilalomfa volt a románok szemében. Valami titokzatos, legyőzhetetlen erőt tulajdonítottak a szobornak. Az Isten fenyegető újját látták benne, mely hangos szóval hirdette az erdélyi föld szent és sérthetetlen voltát. Féltek és