Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-12-02 / 49. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 október 27. y 2, Szfv. Habár még nem előfizetőnk, mégis kívánságához képest itt adjuk a vá­laszt: Az errupcio hire kissé elkésve érke­zett. Persze a gájzir nem dátumra dolgozik. Kegyesen fogadtuk. Nyilttér. E rovat alatti közleményért nem vállal felelősséget a szerkesztő. Válasz — a falusinak. Az arra illetékes hatóságok figyelmébe cimen november 18 án megjelent lapban kö­zölt közleménnyel alulírott találva érezvén magamat — de erre egyébként is egyene­sen felhíva lévén — Audeatur et altera pars elvénél fogva kérem a Tek. Szerkesztőséget, hogy az alábbi soraimnak szíveskedjék a lapban helyet adni. Mindjárt bekezdésül ki kell jelentenem, hogy a cikk Írónak annyira zokon esett két táncmulatság Csóton történt meg; az egyik volt búcsúkor, a másik Márton napkor — mi ősrégi szokáson alapúi — s az a felsőbb­ség (Nohát a jegyző is vitte már valamire) aki ezt engedélyezte, jobban mondva hallga­tólag elnézte, s jótékonycélra adományt is elfogadott, az én voltam, de hát hogy mi volt az én inditó okom s melyikünk halad helye­sebb uton, ezt kivánom kifejteni. Mikor a háború annak minden borzal­maival reánk zudult, minden jó érzésű ma­gyar embernek csak az az egy érzése lehe­tett, hogy erőnk megfeszítésével is megmu­tatjuk a világnak azt, hogy a magyar nem az a nép, ki a nemzetközi életben nullát szá­mit. Ezen kitűzött cél eléréséhez mindannyian egyet értettünk abban, hogy minden erőt fel kell használni. Mig ez irányban merült ki a tevékenységünk, nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a harctérbe nem eső honi állapotot is a nagy időkhöz méltóvá ipar­kodjunk tenni. A sok mindenféle intézkedé­sek között járási főszolgabiránk egyenes ren­deletére történt, hogy a szokásos táncmulat­ságok egy csapásra megszűntek, — mi na­gyon is helyén volt, — mert abban az idő­ben örömre, vigadozásra okunk nem lehetett. Három éven át féltő gonddal őrködtünk azon, hogy nagyobb, — a háziasság jellegét túlhaladó — táncmulatság ne legyen, ezért mi jegyzők különösen az utóbbi időkben sok szekatúrának voltunk kitéve, nagyon is szá­mottevő. mindég a néppel érező férfiaktól hallottuk, hogy rövid időn át helyt állható bizonyos elvekért nem szabad a nép kedvét szegni, sőt a kitartásra bátorítani és lelkesí­teni kell. Egy a legnagyobb küzdelem he­lyéről, az olasz frontról szadadságolt katona, midőn iparkodtam rábeszélni arra, hogy a mulatást hagyjuk a jobb időkre, — azt fe­lelte, hogy szabadságra indulása előtt a go­lyózáporral boritott lövészárokból távozva, — az a tábori lelkész, ki a harcteret nem csak leírásokból ismeri, hanem abban állásához mérten tevékeny részt is vesz, — ezzel bo­csátotta el, — „Fiam! ha haza érsz, ne mu­tass szomorúságot, keresd az alkalmat, hogy vigadozhassál, mert a te kifáradt testednek, a te meggyötört lelkednek szüksége van a felfrissülésre"; — majd így folytatta: jártam én táncot golyózáporban is, szeretnék egy kicsit itthon párban is táncolni, s önként hajlandók voltak tetszés szerinti jótékony­célra nagyobb összeget ís deponálni. Én ezeket hallva, megvallom őszintén, ingadozni kezdtem, de mert járási főszolga­biránk rendelkezését szem előtt tartottam, nem merev elzárkózással, hanem rábeszélés­sel iparkodtam őket szándékuktól eltériteni, mire bizonyos irányban célozva hivatkozott arra, hogy másoknak szabad minden kínál­kozó alkalmat a szórakozásra felhasználni s erre van elég módúk és idejük, csak a sze­gény nép fiától iparkodnak az egyetlen szó­rakozást, a táncot is elvonni; hisz máma sör, pálinka nincs, a bor méreg drága, tehát nem duhajkódásról, hanem szórakozást nyújtó tánczmulatságról lehet szó,, — ugy gondol­kodtam, ha szabad városokban szinházba, mozikba járni, kávéházakban cigány-zene mellett mulatni, s sokaknak hajnalig kártya mellett szórakozni — miért ne lehetne a falusiaknak ártatlan táncát elnézni, miért aka­dályozzuk meg azt, hogy az a pár szál legény