Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)
1917-12-02 / 49. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 október 27. y 2, Szfv. Habár még nem előfizetőnk, mégis kívánságához képest itt adjuk a választ: Az errupcio hire kissé elkésve érkezett. Persze a gájzir nem dátumra dolgozik. Kegyesen fogadtuk. Nyilttér. E rovat alatti közleményért nem vállal felelősséget a szerkesztő. Válasz — a falusinak. Az arra illetékes hatóságok figyelmébe cimen november 18 án megjelent lapban közölt közleménnyel alulírott találva érezvén magamat — de erre egyébként is egyenesen felhíva lévén — Audeatur et altera pars elvénél fogva kérem a Tek. Szerkesztőséget, hogy az alábbi soraimnak szíveskedjék a lapban helyet adni. Mindjárt bekezdésül ki kell jelentenem, hogy a cikk Írónak annyira zokon esett két táncmulatság Csóton történt meg; az egyik volt búcsúkor, a másik Márton napkor — mi ősrégi szokáson alapúi — s az a felsőbbség (Nohát a jegyző is vitte már valamire) aki ezt engedélyezte, jobban mondva hallgatólag elnézte, s jótékonycélra adományt is elfogadott, az én voltam, de hát hogy mi volt az én inditó okom s melyikünk halad helyesebb uton, ezt kivánom kifejteni. Mikor a háború annak minden borzalmaival reánk zudult, minden jó érzésű magyar embernek csak az az egy érzése lehetett, hogy erőnk megfeszítésével is megmutatjuk a világnak azt, hogy a magyar nem az a nép, ki a nemzetközi életben nullát számit. Ezen kitűzött cél eléréséhez mindannyian egyet értettünk abban, hogy minden erőt fel kell használni. Mig ez irányban merült ki a tevékenységünk, nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a harctérbe nem eső honi állapotot is a nagy időkhöz méltóvá iparkodjunk tenni. A sok mindenféle intézkedések között járási főszolgabiránk egyenes rendeletére történt, hogy a szokásos táncmulatságok egy csapásra megszűntek, — mi nagyon is helyén volt, — mert abban az időben örömre, vigadozásra okunk nem lehetett. Három éven át féltő gonddal őrködtünk azon, hogy nagyobb, — a háziasság jellegét túlhaladó — táncmulatság ne legyen, ezért mi jegyzők különösen az utóbbi időkben sok szekatúrának voltunk kitéve, nagyon is számottevő. mindég a néppel érező férfiaktól hallottuk, hogy rövid időn át helyt állható bizonyos elvekért nem szabad a nép kedvét szegni, sőt a kitartásra bátorítani és lelkesíteni kell. Egy a legnagyobb küzdelem helyéről, az olasz frontról szadadságolt katona, midőn iparkodtam rábeszélni arra, hogy a mulatást hagyjuk a jobb időkre, — azt felelte, hogy szabadságra indulása előtt a golyózáporral boritott lövészárokból távozva, — az a tábori lelkész, ki a harcteret nem csak leírásokból ismeri, hanem abban állásához mérten tevékeny részt is vesz, — ezzel bocsátotta el, — „Fiam! ha haza érsz, ne mutass szomorúságot, keresd az alkalmat, hogy vigadozhassál, mert a te kifáradt testednek, a te meggyötört lelkednek szüksége van a felfrissülésre"; — majd így folytatta: jártam én táncot golyózáporban is, szeretnék egy kicsit itthon párban is táncolni, s önként hajlandók voltak tetszés szerinti jótékonycélra nagyobb összeget ís deponálni. Én ezeket hallva, megvallom őszintén, ingadozni kezdtem, de mert járási főszolgabiránk rendelkezését szem előtt tartottam, nem merev elzárkózással, hanem rábeszéléssel iparkodtam őket szándékuktól eltériteni, mire bizonyos irányban célozva hivatkozott arra, hogy másoknak szabad minden kínálkozó alkalmat a szórakozásra felhasználni s erre van elég módúk és idejük, csak a szegény nép fiától iparkodnak az egyetlen szórakozást, a táncot is elvonni; hisz máma sör, pálinka nincs, a bor méreg drága, tehát nem duhajkódásról, hanem szórakozást nyújtó tánczmulatságról lehet szó,, — ugy gondolkodtam, ha szabad városokban szinházba, mozikba járni, kávéházakban cigány-zene mellett mulatni, s sokaknak hajnalig kártya mellett szórakozni — miért ne lehetne a falusiaknak ártatlan táncát elnézni, miért akadályozzuk meg azt, hogy az a pár szál legény az árván maradt hajadonokat harmonika mellett néhány órán át megpergesse. — Nos hát, ha fejemet veszik is, engedtem ezen érveknek s megegyeztem az itteni fiatalsággal, hogy pár óráig harmonika mellett mulathatnak. Az önként felajánlott 50 K-t a községben a háborúban elesettek érdemére felállítandó emlékre elfogadtam. Ma már ezen alap 1200 K. (Hogy hogyan tudtam ezt összeszedni, annak idején meg fogom ismertetni). Tehát ez az én nagy bűnöm, melyért kész vagyok a büntetést elszenvedni, de az én lelkem azt súgja, hogy annak, aki a felebaráti szeretetet hirdeti, s az isteni türelmet vallja, nem szabad megkísérelni, hogy egy nagyon is tetszetős köpönyeg alatt a bűnöst feketébbre rajzolja, mint a milyen. Talán felteszi a cikkíró rólam, hogy a háborúval szemben nem vagyok közönyös, hisz' az én fiam is már harmadik éve ott van, hol ágyuk és puskagolyók muzsikálnak, — magam pedig itthon és türelemmel állom az itthoniak rettenetes offenzíváját. Elismeréssel honorálom a cikkiró ama nemes szándékát, mely az erkölcsök javítására irányul, de hangsúlyoznom kell azt, hogy e cél elérésére nem elégséges a törvények és fennálló szabályok drákói szigorral való alkalmazása, hanem ehhez első sorban a megfelelő nevelés kell. A nép erkölcsi nevelését az iskolában kell kezdeni s a templomban folytatni, sőt nem elég az, hogy Isten igéjét a szószékről nagy tudással és elismerésre méltó készültséggel hirdessük, — hanem azt a mindennapi életbe is át kell vinni, — a jegyző, pap és tanítóra vár az a szép hivatás, hogy a templom és iskola falain kivül, — keressék a néppel való érintkezést, — ha kell, azokat otthonukbu felkeresve, a szülőket és fiatalságot iparkodjanak megtanítani arra, hogy megtudják különböztetni a jót a rossztól, — arra, hogy mi illik és mi nem, — járjanak egyenes uton, — soha se keressenek kákán csomót, — ne dobjanak követ arra, kinek szándékai nem roszszak, — nem a gyűlölködést, hanem a békességet keressék. Ebben az irányban minden hatóság szívesen fog segédkezet nyújtani s ha mindez megtörténik, nem lesz arra szükség, hogy saját községünk lakosságát a Nyomatott Stern Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1917. nyilvánosság előtt, — mint a háborús szenvedések iránt érzéketlent, — és nem hazafiasan gondolkozót, pellengérre állítsuk. Ha máma bűn táncolni, akkor bűn jótékony mulatságokat rendezni, s ha ez Csóton is megtörtént, abból csak arra lehet következtetni, hogy nem volt alkalmunk a jobb érzést megtanulni s ezért azt büntetni nem szabad. Egyebekben pax vobiscum. Fodor Gusztáv körjegyző. Meghivó. A Pápa városi és vidéki Takarékpénztár Részvénytársaság 1917 december 16-án délelőtt 11 órakor üzleti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a társulat részvényeseit tisztelettel meghivja a Pápa, 1917 november 29. napján az igazgatóság. A tanácskozás tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság javaslata az alaptőkének 100.000 K-val való felemelése iránt. 2. Az alaptőke felemelése elhatározása esetén az igazgatóság és felügyelőbizottság javaslata az iránt, hogy a kibocsájtás alá kerülő új részvények a Magyar Általános Hitelbankkal kötött megállapodás alapján a nevezett r.-t. által átvétessenek. 3. Az alapszabályok 3 , 10, 11., 12, 13., 19., 20., 21. §§-ainak módosítása iránt az igazgatóság és feiügyelőbizottságnak indítványa. 4. Elhalálozás folytán egy igazgatósági tagnak és az alapszabályok változtatásával két, tehát össesen három igazgatósági tagnak választása. 5. Az alapszabályok változtatása folytán két felügyelőbizottsági tagnak választása. Felhivatnak a t. részvényesek, hogy részvényeiket Pápa városi és vidéki Takarékpénztárnál legkésőbb 1917 dec. 15-ig helyezzék letétbe az alapszabályok 26. §-a alapján. Uj ház a Veszprémi-ut 50. sz. alatt eladó. Bővebbet ugyanott a házban. Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz javit és hangol zongorát és pianinót Pápa, Főtér.