az árván maradt hajadonokat harmonika mellett néhány órán át megpergesse. — Nos hát, ha fejemet veszik is, engedtem ezen érveknek s megegyeztem az itteni fia­talsággal, hogy pár óráig harmonika mellett mulathatnak. Az önként felajánlott 50 K-t a községben a háborúban elesettek érde­mére felállítandó emlékre elfogadtam. Ma már ezen alap 1200 K. (Hogy hogyan tud­tam ezt összeszedni, annak idején meg fogom ismertetni). Tehát ez az én nagy bűnöm, melyért kész vagyok a büntetést elszenvedni, de az én lelkem azt súgja, hogy annak, aki a fe­lebaráti szeretetet hirdeti, s az isteni türel­met vallja, nem szabad megkísérelni, hogy egy nagyon is tetszetős köpönyeg alatt a bűnöst feketébbre rajzolja, mint a milyen. Talán felteszi a cikkíró rólam, hogy a há­borúval szemben nem vagyok közönyös, hisz' az én fiam is már harmadik éve ott van, hol ágyuk és puskagolyók muzsikálnak, — magam pedig itthon és türelemmel állom az itthoniak rettenetes offenzíváját. Elismeréssel honorálom a cikkiró ama nemes szándékát, mely az erkölcsök javítá­sára irányul, de hangsúlyoznom kell azt, hogy e cél elérésére nem elégséges a törvények és fennálló szabályok drákói szigorral való alkalmazása, hanem ehhez első sorban a megfelelő nevelés kell. A nép erkölcsi ne­velését az iskolában kell kezdeni s a temp­lomban folytatni, sőt nem elég az, hogy Is­ten igéjét a szószékről nagy tudással és el­ismerésre méltó készültséggel hirdessük, — hanem azt a mindennapi életbe is át kell vinni, — a jegyző, pap és tanítóra vár az a szép hivatás, hogy a templom és iskola falain kivül, — keressék a néppel való érintkezést, — ha kell, azokat otthonukbu felkeresve, a szülőket és fiatalságot iparkodjanak meg­tanítani arra, hogy megtudják különböztetni a jót a rossztól, — arra, hogy mi illik és mi nem, — járjanak egyenes uton, — soha se keressenek kákán csomót, — ne dobja­nak követ arra, kinek szándékai nem rosz­szak, — nem a gyűlölködést, hanem a bé­kességet keressék. Ebben az irányban min­den hatóság szívesen fog segédkezet nyúj­tani s ha mindez megtörténik, nem lesz arra szükség, hogy saját községünk lakosságát a Nyomatott Stern Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1917. nyilvánosság előtt, — mint a háborús szen­vedések iránt érzéketlent, — és nem hazafi­asan gondolkozót, pellengérre állítsuk. Ha máma bűn táncolni, akkor bűn jó­tékony mulatságokat rendezni, s ha ez Csó­ton is megtörtént, abból csak arra lehet kö­vetkeztetni, hogy nem volt alkalmunk a jobb érzést megtanulni s ezért azt büntetni nem szabad. Egyebekben pax vobiscum. Fodor Gusztáv körjegyző. Meghivó. A Pápa városi és vidéki Takarék­pénztár Részvénytársaság 1917 december 16-án délelőtt 11 órakor üzleti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a társulat részvényeseit tisztelettel meghivja a Pápa, 1917 november 29. napján az igazgatóság. A tanácskozás tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság ja­vaslata az alaptőkének 100.000 K-val való felemelése iránt. 2. Az alaptőke felemelése elhatározása ese­tén az igazgatóság és felügyelőbizottság javaslata az iránt, hogy a kibocsájtás alá kerülő új részvények a Magyar Ál­talános Hitelbankkal kötött megállapo­dás alapján a nevezett r.-t. által átvé­tessenek. 3. Az alapszabályok 3 , 10, 11., 12, 13., 19., 20., 21. §§-ainak módosítása iránt az igazgatóság és feiügyelőbizottságnak in­dítványa. 4. Elhalálozás folytán egy igazgatósági tag­nak és az alapszabályok változtatásával két, tehát össesen három igazgatósági tagnak választása. 5. Az alapszabályok változtatása folytán két felügyelőbizottsági tagnak választása. Felhivatnak a t. részvényesek, hogy részvényeiket Pápa városi és vidéki Ta­karékpénztárnál legkésőbb 1917 dec. 15-ig helyezzék letétbe az alapszabályok 26. §-a alapján. Uj ház a Veszprémi-ut 50. sz. alatt eladó. Bővebbet ugyanott a házban. Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz javit és hangol zongorát és pianinót Pápa, Főtér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom